Elég ravaszok-e a Rókák az angol bajnoki címhez?

Nem a megszokott nagycsapatok egyikének nevével, hanem a Leicester Cityével kezdődik már hónapok óta a Premier League táblázata, a 38 fordulós bajnokság 30 köre után ötpontos előnnyel vezetnek a második Tottenham előtt, a harmadik Arsenal pedig tizenegy pontnyi távolságra van a Rókáktól. Még mindig sokan hitetlenkednek, mondván, lehetetlen, hogy az a Leicester nyerje a bajnokságot, amely 2014-ben jutott vissza az élvonalba, és az előző idényben csak huszáros hajrával – három győzelem és egy döntetlen az utolsó négy fordulóban – tudott megkapaszkodni a PL-mezőnyben. Persze, lehet azt mondani, hogy úgysem tart ki az előnyük a végéig, valamelyik nagycsapat utoléri őket, mégis ők vannak az élen, és immár a legnagyobb eséllyel pályáznak arra, hogy a Premier League legújabb bajnokai legyenek. A hétvégén már Sir Alex Ferguson, a Manchester United legendás trénere is erről beszélt: „Szerintem bajnok lesz a Leicester City, méghozzá három fordulóval a bajnokság vége előtt.”

Az idénybeli teljesítményük alapján nem is lenne érdemtelen a sikerük, hiszen mindössze háromszor kaptak ki – minden riválisnak több veresége van –, kilencszer döntetlent játszottak, és tizennyolc győzelmet arattak, a ligában a Tottenhammel közösen a legtöbb gólt szerezték, 53-at, a 31 kapott góljuknál öt csapatnak van jobb mutatója, a +22-es gólkülönbségüknél azonban már csak a Tottenham +29-es gólkülönbsége jobb.

Három vereségükből kettőt az Arsenal ellen szenvedtek el – otthon 2:5, idegenben 2:1 –, illetve a Liverpool otthonában kaptak ki 1:0-ra. A Mersey-partiakat a második meccsükön 2:0-ra legyőzték, a Tottenhammel és a Manchester Cityvel otthon döntetlent játszottak, idegenben viszont legyőzték őket, de begyűjtötték ebben az idényben a Chelsea és a West Ham skalpját is, a Uniteddel pedig ikszeltek. Remek eredményeket értek el a PL kiemelkedő csapatai ellen, de jelenlegi pozíciójukat főként annak köszönhetik, hogy az üldözőkkel ellentétben nem bukdácsoltak a gyengébb csapatok ellen sem. Egy-egy döntetlen becsúszott ugyan, de eddig ez is belefért.

A KLUB

A klub 1884-ben jött létre Leicester Fosse néven – akkoriban a Fosse Roadon szerepelt –, majd 1919-ben vette fel a Leicester City elnevezést. 1891-től 111 éven át a Filbert Streeten játszottak, 2002-ben mentek át a közeli Walkers Stadionba, amelyet a 2013-as tulajdonosváltáskor neveztek át King Power Stadionra. A Rókák becenév azért ragadt rájuk, mert Leicestershire a rókákról és a rókavadászokról ismert, címerállat viszont csak 1948-ban lett a ravaszdiból. Az együttes sohasem tartozott az angol futball legkimagaslóbb csapatai közé, legjobb eddigi eredményét még az 1928/1929-es idényben könyvelhette el, amikor ezüstérmes lett az első osztályban. A másodosztály küzdelmeit hétszer nyerte meg – hatszor a Second Divisiont, egyszer a Championshipet –, a harmadosztályét – League One – egyszer. Háromszor begyűjtötték a ligakupát, az FA-kupában viszont nem termett babér számukra, négyszer is a fináléban véreztek el.

A klub mindössze egy idényt, a 2008/2009-est töltötte az angol focirendszer első két osztályán kívül, de akkor meg is nyerte a harmadosztályt. Nem sokkal ezután, 2010 nyarán az addigi tulajdonos, a szerb Milan Mandarić eladta a klubot a thaiföldi Vichai Srivaddhanaprabha irányította Asian Football Investmentsnek. Az új tulajok sok más friss klubirányítóval ellentétben nem szórták fejetlenül a pénzt, szisztematikusan építkeztek, többször is közel álltak a PL-be jutáshoz, végül a 2013/2014-es idény végén jött össze nekik, amikor a Championship bajnokaiként tízéves szünet után tértek vissza az élvonalba. 2015 lett történetük legjobb pénzügyi éve, több mint 26 millió fontos adózás előtti profittal zártak, a klub árbevétele több mint háromszorosára – 31,2 millió fontról 104,4 millióra – emelkedett. Mindeközben a stadionjuk látogatottsága is szinte tökéletes: 31 693 fős az átlagnézőszámuk, ami az aréna 98,5 százalékos kihasználtságát mutatja.

