Az UAC 1944-es nagy tavaszi menetelése

Az egyik legrégebbi újvidéki sportegyesület, az 1910-ben alapított Újvidéki Atlétikai Club labdarúgó-szakosztályának életében 1941 nyarán nagy változás állt be, a kék-fehérek focistái ugyanis néhány hét leforgása alatt az akkori Európa egyik legerősebb bajnokságában, a magyar Nemzeti Bajnokság I. osztályában találták magukat. Miután a Délvidék bácskai része újra magyar fennhatóság alá került, a Magyar Labdarúgó-szövetségnél úgy döntöttek, hogy a két szabadkai egyesület mellett az Újvidéki AC is részt vehet az NB I.-be való jutásért vívott délvidéki selejtezőben.

A fiatal újvidéki együttesnek nem is okozott különösebb gondot a Szabadkai Vasutas legyőzése (Csillag Jánosék hazai pályán 4:0-ra, Szabadkán pedig 2:1-re nyertek), így a következő, 1941/1942-es szezont már a tizenhat csapatosra bővített magyar első osztályban kezdhették el. Persze, Újvidéken nagyon is tisztában voltak azzal, hogy a meglévő keretük kevés lesz a fővárosi gárdák által uralt NB I.-hez, és próbálták is minél jobban megerősíteni a csapatot tapasztalt, anyaországi futballistákkal (Turay, Hargitai stb.), illetve megszerezték a nagy tehetségnek számító Pálfi Bélát Nagybecskerekről, valamint a városi rivális Vojvodinától visszacsábították a gólerős Welker Józsefet is, aki addigra már többszörös jugoszláv válogatottnak mondhatta magát. Mindezek ellenére a dél-bácskaiaknak csak nagy nehézségek árán sikerült megkapaszkodniuk az élvonalban, majd a következő idényben is csak a 11. helyet tudták megszerezni.

Az 1942/1943-as bajnokság befejezése után az UAC vezetősége igyekezett tovább erősíteni a csapatot, a kék-fehérekhez került ugyanis a Temerini Torna Club legjobb játékosa, Sörös Szilveszter, az Újverbászi Cukorgyár gólzsákja, Gömöri Vilmos, illetve a szabadkai Bácskától Hatvani Dezső is, így az 1943/1944-es pontvadászatot már olyan kerettel kezdhették el, amelyben ott voltak a legjobb délvidéki labdarúgók.

Az erősítések ellenére a gárda nem kezdte jól az új idényt, ami a 6. forduló után edzőcserét is eredményezett, a Csepel elleni 8:1-es fiaskó után Platz Ede játékosedzőtől a szombathelyi illetőségű Mészáros István vette át a csapat irányítását. Az új seprű pedig ezúttal is jól sepert, az új szakvezető ugyanis egy Debrecen elleni 4:0-s sikerrel debütált, majd az újvidékiek hazai pályán, rekordszámú néző előtt 0:0-t értek el a bajnoki címért harcoló Ferencvárossal szemben. Az őszi idényt a legendás Zsengellér Gyulával és Szusza Ferenccel felálló Újpest ellen zárták az újvidékiek, akik a kétgólos hátrány ellenére is döntetlent tudtak kiharcolni a nagynevű ellenféllel szemben.

Az 1943/1944-es idény tavaszi része 1944. február 27-én vette kezdetét, az Újvidéki AC gárdája pedig a listavezető Nagyváradi AC elleni hazai vereség után nagy menetelésbe kezdett: Pálfiék hátrányból felállva 5:2-re győztek Debrecenben, az élete meccsét játszó Welker vezérletével a Vasast idegenben 4:0-ra ütötték ki, és egy fordulatos meccsen 4:3-as győzelmet ünnepelhettek Kispesten is. A jó formában levő dél-bácskaiak a Fradi pályáján is veretlenek maradtak, a hazaiak vezető gólja után ugyanis Gömöri a 85. percben egyenlített, így az a találkozó 1:1-es döntetlennel zárult.

A 28. játéknapon a mindössze kilenc emberrel kiálló Elektromos ellen hazai pályán igazi gólfesztivált rendeztek (15:3 az UAC-nak), majd a zárófordulóban Mészáros tanítványai Sörös és Pálfi találataival a Diósgyőrt is legyűrték, így a gárda történelmi sikert elérve a 6. helyen zárta az NB I. 1943/1944-es szezonját.

Az újvidéki egyesület a fennállása során első ízben zárt pozitív mérleggel a magyar élvonalban, és a gólarányuk is először volt pozitív, a 68 szerzett gól mellett ugyanis a védelmük csak 58-szor kapitulált. A történelmi sikert elérő együttesben Pálfi és a sóvéi származású Welker 15-15 gólig jutott, a temerini Sörös pedig számos gólpassza mellett tizenkétszer vette be az ellenfelek kapuját. Az idény során az újvidéki Horthy Miklós Sporttelepen az átlagnézőszám 4883 fő volt, a Fradi elleni meccsre tízezer néző látogatott ki, míg a Vasas és a Nagyvárad vendégjátékára egyaránt hétezer drukker volt kíváncsi.

Az Újvidéki AC 1943/1944-es keretét az alábbi játékosok alkották (zárójelben a bajnoki mérkőzések, illetve a szerzett gólok száma), kapusok: Szabó László (13), Bátki János (10), Platz Ede (4), Klimcsók József (3), hátvédek: Csillag János (20), Ménesi István (14), Avar Velykó (30), középpályások: Máriás János (26+7), Raáb Miklós (29+2), Zsoldos Lázár (26+2), Pálfi Béla (30+15), Mézes Iván (14+1), Sörös Szilveszter (29+12), csatárok: Bihari Károly (3+2), Gömöri Vilmos (6+2), Hatvani Dezső (6+1), Kulinyi Ferenc (8+2), Markos Adolf (1), Takács József (29+5), Welker József (29+15).

Hogy az újvidéki klub milyen játékerőt képviselt akkortájt, jól mutatja az a tény, hogy a háború után több UAC-labdarúgó is komoly karriert futott be a jugoszláv futballban. Pálfi játszott az egyaránt 1945-ben alapított Crvena zvezdában és Partizanban is, majd a válogatott tagjaként szerepelhetett az 1950-es világbajnokságon. A szabadkai származású Takács József a Zvezdában és a Spartacusban, Sörös pedig a Partizanban és Vojvodinában játszott, míg Ménesi István és Gömöri a Szabadkai Vasutas jogutódjának számító Spartacusban folytatta.

Az Újvidéki Atlétikai Club gárdája a nagy siker után már csak két bajnoki mérkőzést tudott lejátszani, a háború miatt félbeszakadt 1944/1945-ös bajnokság 2. fordulójában 3:2-re verték meg Újvidéken a Szegedi AK csapatát, majd már csak kilenc emberrel kiállva 7:0-s vereséget szenvedtek a Kispest otthonában. Ezt követően 1944 szeptemberében a pontvadászat a vidéki klubok számára félbeszakadt, az MLSZ pedig a fővárosi csapatoknak kiírta az ún. Hadibajnokságot. Az UAC mint bűnös klub sorsa 1945 után teljesedett be, hiszen míg az egyesület a királyi Jugoszláviában csodák csodájára fennmaradhatott, a titói államalakulat már nem kegyelmezett, és az újvidéki magyarságot összefogó sportklub harmincöt évnyi működés után megszűnt létezni.