A Los Angeles Lakers tovább folytatta győzelmi sorozatát, a pénteki 106:102-es győzelem után ezúttal 108:102-re verte meg a városi rivális Clipperst. Bár a csapat továbbra is nélkülözte Austin Reavest, Rui Hachimurát és Jordan Goodwint, ez most nem jelentett akadályt. A mérkőzés egyik kulcsszereplője Luka Dončić volt, aki már az első percekben ritmust adott a Lakers játékának. Két triplát is elsüllyesztett, majd két gólpasszt adott LeBron Jamesnek, akinek a nevéhez egy zsákolás és egy könnyű ziccer is fűződött – a Lakers így gyorsan 15:4-es előnyt épített ki. LeBron már a mérkőzés előtt is közel járt az NBA történetének egyik legnagyobb egyéni mérföldkövéhez: az 50.000 pontos határhoz. Bár a 39 éves szupersztár ismét remekelt, és több kulcspillanatban is vállára vette csapatát, végül nem sikerült elérnie a bűvös számot – egyelőre. Ha minden a tervek szerint halad, a következő hazai mérkőzésen, a New Orleans ellen írhatja be magát újra a történelemkönyvekbe.
A Clippers az első negyed végére visszajött a meccsbe, majd a második játékrészben ki is egyenlített egy Kawhi Leonard által összehozott négypontos játékkal. A Lakers azonban reagált: szigorított a védekezésen, és egy 12:0-s futással zárta az első félidőt. A Clippers az utolsó 7 perc 35 másodpercben nem szerzett pontot, így a nagyszünetben a Lakers 56:43-as előnnyel vonulhatott az öltözőbe. A harmadik negyedben úgy tűnt, hogy a Lakers eldöntheti a találkozót, amikor Dončić és James vezérletével 21 pontra növelte előnyét a csapat. A Clippers azonban nem adta fel, és Leonard irányításával egy erős negyedik negyedet produkált, amellyel ötre csökkentette a különbséget az utolsó percekben. A végjátékban azonban James és Knecht hármasai eldöntötték a találkozót, így a Lakers behúzta zsinórban hatodik győzelmét.
NBA, alapszakasz: Boston–Denver 110:103, Cleveland–Portland 133:129 – hosszabbítás után, Indiana–Chicago 127:112, Orlando–Toronto 102:104, Miami–New York 112:116, San Antonio–Oklahoma 132:146, Utah–New Orleans 121:128, LA Lakers–LA Clippers 108:102, Phoenix–Minnesota 98:116.

Nyitókép: A New Orleans ellen LeBron James minden bizonnyal átlépi az 50 ezres határt (Fotó: Beta/AP)