A magyar válogatott kedden a középdöntőért játszott, és nyert, ma pedig megtörténhet, hogy a spanyolok ellen már az elődöntőért csatázhatnak Németh András kiválasztottjai. Ha ugyanis legyőzik a spanyolokat, a lengyelek pedig az oroszokat (ami miért is nem történhetne meg, hiszen a lengyelek a bronzéremért játszottak a vb-n), úgy a magyar csapat a maximális 4 pontot vinné a következő versenyfázisba, s fél lábbal már a legjobb négy között lehetne.
Ez persze a legideálisabb elképzelhető forgatókönyv, amihez azért meg kell verni a spanyolokat, de még nagyobb gond talán az, hogy a szívós oroszok ellen milyen lendülettel szállnak majd harcba a lengyelek, akik eddig nagy csalódást keltettek a játékukkal. A magyarok ellen is csak pár percig tartották az eredményt, s 3:2-es vezetésüknél egyszerűen megállt a tudományuk, mert a házigazda átlövői – élükön Tomori Zsuzsannával – hamar rájöttek, hogy a lengyel kapus semmit sem tud kivédeni, s tíz perc alatt el is rendezték a dolgot, mert a 20. percben Tomori már ötnél járt, s ha a szövetségi kapitány nem pihenteti az egész második félidőben, nyilván egy tucatot bevarrt volna az ellenfélnek. A második játékrész tehát már szinte formaság volt, s végre elégedett volt a kapitány: „Maradéktalanul elégedett vagyok, ez az első győzelme ennek a csapatnak tétmérkőzésen. Ennek ellenére több volt a meccsben, de ez most nem hiszem, hogy probléma. Győznünk kellett, és ezt megoldottuk. Az első félidőben remek védekezéssel, ezt szeretném kiemelni. Akkor tényleg fantasztikusan védekeztünk, ami meghatározó volt” – emelte ki Németh, aki elmondta, nem volt fejmosás az oroszok elleni döntetlen után, az első félidő hőse, Tomori pedig hozzátette: „Nagyon fontos, hogy a terhet meg tudjuk osztani. Most mindenki bátor volt, és vállalta a felelősséget. Az orosz meccset nem akarom arra fogni, hogy hazai az esemény, de akkora nyomás volt a csapaton, hogy meg akarta mutatni a nézőknek, a szurkolóknak, hogy nagyon jó. Ez két napja nem jött ki, de ma kijött. A középutat meg kell találni. A spanyoloknak nekiugrunk, nagyon jók, komoly taktikát kell kitalálnunk.”
A szerbek derűlátóak voltak a franciák elleni meccs előtt, s hangsúlyozták, hogy továbbra is a sérülések a legnagyobb ellenfelük. Andrea Lekić bokája ismét be volt kötözve, a beállós Dragana Cvijić kézfeje a montenegróiak ellen sérült meg, a kapus Katarina Tomaševićnek meg a térde fájt, és a szállóban eszméletét vesztette.
Ilyen előjelekkel indult meg a meccs, amelyre Saša Bošković szövetségi kapitány már a legelején a lehető legjobb felállítását küldte a pályára, ám a sorozatos technikai hibák miatt a franciák 3:0-ra elhúztak, de a 6. percben érdekesmód nem a szerbek, hanem a franciák kértek időt. Az első negyedórában aztán folytatódott a fejetlen szerb játék, a franciák pedig rendre megkontrázták az eladott labdákat, így már 6:1-re is vezettek, s a helyzet percről percre csak rosszabbodott: a 25. percben már 10:2-re vezettek a gallok, a fiatal, 21 éves kapusuk, Laura Glauser pedig könnyen hárította az erőltetett átlövéseket. Az első félidő (3:11) tehát a szerb női kézilabda egyik legrosszabbja volt, amit ékesen mutat a mindössze három elért gól (és a 14 eladott labda), mert ez még vízilabdában is vérszegény lenne.
A második félidőben aztán már nem volt vesztenivalója a világbajnoki ezüstérmesnek, de csakhamar kiderült, hogy ezt a meccset lélekben már feladták a lányok, mert a 36. percben a franciák 16:4-re vezettek, s innen már nem volt visszaút. Ennek tudatában a védelmek már nem zártak olyan szorosan, így gól gólt követett, a jelzőtáblán pedig 27:16 állt a végén.
A C csoportban nagy csata folyt a hollandok és a svédek között. A 14:14-es első félidő után a második játékrészben kellett volna eldőlnie a pontok sorsának. Az idegtépő küzdelem végén azonban mégsem hirdethettek győztest, mert 30:30 lett, bár a második félidőben szinte végig a tulipánok vezettek.
