A közelmúltban a Szerbiai Birkózószövetség felkérést intézett a grúz szövetséghez, hogy jelöljön ki egy szakembert, aki szerbiai körútja során kilenc itteni klubban szakmai továbbképzést tartana a versenyzőknek és az edzőknek. A grúzok az 1953-as születésű Joszeb Berisvilit jelölték ki, aki jelenleg az ottani felnőttválogatott egyik trénere. Az érdemes edzői titulust viselő szakemberre inkább az idősebbek emlékezhetnek, hiszen a 70-es évek derekán négy világérmet nyert Európa- és világbajnokságon, s tavaly a tanítványai közül szintén nemzetközi bajnokok kerültek ki. A szakember megjelenésünk pillanatában a hatodik szerbiai klubban ténykedik, mi pedig a zentai állomásán kértük fel egy interjúra.
Hogy alakult ki ez az együttműködés?
Joszeb Berisvili (Fotó: Laták István)
– Régebben igen jó volt a kapcsolat a jugoszláv és a grúz birkózás között. Az itteni versenyzők eljártak hozzánk, mi pedig ide jöttünk edzőtáborozni, hiszen Jugoszláviának, ezen belül Szerbiának kiváló birkózói voltak. A szerbiai szövetség részéről jött a felkérés, s rám esett a választás. Ez idő alatt már öt itteni klubban voltam, s segítek, ahol tudok, de én is el akarok tanulni mindent, ami később hasznossá válhat.
A volt szovjet tagköztársaságok uralják ezt a sportágat. Mi az, amiben Önök jobbak?
– Nagyon komplex kérdés. Elsősorban genetika ez, de nagyon sokat kell dolgozni. Ne kérje azért, hogy minden titkot eláruljak!
Mit tapasztalt az eddig meglátogatott klubokban?
– Szerbiában egész más rendszerben dolgoznak, mint nálunk. Itt klubokban folyik a munka, Grúziában viszont körzetenként neveljük a gyerekeket. Nálunk a válogatott munkája hét hónapig tart egy évben, s ezalatt az ország legjobb versenyzői gyűrik egymást kadét, junior és szenior korosztályban. Egy-egy súlycsoportban akár hét-nyolc birkózó is részese ennek a programnak, akikkel korosztályonként öt-hat edző dolgozik. A felmérő versenyeken közülük kerülnek ki a legjobbak, akik az országot képviselik.
Ez azt jelenti, hogy senkinek sincs „bérelt” helye a válogatottban?
– Pontosan. Nem elég az, ha valaki például megnyeri az Európa-bajnokságot, ha az edzőtáborokban, a felmérő versenyeken nem a legjobb formát mutatja. Azt, hogy a következő nagy versenyre ki utazik el, a szakmai stáb határozza meg.
És mennyi birkózó közül választják ki az arra érdemeseket?
– A négymilliós Grúziában jelenleg mintegy kétezer regisztrált birkózó edz kötöttfogásban s nagyjából ugyanennyi szabadfogásban. Nem kis szám ez sem, de csak az egyik szemem nevet, a másik meg sír, hiszen a korábbi időszakokban ennek a duplája volt.
Említette, hogy korábban kiváló birkózók voltak hazánkban. Mi kell ahhoz, hogy ismét az élvonalba kerüljünk?
– Elsősorban rengeteget kell belefektetni a sportágba, s felkelteni az érdeklődést a gyermekek soraiban a birkózás iránt. A felkészüléseknek keményebbeknek kell lenniük, tehát sok munkára van szükség, amely munkát szakképzett, jó edzők kell hogy vezessék. Aztán már jönnek a jó eredmények.
Grúziában hogyan díjazzák a világérmeket?
– Dollárban kifejezve ötezer dollártól egészen százezer dollárig. Ennyit kap egy olimpiai bajnok.
Az utóbbi évben megváltoztak a szabályok a birkózásban. Ön milyen tendenciákat vár a jövőben?
– A birkózás jó irányba halad, hiszen küzdelmes lett, látványos, és olyan, hogy a nézők is értik. Össze sem lehet hasonlítani a korábbi évek gyakorlatával. A birkózók szempontjából ez dinamikusabb küzdelmet hozott, s a jövőben az állóképességen kell javítani, de főleg a technikán.
Magyarkanizsán és Zentán is túlnyomórészt magyar ajkú versenyzők vannak. Mi a véleménye a magyar birkózásról?
– Ó, kiváló a magyar birkózás! Személyes jó barátom Hegedűs Csaba, akivel annak idején együtt versenyeztünk, csak én 74 kg-ban, ő pedig 82-ben. A magyar birkózás továbbra is világklasszis versenyzőket nevel ki, s jók a benyomásaim az itteni srácokról is. Szeretek az önök klubjaiban lenni, mert szépen folyik a munka, s kedvesek az emberek.
(A Magyar Szó köszönetet mond a szabadkai Csúcs Emesének, aki az interjú során tolmácsolt.)
