2024. július 29., hétfő

Adai gólgyáros az Ír-szigeten

A nagymértékű elvándorlás miatt egyre több vajdasági magyar fiatal kerül ki Nyugat-Európába, akik közül sokan a munka és a tanulás mellett az új közegben sportolnak is. Közülük talán a legmesszebbre Gecső Ármin került, aki 2015 februárja óta a családjával az ír fővárosban él. Az adai fiatalember elmondhatja magáról, hogy ifjú kora ellenére már Európa keleti és nyugati részében is bajnoki címet nyert labdarúgásban. A 2012/2013-as szezonban ugyanis a tóthfalui Nyers István Akadémia pionírcsapatával megnyerte a Szabadkai Minőségi Ligát, tavaly pedig veretlenül lett bajnok a dublini Baldoyle United U18-as gárdájával a dublini I. osztály északi csoportjában. Az 1999-es születésű délvidéki futballistával hamarosan esedékes hazaútja előtt beszélgettünk.

Az idei bajnokságban a Baldoyle United melyik csapatában szerepeltél?

Az ificsapattal szerzett tavalyi bajnoki cím után szinte azonnal felkerültem a United felnőttgárdájához. Az idei pontvadászatban egyaránt játszottam a zöld-fehérek felnőtt A és B csapatában is, középcsatár, illetve balszélső pozícióban. A dublini Athletic Union League-ben szereplő A csapatunk jelenleg második a bajnokságban, egy ponttal lemaradva a listavezetőtől, az alacsonyabb osztályban versenyző B együttes pedig a középmezőnyben foglal helyet.

Az idén ősztől már nemcsak a nagypályán, hanem a teremben is szórod a gólokat. Honnan jött az ötlet, hogy kipróbáld magad a futsalban is?

Korábban többször játszottam teremtornákon, szerepeltem többek között a hagyományos év végi adai tornán is, ahol magával ragadott a gyors és technikás játék. Az év elején láttam egy felhívást, melyben az egyik helybéli futsalcsapat játékosokat keresett. Testvéremmel, Ákossal, aki anno kapusként bajnoki címet nyert a Nyers István Akadémia felnőttcsapatával a Tisza Menti Ligában, jelentkeztünk is a csapatnál, amely nagyrészt az exjugoszláv térségből származó szerb, horvát és bosnyák labdarúgókból áll. Egy mérkőzésen felfigyelt ránk az egyik legjobb ír futsalklub, a Blue Magic Futsal képviselője, mi pedig Ákossal a fejlődés reményében át is igazoltunk hozzájuk, és a nyári felkészülést már náluk csináltuk végig. Jelenleg a Kékekkel a második helyen állunk a futsalligában, és az ír kupában is jól szerepelünk, amelyet ha sikerülne megnyernünk, akkor jövőre mi képviselhetnénk Írországot az UEFA futsal Bajnokok Ligájában. A Blue Magic FC-ről tudni kell, hogy többszörös bajnokcsapat, amely 2015-ben és 2016-ban is játszott a futsal BL-selejtezőiben.

Blue Magic-es csapattársaiddal nemrégiben Barcelonában jártál, ahol futsal Bajnokok Ligája-meccseket néztetek meg. Bizonyára nagy élmény volt a katalóniai kirándulás.

Valóban nagy élmény volt a barcelonai kiruccanás, hiszen élőben szurkolhattunk az európai futsal krémjének. A házigazda FC Barcelona mellett olyan csapatokat láthattunk testközelből, mint az orosz Ugra-Jugorszk, a lengyel Rekord Bielsko-Biała vagy a kragujevaci Ekonomac. Mindannyiunk számára felejthetetlen élmény volt az a pár nap, hiszen parádés mérkőzéseknek lehettünk szemtanúi, és találkozhattunk sok híres futsaljátékossal is. Mindezek mellett eljutottunk még a Barcelona nagypályás B csapatának egyik hazai bajnokijára is.

Több mint három éve élsz a családoddal Írországban. Hogyan sikerült beilleszkedned az ottani közegbe?

Szerencsére jól, az ír emberek ugyanis nagyon barátságosak és segítőkészek, az ország pedig nagyon szép. Az elején természetesen egy kicsit nehéz volt a nyelv miatt, de most már nagyon jól megy az Írországban beszélt angol, sokan mondták már, hogy sikerült teljesen elsajátítanom a tipikus dublini akcentust.

A foci mellett mivel foglalkozol a privát életben?

Az idén részmunkaidőben elkezdtem dolgozni egy raktárban, közben pedig elvégeztem egy személyi edzői tanfolyamot is. Ha minden a tervek szerint alakul, akkor a jövőben ezzel szeretnék majd foglalkozni Írországban.

Melyek a labdarúgással kapcsolatos további terveid?

A focit természetesen folytatom tovább. Nemrég megkeresett egy magasabb osztályban szereplő nagypályás ír klub, hogy szerződjek át hozzájuk. Az ügy még folyamatban van, de nagyon úgy néz ki, hogy hamarosan új csapatban fogok játszani. Írországban egyébként a skót Celtic számít az egyik legnépszerűbb futballklubnak, melyet ír bevándorlók alapítottak az 1800-as évek végén. Éppen ezért nagyon sok írországi együttes ugyanolyan zöld-fehér csíkos szerelésben játszik, mint a glasgow-i sztárklub. Az én dublini csapattársaim közül is többen szurkolnak a Keltáknak.

Mikor láthatunk újra itthon?

December 17-én indulunk haza, azt követően pedig számomra a pihenés mellett ismét a focié lesz a főszerep, hiszen egy baráti társasággal részt veszek majd Adán a hagyományos Balog Béla-emléktornán.