AZ EDZŐ

Habár Nigel Pearson visszajuttatta a PL-be, majd bent is tartotta a Leicestert, 2015 nyarán a felek úgy döntöttek, hogy nem tudnak tovább együttműködni, ezért az Európa-szerte ismert olasz edzőt, Claudio Ranierit nevezték ki a csapat kispadjára. A játékoskarrierje végeztével 1986-tól edzősködő Ranieri korábban jó pár nagycsapatnál is megfordult, irányította többek között a Napolit, a Fiorentinát, a Valenciát, az Atlético Madridot, a Chelsea-t, a Juventust, a Romát, az Intert és a Monacót is, a Leicesterhez a görög válogatottnál vállalt sikertelen epizódszerep után érkezett. Remekül egymásra talált a tréner és csapata, Ranieri korábban ugyan nyert már harmad- és másodosztályú bajnokságot, a Fiorentinával olasz kupát és szuperkupát, a Valenciával Intertotó-kupát, spanyol kupát és UEFA-szuperkupát, de élvonalbeli bajnoki címe még nincs. Ez lehet számára az első – talán ezért is hangoztatta az idény első felében, hogy a bennmaradás kivívása a céljuk, azóta pedig a BL-indulás kiharcolásán „lovagol”, tehát egyfolytában igyekszik levenni a terhet játékosai válláról. „A szurkolóink álmodozhatnak, de nekünk a földön kell maradnunk. Hihetetlen lenne már az is, ha a BL-ben szerepelnénk. Szerintem kezdik megérteni az emberek, milyen elképesztő teljesítményt nyújtottunk eddig” – fogalmazott februárban. Ahhoz képest, hogy a szezon előtt a bukmékerek úgy látták, ő lehet a PL első kirúgott edzője, remekül helytáll.

A VÉDELEM

A Leicester Citynek van az egyik legbiztosabb védelme a PL-ben, az egykori kapussztár, Peter Schmeichel fia, Kasper kirobbanthatatlan a kapuból, a jamaicai Wes Morgan, a német Robert Huth, az osztrák Christian Fuchs és az angol Danny Simpson is több mint 20 meccsen alkotta a védelmet előtte. Valamelyik nap viccesen arról beszéltünk kollégákkal, hogy az Arsenal edzője, Arsène Wenger már annak is örülne, ha egy olyan védője lenne, aki sérülés nélkül lehúz egy idényt, nemhogy négy. Van olyan hátsó alakzat ugyan, amely kevesebb gólt kapott, de ilyen támadó felfogású csapatnál a 31 kapott gól jó teljesítménynek mondható.

A KÖZÉPPÁLYA

A leicesteri védelemről keveset beszél a média, annál többet a középpályáról és a csatársorról. A középpályának rendkívül fontos a szerepe a támadások és a védekezés megszervezésénél is, hiszen Ranieri a rendkívül egységes és szervezett védekezésből gyors ellentámadásokra épülő játékot részesíti előnyben. A pálya közepén Marc Albrigthon, N’Golo Kanté, Daniel Drinkwater és Andy King a biztos pont, mindannyian 20 meccs felett kaptak bizonyítási lehetőséget, és éltek is vele. A 29 éves Kanté pályafutása legjobb szezonját futja, intelligens, remekül zárja az utat az ellenfél támadásai elől, labdaszerzésben verhetetlen – a fent említett Ferguson őt tartja az idény legjobb játékosának.

A CSATÁRSOR

A támadók közül ketten emelkednek ki, a 19 góljával a góllövőlista élén álló Jamie Vardy és a 15 góllal és 11 gólpasszal álló Rijad Mahrez. Mindkét játékos iránt óriási érdeklődés mutatkozik remek teljesítményüknek köszönhetően, pedig egyikük sem gondolta volna, hogy ennyire a rivaldafénybe kerülhetnek a közeljövőben. Az algériai Mahrez 2014 januárjában érkezett a francia másodosztályú Le Havre-tól, és saját bevallása szerint a megkeresés előtt nem is hallott soha a Leicesterről, most viszont élete álmát éli meg a klubbal. Vardy története még mesébe illőbb, hiszen négy éve még az akkor a hetedosztályban bajnoki címet szerző Halifax Townban játszott, majd az ötödosztályú Fleetwood Townban szerepelt, ahol 36 meccsen 31 gólig jutott, ami elegendő ajánlólevél volt a Leicesternek, hogy egymillió fontért megvásárolja. Első leicesteri szezonjában 26 meccsen 4 gólt szerzett, a másodikban 37 meccsen 16 góllal járult hozzá a feljutáshoz. Tavaly még csak 5 gólt szerzett a PL-ben, idén már 19-nél jár, 2015. augusztus 29-étől november 28-áig sorozatban 11 bajnokin talált be, amivel átadta a múltnak Ruud van Nistelrooy vonatkozó rekordját – miközben a válogatottban is bemutatkozott, Michael Owen a nyári Eb-n neki adná a kezdőcsatár szerepkörét Wayne Rooney helyett.

Hátralevő ellenfelek