2024. július 29., hétfő
KÜLFÖLDI LABDARÚGÁS

Kifulladt a Liverpool?

Messi 50. mesterhármasát lőtte – Mbappé Neymar nélkül is brillírozik

Mintha hiányzott volna a Liverpool középpályájáról a kreativitás vasárnap délután a Manchester United–Liverpool rangadón. Solksjær színpadra lépése óta másként kell értékelni az Old Traffordon elért döntetlent, de felmerül a kérdés: vajon eddig teljesített erőn felül Jürgen Klopp bajnoki címre pályázó együttese, vagy pillanatnyi hullámvölgyről van szó? Pedig az MU mindent megadott a vendégeknek a győzelemhez, hiszen a Vörös Ördögök rendkívül szerencsétlenül már az első félidőben kihasználták mindhárom cseréjüket: a 21. percben Herrera, a 25.-ben Mata, a 43.-ban pedig Lingard hagyta el sérülés miatt a pályát. Klopp csapatán leginkább az elképzelés nélküli foci jelei látszódtak. Sem Szalah, sem Mané nem tudott sokat hozzátenni a küzdelemhez, Firminót pedig a 31. minutumban kényszerből Sturridge váltotta. A Unitednél Pogba mellett a McTominayPereira kettős próbált szűrni, a csalódott ’Pool-szurkolók több helyütt viccesen megjegyezték, hogy borzasztó belegondolni, mit tett volna ezzel a duóval a rivális Manchester City. Hendersonék vezetik a bajnokságot, de csak egy pont az előnyük a címvédővel szemben.

Az Arsenal 2:0-ra verte a Southamptont, így az Ágyúsok a negyedikek a tabellán, őket az MU és a Chelsea követi.

Angol bajnokság, a 27. forduló: West Ham–Fulham 3:1, Cardiff–Watford 1:5, Burnley–Tottenham 2:1, Newcastle–Huddersfield 2:0, Bournemouth–Wolverhampton 1:1, Leicester–Crystal Palace 1:4, Arsenal–Southampton 2:0, Manchester United–Liverpool 0:0. A Chelsea–Brighton meccset elhalasztották.

1. Liverpool

27

20

6

1

59:15

66

2. Manchester City

27

21

2

4

74:20

65

3. Tottenham

27

20

0

7

55:27

60

4. Arsenal

27

16

5

6

55:37

53

5. Manchester United

27

15

7

5

52:35

52

6. Chelsea

26

15

5

6

45:29

50

7. Watford

27

11

7

9

39:35

40

8. Wolverhampton

27

11

7

9

35:34

40

9. West Ham

27

10

6

11

35:40

36

10. Bournemouth

27

10

4

13

38:48

34

11. Everton

27

9

6

12

36:39

33

12. Leicester

27

9

5

13

32:38

32

13. Crystal Palace

27

8

6

13

31:35

30

14. Burnley

27

8

6

13

31:48

30

15. Newcastle

27

7

7

13

24:34

28

16. Brighton

26

7

6

13

28:39

27

17. Cardiff

27

7

4

16

25:52

25

18. Southampton

27

5

9

13

28:46

24

19. Fulham

27

4

5

18

26:61

17

20. Huddersfield

27

2

5

20

14:50

11

A következő fordulóban (február 26., 27.): Cardiff–Everton, Huddersfield–Wolverhampton, Leicester–Brighton, Newcastle–Burnley, Arsenal–Bournemouth, Southampton–Fulham, Chelsea–Tottenham, Crystal Palace–Manchester United, Liverpool–Watford, Manchester City–West Ham.

Messi úgy döntött, nem kap ki a Barcelona

Alaposan megszenvedett a címvédő Barcelona a Sevilla ellen. A katalán együttes az első félidőben két egyéni hiba miatt kétszer is hátrányba került. Előbb Messi adta el a labdát, a kontrából pedig Navas tudott eredményes lenni, majd Busquets nézte végig, ahogy az andalúziai támadók a tizenhatoson belül passzolgatnak egymásnak. Az, hogy a gránátvörös-kékek mégsem kaptak ki, az argentin sztár mesterhármasának köszönhető. Messi szebbnél szebb gólokat lőve kétszer egyenlített, a 85. percben a vezetést is megszerezte. A rendes játékidő hosszabbításában a pocsék formában futballozó Suárez is gólt lőtt, így hiába volt sokáig az előny Machínéknál, a Barca 4:2-re nyert. A tabellán második Atlético Madrid a Villarrealt 2:0-ra győzte le.

