2024. július 29., hétfő
KÜLFÖLDI LABDARÚGÁS – BAJNOKOK LIGÁJA

Minden a második körre maradt

Manénak még gyakorolnia kell ezt a mozdulatot (Fotó: Beta/AP)

Manénak még gyakorolnia kell ezt a mozdulatot (Fotó: Beta/AP)

Sem a Liverpool–Bayern München, sem a Lyon–Barcelona mérkőzésen nem született gól a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első felvonásán. Míg előbbi mérkőzésen a hazaiak, utóbbin inkább a vendégek álltak közelebb a győzelemhez. A Liverpool Virgil van Dijk nélkül vágott neki a találkozónak. A holland középhátvéd Münchenben már ott lesz a keretben, s valószínűleg a kezdőben kap helyet, így Jürgen Kloppék bátrabban támadhatnak majd. Az odavágó első lehetősége Szalah előtt adódott, ezt követően a bajorok veszélyeztettek, majd Sané próbálkozott kétszer is ollózással – mindkétszer pocsék végeredménnyel. A legnagyobb esélye a gólszerzésre szintén a szenegáli futballistának volt, a 85. percben azonban Neuer az utolsó pillanatban hárítani tudta fejesét. A Liverpool hazai pályán 15 kapura lövést produkált, de az utolsó passzok vagy rúgások mind pontatlanok voltak, így a mérkőzés gól nélküli döntetlennel végződött.

Ennél talán valamivel nagyobb meglepetés, hogy a végső győzelemre is esélyes Barcelona sem tudta bevenni a francia Lyon kapuját. Bár a katalánok hatalmas mezőnyfölényben játszottak – ezt a 25 kapura lövés is bizonyítja –, Depayék remekül felkészültek a gránátvörös-kékekből. Bruno Génésio fiai tökéletesen semlegesítették a MessiAlba tengelyt, Suárez pocsék formája pedig nem segítette a spanyolokat. Az áttörést Ousmane Dembélé érhette volna el, de Anthony Lopes kiválóan védett. A második felvonás itt is 0:0-ról folytatódik. A továbbjutás kérdése Katalónia fővárosában dől el, ám ezúttal is a Barca az esélyes. Borul a papírforma?