2025. március 7., péntek
FÉRFI BL

Hazai betli Szegeden

A Szeged vendéglátóként egy góllal kikapott a sereghajtó Zagreb együttesétől a Bajnokok Ligája B csoportjának szerdai fordulójában, így értékes pontokat veszített. A rengeteg szabálytalansággal tarkított meccsen a horvátok remekül helytálltak, az első néhány percet követően végig lépéselőnyben voltak a hazaiakhoz képest. A Szeged játéka támadásban és védekezésben egyaránt sok kívánnivalót hagyott maga után, a meccs háromnegyedére már ötgólos hátrányba kerültek, ahonnan végjátékban nem volt visszaút.

„Nagyon csalódottak vagyunk. Ellenfelünk remekül felkészült belőlünk, különösen védekezésben nyújtott kiváló teljesítményt. Sikerült megbontaniuk azt a kapcsolatot, ami támadásban általában jellemez minket. Azokon a meccseken nem teljesítünk jól, amelyekre úgy jövünk, hogy meg kell nyernünk, mert mi vagyunk a jobb csapat. Amikor alázatosan elvégeztük a munkát, és pontról pontra rákészültünk a párharcra, ahol esetleg erősebb ellenféllel találkoztunk, akkor sikeresebbek voltunk. A tanulság: mentálisan is hatékonyabban kell felkészülnünk” – értékelt a találkozót követően Michael Apelgren, a Szeged vezetőedzője. A svéd tréner hozzátette, nagyon sok volt a kiállítás, hátrányban nem találták fel magukat, kifejezetten rosszul teljesítettek, a Zagreb ugyanakkor kihasználta ezeket a helyzeteket, és megérdemelten nyert.

Eredmények, 11. forduló, B csoport: Kolstad–Nantes 29:28, Aalborg–Barcelona 36:35, Szeged–Zagreb 26:27, Kielce–Magdeburg 25:29. Az állás: Barcelona 17, Aalborg 15, Nantes 13, Szeged 12, Magdeburg 9, Kielce és Kolstad 8, Zagreb 6 pont.

 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A végelszámolásnál drága lehet a szegedi fiaskó (Fotó: MTI)