Spanyol bajnokság, a 25. forduló: Athletic Bilbao–Eibar 1:0, Alavés–Celta Vigo 0:0, Sevilla–Barcelona 2:4, Getafe–Rayo Vallecano 2:1, Espanyol–Huesca 1:1, Leganés–Valencia 1:1, Atlético Madrid–Villarreal 2:0. A Valladolid–Betis és a Levante–Real Madrid mérkőzés lapzárta után ért véget. A Girona–Real Sociedad találkozót ma játsszák.

1. Barcelona

25

17

6

2

65:25

57

2. Atlético Madrid

25

14

8

3

36:17

50

3. Real Madrid

24

14

3

7

41:29

45

4. Getafe

25

10

9

6

32:22

39

5. Sevilla

25

10

7

8

40:32

37

6. Alavés

25

10

7

8

25:28

37

7. Real Sociedad

24

9

7

8

30:25

34

8. Valencia

25

6

15

4

25:21

33

9. Betis

24

9

6

9

27:30

33

10. Athletic Bilbao

25

7

12

6

25:28

33

11. Eibar

25

7

10

8

33:35

31

12. Leganés

25

7

9

9

26:31

30

13. Levante

24

8

6

10

36:43

30

14. Espanyol

25

8

6

11

28:38

30

15. Girona

24

6

9

9

25:34

27

16. Valladolid

24

6

8

10

19:29

26

17. Celta Vigo

25

6

7

12

36:43

25

18. Villarreal

25

4

11

10

26:33

23

19. Rayo Vallecano

25

6

5

14

28:43

23

20. Huesca

25

4

7

14

24:41

19

A következő fordulóban (március 1., 2., 3.): Rayo Vallecano–Girona, Espanyol–Valladolid, Villarreal–Alavés, Huesca–Sevilla, Real Madrid–Barcelona, Eibar–Celta Vigo, Betis–Getafe, Real Sociedad–Atlético Madrid, Valencia–Athletic Bilbao.

Mbappé köszöni szépen, jól van

Hiába Neymar és Cavani hiánya, Kylian Mbappé egymaga is képes meccseket eldönteni. A címvédő ezúttal a Nimes ellen brillírozott. A világbajnok francia tini két gólt lőtt, a szezonban pedig már 22-nél jár, s toronymagasan vezeti a Ligue 1 góllövőlistáját. A párizsi kirakatcsapat egyébként 17 ponttal vezet a második helyezett Lille előtt, s 25 forduló alatt több gólt szerzett, mint a harmadik és a negyedik helyezett Lyon és St-Étienne együttesen. Tuchel ennek ellenére sem elégedett, szerinte Mbappé akár ötöt is rúghatott volna, ha kihasználja a lehetőségeit.

Francia bajnokság, a 26. forduló: PSG–Nimes 3:0, Dijon–St-Étienne 0:1, Strasbourg–Lille 1:1, Guingamp–Angers 1:0, Amiens–Nice 1:0, Montpellier–Reims 2:4, Nantes–Bordeaux 1:0, Toulouse–Caen 1:1, Rennes–Marseille 1:1. A Monaco–Lyon találkozó lapzárta után ért véget.

1. PSG

25

22

2

1

77:14

68

2. Lille

26

15

6

5

43:23

51

3. Lyon

25

13

7

5

40:28

46

4. St-Étienne

26

12

7

7

36:31

43

5. Marseille

26

12

5

9

41:35

41

6. Reims

26

10

11

5

27:24

41

7. Montpellier

26

9

11

6

34:28

38

8. Strasbourg

26

9

10

7

41:30

37

9. Rennes

26

10

7

9

35:34

37

10. Nice

26

10

7

9

19:27

37

11. Nimes

26

10

6

10

37:38

36

12. Angers

26

8

9

9

29:29

33

13. Bordeaux

26

8

8

10

25:27

32

14. Nantes

26

8

6

12

31:34

30

15. Toulouse

26

6

10

10

25:37

28

16. Amiens

26

7

3

16

20:40

24

17. Monaco

25

5

7

13

24:41

22

18. Caen

26

3

11

12

21:34

20

19. Dijon

25

5

5

15

20:39

20

20. Guingamp

26

4

6

16

18:50

18

A következő fordulóban (március 1., 2., 3.): Bordeaux–Montpellier, Caen–PSG, Angers–Monaco, Nimes–Rennes, Reims–Amiens, Guingamp–Nantes, Lille–Dijon, Nice–Strasbourg, Lyon–Toulouse, Marseille–St-Étienne.

