2024. augusztus 3., szombat

Labdarúgás

Meghalt Jimmy Hill

Az egykori labdarúgó és edző, az angol foci megreformálásának atyja 87 éves korában vesztette életét.

„A jó felkészülés a jó Eb-szereplés kulcsa”

Az utóbbi évtizedek legnagyobb élménye vár a magyar futballdrukkerekre, hiszen Magyarország válogatottja kijutott a 2016-os Európa-bajnokságra, így harminc év után először vesz részt jelentős nemzetközi versenyen – kontinenstornán 1972, tehát 44 év után szerepelhet majd újra. Az előző hétvégén a csoportok sorsolása is lezajlott Párizsban, a magyar nemzeti tizenegy az F jelű kvartettbe került, ahol sorrendben Ausztria, Izland és Portugália lesznek az ellenfelei.

A Barcelona harmadszor vagy a River Plate először

A hétvége focikínálatából kiemelkedik a Japánban zajló klubvilágbajnokság, amelynek már csak a helyosztói maradtak hátra, a döntőben a spanyol Barcelona és az argentin River Plate néz farkasszemet. A katalán együttes a klub-vb 2005 óta íródó története során már kétszer – 2009-ben és 2011-ben – diadalmaskodott, egyszer, 2006-ban pedig elvesztette a finálét, a dél-amerikai csapat viszont először jutott be a döntőbe.