2024. augusztus 5., hétfő
LABDARÚGÁS

Idényzáró ünnepség a Spartacusban

A hagyományokhoz híven a Spartacus Labdarúgóklub vezetősége az őszi idény végén idén is összejövetelt szervezett, amelyen elemezték a bajnokság első részében nyújtott teljesítményt, és elismeréseket osztottak ki a legjobbaknak.

Elsőként az igazgatóbizottság górcső alá vette az első csapat, valamint a labdarúgó-iskola őszi eredményeit. Dragan Simović klubelnök elmondta, hogy az edzők átadták a munkáról szóló jelentéseket, a vezetőség pedig készül a választási közgyűlésre, amelyet 2015 februárjában tartanak majd.

A nehéz anyagi helyzetre való tekintettel a nyáron úgy döntöttünk, hogy a klubpolitikában komoly fordulatot viszünk véghez. Bizalmunkat a fiatalok felé fordítottuk, generációváltást hajtottunk végre, és inkább a környékbeli, valamint a labdarúgó-iskolánkból kikerülő játékosokra támaszkodtunk. Ez kockázatos lépés volt, mivel attól tartottunk, hogy a bennmaradásért kell küzdenünk, de úgy gondoljuk, helyesen döntöttünk, hiszen a fiatalokkal való munka jelenti a szerbiai és ezzel együtt a szabadkai futball jövőjét. Mindent összegezve elégedettek vagyunk az elvégzettekkel. Lehetett volna jobb is, nem sok hiányzott ahhoz, hogy a szerbiai kupában bekerüljünk a legjobb négy közé, a Szuperligában pedig, főleg a hajrában, szerencsétlenül vesztettünk el néhány pontot. Ha ez a néhány pont a tarsolyunkban lenne, akkor szinte tökéletes helyzetben lennénk, de így is maradéktalanul elégedettek vagyunk. Az labdarúgó-iskolában a legnagyobb problémát az infrastruktúra jelenti. Majdhogynem az első csapatnak sincs hol edzenie, s akkor hol edzenének a labdarúgó-iskola korosztályos csapatai. Ígéretet kaptunk, hogy hamarosan egy műfüves pályát kapunk, amire óriási szükségünk lenne. Nincs elegendő szakemberünk sem. Szabadkán tíz edző rendelkezik a megfelelő képesítéssel, míg Újvidéken száznyolcvan megfelelő képzettségű edző tevékenykedik. Továbbra is arra törekszünk, hogy a labdarúgó-iskolánk biztosítsa a Spartacus jövőjét – mondta Simović.

Az ünnepség folyamán kihirdették a klub legjobbjait. A 2014-es év legjobb játékosának Goran Antonićot választották, a legígéretesebb jövő előtt álló focistának járó díjat pedig Zvonko Jakovljević vehette át. Nem feledkeztek meg a veteránokról sem: Miloš Glončak és Tapiska Antal, a klub legendái életműdíjat vettek át Vjekoslav Ostrogonactól, a Városi Tanács sporttal, turizmussal és ifjúsági kérdésekkel megbízott tagjától és Branislav Jovanovićtól, a Spartacus veteránközösségének elnökétől.