2024. augusztus 5., hétfő
MAGYAR LABDARÚGÁS

Köszönjük, Bence!

Dárdai Pál nyolcéves fiára hallgatott, és szövetségi kapitány maradt

Jó évet zárt a magyar labdarúgás. Legalábbis a végkicsengés pozitívra sikerült, így nagy lelkesedéssel várhatjuk a tavaszi folytatást. Ugyan kupacsapataink már a nyáron elvéreztek a nemzetközi porondon, a futballultrák nem mentek ki a bajnokikra, és Pintér Attila kapitánykodása is kurta-furcsára sikeredett az értelmetlen összetartások és az északírek elleni hazai Európa-bajnokin elszenvedett vereség miatt, de decemberben mégis nosztalgiával lehet visszagondolni a 2014/2015-ös szezon első felére.

2014-ben három új stadionnal bővült a hazai kínálat. A felcsúti Pancho Arénában főleg a kíváncsi vendégszurkolók szemlélődtek, Debrecenben is csak az első két mérkőzés okozott nézőtéri tömeget, a ferencvárosi stadion pedig megszenvedte a vénaszkenner kontra B-közép csatát. A Fradi-ultrák nem voltak hajlandók behódolni, így aztán a ligakupában mindig kongott a stadion az ürességtől, de a bajnokikon, sőt a válogatottmérkőzéseken is hiányzott az igazi hangulat. Legalábbis bent, mert az utolsó, Pápa ellen 2:0-ra megnyert mérkőzés alatt kirekesztett (vagy önmagukat kirekesztő?) drukkerek százai a stadion mellett petárdázással és hangos szurkolással túlzajongták a bent lévő csendes többséget.

Az időjárás is kegyes volt, csupán egyetlen mérkőzést kellett elhalasztani az NB I.-ből tavaszra: Pakson a sok esőtől olyan dagonyává változott a pálya, hogy úgy döntöttek, inkább február 21-én pótolják a Nyíregyháza elleni összecsapást.

1. Videoton

17

14

2

1

40:6

44

2. MTK

17

13

0

4

26:16

39

3. Diósgyőr

17

9

5

3

27:19

32

4. Ferencváros

17

9

4

4

26:15

31

5. Debrecen

17

8

4

5

25:13

28

6. Újpest

17

7

7

3

16:12

28

7. Paks

16

7

6

3

25:13

27

8. Puskás

17

7

3

7

19:20

24

9. Győr

17

6

5

6

25:21

23

10. Kecskemét

17

6

4

7

18:21

22

11. Nyíregyháza

16

4

2

10

17:26

14

12. Pápa

17

3

5

9

8:29

14

13. Honvéd

17

3

4

10

12:22

13

14. Dunaújváros (–1)

17

3

5

9

15:32

13

15. Haladás

17

3

2

12

8:24

11

16. Pécs

17

2

4

11

16:34

10

Azért akad örömre is oka a válogatottnak. Igaz, hogy a már említett északírek elleni zakó megviselt játékost és szurkolót egyaránt, de az MLSZ gyors lépése, Pintér menesztése és Dárdai Pál ideiglenes kinevezése új hőst teremtett. A 17 éve Berlinben élő, egykori 61-szeres válogatott középpályás a nép gyermekeként jött, látott és győzött – ki ne szerette volna, hogy a beígért négy mérkőzés után is ő maradjon a kapitány? Irányításával három Európa-bajnoki selejtezőn hét pontot szerzett a csapat: a bukaresti 1:1 után idegenben a Feröer szigeteket, hazai környezetben a finneket verte 1:0-ra.

A szövetség vezetői szerint ugyan felkészültek a váltásra, és két kiszemelt külföldi jelölt is átment a rostán, de a nevüket nem kívánta elárulni senki. De lehet, jobb is, mert a török sajtó szerint az ismeretlen Hikmet Karaman is képben volt, aki segédedzőként már dolgozott a Galatasaraynál, jelenleg az Erciyesspor másodedzője.

Szerencsére sikerült meggyőzni a Hertha vezetőit, hogy Dárdaira nagy szükség van, így 2015. november 30-ig magyar szövetségi kapitány maradhat. Elárulta, hogy nyolcéves Bence fia szavai nagyon megérintették, gyermeke ugyanis azt mondta neki: „Apa, neked vissza kell menned ehhez a csapathoz, mert nélküled nem nyernek!” Mi mást üzenhetnénk neki: köszönjük, Bence!

Az is eszembe jutott, hogy ha szeretnénk a magyar labdarúgást kicsit egyenesbe hozni, akkor pont ezekre a pici gyerekekre van szükség, az ilyen nyolcévesekre, mint a Bence. És ha őket tudja motiválni, hogy én vagyok a kapitány, és mindenki összefog, akkor én most nem ugorhatok ki. A Herthának nem lett volna kötelessége elengedni, ide köt a szerződésem, ők a munkaadóim, ezért külön köszönöm a klubnak, hogy folytathatom a megkezdett munkát. Felnőttszinten továbbra is tapasztalatlan edző vagyok, sokat kell még tanulnom, ugyanakkor korábban, játékosként jelentős tapasztalatot szereztem – nyilatkozta Dárdai. – Két háromesélyes meccs vár ránk a görögök és a finnek ellen, remélem, márciusban is ugyanolyan felkészült játékosok érkeznek a válogatotthoz, mint az ősz folyamán” – tette hozzá.

Az NB I. 18. fordulójára február 27-én és 28-án, illetve március 1-jén kerül sor, a válogatott pedig március 29-én Görögországgal játszik itthon Eb-selejtezőn.