– Délelőtt még zuhogott az eső, délutánra azonban megkegyelmeztek az égiek. Amikor kiértünk a Csantavér pályájára, mindjárt a talajt néztem, de annak semmi baja sem volt. Jól megcsinálták elődeink annak idején az egészet, a pálya minden vizet képes elnyelni. Ez csak a nyáron átok, hiszen az igen kemény talajt folyamatosan locsolni kell, így nagyobb a vízszámlánk, mint az áram – mondta Ivković Tihamér elnök, akinek szombaton mindenkihez volt egy kedves szava meg egy-egy kupica eper-, illetve nácikörte-pálinkája.
– A jubileumunk eredetileg tavaly volt, de az ígéretekkel ellentétben Szabadka két részben utalta át a megítélt 100 ezer dinárt, s mire a másik részlet megérkezett, már lekéstünk az ünneplésről. Ezért döntöttünk február mellett, hogy legyen időnk megszervezni mindent. Nagy ünnepséget nem tervezhettünk ebből a pénzből, de szerény ajándékkal kedveskedünk a számunkra legfontosabb barátainknak, szervezeteknek s nem utolsósorban a két legidősebb élő játékosunknak – folytatta az elnök, s lassan már kezdődött is a mérkőzés. Hogy miért éppen Dunaújváros? Ez a kapcsolat már 20 éves múltra tekint vissza. Ekkor lapunk néhai csantavéri tudósítója, Csetvei Ferenc és az egykori magyar birkózóválogatott Szabó Tamás talált egymásra, s az ismeretségből gyümölcsöző kapcsolat lett. A dunaújvárosi focicsapatról tudni kell, hogy az NB I. B-be való feljutásért küzd, s soraiban tudhat két délvidéki játékost is, a csantavéri Perovityot és a nagykikindai Beleucot.
Nos, ezen előzmények tudatában futott ki a pályára a két csapat, s csakhamar élvezetes harc kerekedett a gyepen. A vendégek fiatal csapatot neveztek, a csantavériek pedig kitűnően tartották velük a ritmust, s mindkét oldalon voltak helyzetek. A meccset végül csantavéri döntötte el, de sajnos nem a hazaiak javára, hiszen a dunaújvárosi légiós, a már említett Perovity Dávid talált be egykori klubja hálójába, s ezzel el is döntötte a mérkőzést. Közben Szabó Tamás bácsi birkózóélményeiről mesélt, a tatai edzőtáborról, csapattársairól és arról, hogy Hegedűs Csaba az ő sérülése révén jutott ki a bulgáriai világbajnokságra, ahol Mr. Tussá avanzsált. Élvezettel hallgattuk élményeit, majd a műsor egy kis felmelegedés után folytatódott, ezúttal a pályával szembeni bálteremben, ahol csakhamar megtelt minden hely, kiváló volt a hangulat, és sokszor felhangzott: „Hajrá, Csantavér!”
Csakhamar az elnök kért szót, de megnyugtatta a megjelenteket, a mikrofon a kezében nem azért van, mert énekelni akar, hanem a neves jubileum kapcsán átadta a csapat zászlaját a községi és a körzeti labdarúgó-szövetségnek, a szomszéd klubok, a visnyeváci Udarnik és a dusanovói Hajduk képviselőinek, az említett Szabó Tamásnak és nem utolsósorban a klub két legidősebb egykori játékosának, a 80 éves Huszák Ferencnek és a 88 éves Curnovics Antalnak, akik meghatódva vették át a szerény ajándékot, és mindenki állva tapsolta meg őket.
Miután a jelenlévők egyperces néma felállással adóztak az elhunyt játékosok emléke előtt, megkezdődött a vigadalom, amelynek a csúcspontja a kiváló disznótoros vacsora volt, amelyet mindenki jóízűen fogyasztott, s közben folyt a nosztalgiázás, felelevenedtek a régi történetek, a régi gólok.
