Nyomban leszögezem, hogy nem a magyar–szerb kettőségről van szó. Ó, nem! Két oknál (is) fogva: HU nekem nem adott állampolgárságot, s a magyar futball sem került el Dél-Afrikába. Tehát aligha lehet másról szó, mint az ausztrál–szerb tetemre hívásról, ott messze, a földteke legdélibb részén.
Ahogy megtörtént a sorsolás, hogy úgy mondjam „mindenki felfedezett”. Itt leginkább a szerb sajtóról beszélek, kiknél a koreai olimpiai játékok óta én persona non grata vagyok. Sehogy sem tudják megbocsátani, hogy az ausztrál válogatott megverte a Piksi által vezetett különítményt!
A jugoszláv válogatott Osim vezetésével az egyik éremesélyes volt Brazíliával és a Szovjetunióval egyetemben, s a sors úgy hozta, hogy nekem a kengurukkal mind a hárommal szembe kellett néznem. A jugoszlávokat megvertük, de a Pavlicsenko és Romario vezette csapatok ellen a rövidebbet húztuk, ami a végén nem is volt olyan katasztrófa, mert egyrészt bekerültünk az első nyolcba, másrészt éppen azok nyerték az aranyat és az ezüstöt, akiktől kikaptunk. A vb-sorsolást követően Szerbia (ugye, most már nagyon régen nem létezik az a sportban egykor nagyra becsült YU!) ismét összekerült Ausztráliával, ám én most a Duna partján sétálgatok, és nem az óceán partján, ahol éppen színt kellene vallanom. De ugyan miért tenném, hisz már mindkét passportommal utazhatok mindenhová…
Mindkét útlevelem megadója eljutott tehát a vb-re, pontosabban a D csoportba, aminek sem az ausztrálok, sem a szerbek nem örülnek. Talán csak én. Mert OTT LESZEK, amikor a két hazám egymásnak esik! Biztos vagyok benne, hogy említettem már, egy ausztrál „kivitet” a vb-re. Nos, ez nem pontosan fedi a valóságot, mert a tény az, hogy nekem ezért „valamit adnom is kell”! Ugyanis ezt a Mr.Warren Livingstone-t én egyszer (őszerinte!) felvettem egy meccs után, valami száz kilométerre Sydneytől és hazavittem. Big deal! – nagy eset – mondanám én mint ausztrál, hisz ez abban az időben normális volt. De neki ez megmaradt az emlékezetében, és mivel üzletember – utazási irodája van! –, gondolt egyet, és a vb-re (is) szervezett egy csoportutazást. Egyebek között azt ígérte a fizetővendégeknek, hogy a „házigazda” az egykori ausztrál szövetségi kapitány (mármint én) és a legjobb csapatom kapitánya, Charly Yankos lesz. Tehát be kell a társaságot vezetni az öltöző titkaiba, meg kell magyarázni a taktika miértjét, hogyanját, heccből fogadni az ellenfélre, hogy el ne aludjanak az unalomtól és egyéb…
Nem árt, ha az ember ad egy-egy jó tippet, hogy az utasok nyerjenek valamicskét, mert egy ilyen 3-4 hetes kéjutazás nem is olyan olcsó. Persze nekem az ausztrál meccseket kell fedeznem. Tehát Szerbiát majd csak a csoportmérkőzések utolsó fordulójában látom egyenesben, mégpedig a kenguruk ellen Nelspruitban. Nehogy azt higgyék, hogy ez egy átkozódás, nem, ez egy város! Az utolsó a sorozatban, melyet látni fogok Johannesburg, Durban és Rustenburg után, és onnan már uzsgyi vissza Újvidékre. Két nap híján egy hónapot úton lenni, ebben a korban, nagyon is elég! De tervben volt egyébként is egy úgynevezett „utolsó zarándokút” sikereim földjére, tehát hagyjuk a nyöszörgést, hisz senki sem kényszerít, hogy nekivágjak. Kezdem tehát a „visszaszámolást”. 2010 május 30-án 13.00-kor repülünk Londonba, s onnan tovább… Futball ürügyén, a játék szolgálatában, egy „jó tett helyében jót várj” szállóige nyomán megjárom Afrikának a déli csücskét is, az északit, Ghadafi portáját – ugyancsak a rúgott labda miatt – a Vojvodinával jártam meg.
