2024. július 29., hétfő
KÜLFÖLDI LABDARÚGÁS

A hét első klasszikusát a Barca nyerte

Santiago Solari és Ernesto Valverde is óvatosan nyilatkozott a Copa del Rey elődöntőjének visszavágója előtt, s az első félidei játékot látva elmondhatjuk, hogy ez az elővigyázatosság a pályán is tükröződött. A Real Madrid az idegenben lőtt góljával valamelyest jobb helyzetből várta ezt a meccset, a Barcelona azonban az utóbbi időben gyakorlatilag edzőpályaként használja a Bernabéut. A csapatok gól nélkül vonultak el a szünetre, ám a királyi gárda jóval többet tett le az asztalra 45 perc alatt. A katalán szurkolók csak Ter Stegen bravúrjainak köszönhetik, hogy 0:0 maradt az állás. A második játékrészben aztán egy másik Barca futott a gyepszőnyegre: Dembélé passza után Suárez kapásból a rövidbe belsőzte a labdát. A gránátvörös-kékeknek nagyon kellett ez a találat, a kinyíló madridiak nem tudtak mit kezdeni a gyors kontrákkal. A 69. minutumban ismét Dembélé lőtt középre, ahol a felszabadítani akaró Varane saját kapujába kotorta a labdát. Nem egész öt perccel később a játékvezető a tizenegyespontra mutatott, Luis Suárez pedig bepanenkázta a büntetőt. A végeredmény 3:0 a 100. meccsén dirigáló Ernesto Valverde csapatának. A mérkőzést látva tudhatjuk, hogy ennél jóval kiegyenlítettebb volt a párharc. Sokatmondó statisztika, hogy a fővárosiak legveszélyesebb játékosa, Vinícius Jr. egymaga többször lőtt kapura, mint a címvédő Barcelona futballistái összesen. A Real Madridnak nem kell sokáig várnia a revansra, hiszen hétvégén a bajnokságban is találkozik a két klub.

Bár a prímet az El Clásico vitte, Európa más tájain is zajlott az élet. Angliában bajnoki fordulót rendeztek. A Liverpool ötöt gurított a Watfordnak, a City 1:0-ra verte a West Hamet, a SarriKepa-botrány után pedig visszatalált a helyes útra a Chelsea, s hazai pályán legyőzték a Tottenhamet. Olaszországban a Fiorentina–Atalanta kupaelődöntő borzolta a kedélyeket, a csata végül 3:3-mal zárult.