Dárdaiék nem bírtak a bajorokkal

Egygólos vereséget szenvedett a Hertha a Bayern München otthonában a Bundesliga 23. fordulójában. A bajorok Martínez góljával abszolválták a kötelezőnek tekinthető feladatot. A mérkőzés végén a vendégek tíz emberre fogyatkoztak, Rekik azonnali pirosat kapott. A Frankfurtnál eközben minden változatlan, Luka Jović meccsenként lövi a gólokat, a csapat már az Európa-ligát érő hatodik pozícióban tartózkodik.

Német bajnokság, a 23. forduló: Werder Bremen–Stuttgart 1:1, Mainz–Schalke 3:0, Freiburg–Augsburg 5:1, Bayern München–Hertha 1:0, Mönchengladbach–Wolfsburg 0:3, Düsseldorf–Nürnberg 2:1, Hannover–Frankfurt 0:3. A Dortmund–Leverkusen mérkőzés lapzárta után ért véget. A Leipzig–Hoffenheim meccset ma játsszák.

1. Dortmund

22

15

6

1

54:23

51

2. Bayern München

23

16

3

4

51:26

51

3. Mönchengladbach

23

13

4

6

42:25

43

4. Leipzig

22

12

5

5

41:19

41

5. Wolfsburg

23

11

5

7

38:30

38

6. Frankfurt

23

10

7

6

44:28

37

7. Bayer Leverkusen

22

11

3

8

39:32

36

8. Hoffenheim

22

8

9

5

44:32

33

9. Werder Bremen

23

8

8

7

38:34

32

10. Hertha

23

8

8

7

35:33

32

11. Mainz

23

8

6

9

26:36

30

12. Düsseldorf

23

8

4

11

27:42

28

13. Freiburg

23

6

9

8

34:38

27

14. Schalke

23

6

5

12

25:35

23

15. Augsburg

23

4

6

13

32:45

18

16. Stuttgart

23

4

4

15

19:51

16

17. Hannover

23

3

5

15

20:50

14

18. Nürnberg

23

2

7

14

18:48

13

A következő fordulóban (március 1., 2., 3.): Augsburg–Dortmund, Leverkusen–Freiburg, Frankfurt–Hoffenheim, Hertha–Mainz, Nürnberg–Leipzig, Schalke–Düsseldorf, Mönchengladbach–Bayern München, Stuttgart–Hannover, Wolfsburg–Werder Bremen.

Semmi új a nap alatt

A Serie A topcsapatai ha nehezen is, de nyertek: a Juventus egy gólt lőtt a Bolognának, a Roma az utolsó pillanatban biztosította győzelmét a Frosinone ellen, egyedül Gennaro Gattuso Milanja tudott egy félidőnyit pihenni. A Rossoneri téli igazolása, Piątek most is gólt lőtt. A 23 éves lengyel csatár elképesztő mutatókkal rendelkezik. Piątek meccsenkénti gólátlaga jelenleg 0,96, ezzel maga mögé utasítja Agüerót, Szalahot és Mbappét is, csak Lionel Messi előzi meg ebben a rangsorban.

Olasz bajnokság, a 25. forduló: Frosinone–Roma 2:3, Torino–Atalanta, Milan–Empoli 3:0, Sampdoria–Cagliari 1:0, Bologna–Juventus 0:1, Chievo–Genoa 0:0, Sassuolo–SPAL 1:1. A Parma–Napoli és a Fiorentina–Inter mérkőzés lapzárta után ért véget, a Lazio–Udinese meccset elhalasztották.

1. Juventus

25

22

3

0

53:15

69

2. Napoli

24

16

5

3

42:18

53

3. Inter

24

14

4

6

34:17

46

4. Milan

25

12

9

4

38:22

45

5. Roma

25

12

8

5

49:33

44

6. Torino

25

9

11

5

30:22

38

7. Atalanta

25

11

5

9

51:36

38

8. Lazio

24

11

5

8

33:27

38

9. Sampdoria

25

10

6

9

41:32

36

10. Fiorentina

24

8

11

5

37:26

35

11. Sassuolo

25

7

10

8

35:40

31

12. Parma

24

8

5

11

25:33

29

13. Genoa

25

7

8

10

32:41

29

14. Cagliari

25

5

9

11

21:36

24

15. SPAL

25

5

8

12

22:37

23

16. Udinese

24

5

7

12

19:31

22

17. Empoli

25

5

6

14

30:48

21

18. Bologna

25

3

9

13

19:38

18

19. Frosinone

25

3

7

15

19:49

16

20. Chievo

25

1

10

14

19:48

10

A következő fordulóban (március 1., 2., 3.): Cagliari–Inter, Empoli–Parma, Milan–Sassuolo, Lazio–Roma, Torino–Chievo, Genoa–Frosinone, SPAL–Sampdoria, Udinese–Bologna–Atalanta–Fiorentina, Napoli–Juventus.