Afrika lesz „mindennek a központja” ebben az évben. Nincs nagyobb happening a földkerekségen, mint a vb! Milliárdok fogják nézni, otthonukban a tévében. Milliók a lelátókon. Utoljára Mexikóban voltam „élőben” egy vb-n. Ott nem volt egyik hazám sem. A harmadik, amelyik nem volt hajlandó kebleibe fogadni, ott lebőgött, de nagyon. Emlékszenek arra a fél tucatra, a ruszkiktól?!
Holtbiztos, hogy a következő hónapokban, hetekben, napokban ezeregy cikk, hír, sorozat és egyéb taglalja majd mindazt, amit az emberek várnak, remélnek csapataiktól, mind a harminckettőtől! Balgaságnak tartom a jóslásokat ilyen messzeségből – hat hónap alatt annyi minden történhet! Jóslatokba bocsátkozni eszem ágában sincs. (Én nem jósolgatok. Én megmondom, mi lesz!!)
Azt azonban elmondhatom kertelés nélkül, hogy mit szeretnék látni. Jobban mondva, mit nem szeretnék, hogy történjen! Kezdem a negatívumokkal. Még véletlenül se legyen bajnok Anglia, Olaszország és Németország. Kell ehhez valami kommentár? Ha igen, akkor az a következő: ha bajnokságaik, tehát legjobb klubjaik nem volnának tele idegenlégiósokkal, azt alig lehetne nézni. Brazíliából és Argentínából is elege van a világnak, de Messi miatt a tolvaj Maradona ellenére is az ember még lenyelné a békát. A spanyolok, sokkal kevésbé a franciák talán hozhatnak valami újat. A portugálok csak szeretnének!
Na de nem játszom a butát. Én azt szeretném, ha valamelyik afrikai nemzet nyerné meg a bajnokságot. Sajnos ez nagyon nehéz lesz, mert a 16-os mezőny úgy hozza, hogy a világ legjobbjaival kerülnek szembe. Kivétel Dél-Afrika és Nigéria, akik egymás holttestén juthatnak a nyolcba. Tehát én a következő párosítást várom (hacsak nem szúrtam el teljesen a szisztémát): Dél Afrika–Nigéria, Anglia–Franciaország, Argentína–Ghána (Szerbia), Németország–Algéria, Hollandia–Paraguay, Olaszország–Chile, Brazília–Kamerun és Spanyolország–Elefántcsontpart.
És kiket várok a nyolcba? Dél–Afrikát, Angliát (csakis Capello miatt!), Németországot, Hollandiát, Olaszországot, Brazíliát és Elefántcsontpartot. Az egyetlen meccs, amely gondot okoz, az az Argentína–Ghána találkozó. Már csak azért is, mert Ghána helyett az egyik hazám is ott lehet. Különösen, ha én melléfogtam a jövőbe látásommal, azaz a D csoport eredményeivel: Németország–Ausztrália 1:1, Szerbia–Ghána 2:1, Németország–Szerbia 2:0, Ghána–Ausztrália 0:0, Ausztrália–Szerbia 1:1, Ghána– Németország 1:0.
A táblázat:
1. Németország 3 1 1 1 3:2 4
2. Ghána 3 1 1 1 2:2 4
3. Szerbia 3 1 1 1 3:4 4
4. Ausztrália 3 0 3 0 2:2 3
Ha így lesz – és én tesznek rá egy kis pénzt –, nyernek, ha nem, akkor pedig szidhatnak, mert egy nagyot nyeltek. Ha hazaérek, megpróbálom tisztára mosni magam.
