2025. január 30., csütörtök
EURÓPA-LIGA

Maguknak tették nehézzé

A Bajnokok Ligájához hasonlóan a héten az Európa-ligában is lejátsszák az alapszakasz utolsó találkozóit. Amikor tavaly november végén a Ferencváros meggyőző játékkal felülmúlta a Malmö csapatát, karnyújtásnyira került a továbbjutás a zöld-fehérek számára. Ugyanakkor a magyar bajnok az azóta lejátszott két találkozón képtelennek bizonyult arra, hogy a PAOK, illetve a Frankfurt otthonában bebiztosítsa tagságát az első huszonnégy között. A kieséses szakaszban való szereplést így az utolsó fordulóban hazai pályán a holland AZ Alkmaar ellen kell kiharcolniuk Varga Barnabáséknak. A Fradi jelenleg 9 ponttal a huszonkettedik helyen áll a táblázaton, de mivel mindössze jobb gólarányának köszönhetően előzi meg a Fenerbahçét és a Beşiktaşt, nyilvánvaló, hogy minimum egy pontra szüksége lesz a csütörtök esti találkozón.

Az ellenfél november óta jó formában van, bár a hétvégén meglepő vereséget szenvedett a holland bajnokságban a Rotterdamtól. A második számú európai kupasorozatban az utóbbi két hónapban a Fenerbahçe mellett a Romát is legyőzte, a Galatasarayjal pedig döntetlenre mérkőzött. A magyar csapat legnagyobb hátránya a hosszúra nyúlt bajnoki szünet, ugyanakkor mellette szólhat a hazai pálya és a mintegy húszezernyi lelkes szurkoló támogatása. A Fradinak csak a győzelem garantálhatja a továbbjutást, minden más eredmény esetén figyelnie kell a mögötte álló csapatok teljesítményére, elsősorban a Twente–Beşiktaş, a Midtjylland–Fenerbahçe és a Makkabi Tel-Aviv–Porto összecsapásra.

A végső sikerre is esélyes csapatok közül a Lazio már egyenes ágon biztosította helyét a nyolcaddöntőben, és ugyanezt könnyen megteheti a Frankfurt, az Athletic Bilbao, a Manchester United, a Lyon, a Tottenham és az Anderlecht is. Igazi csata csak a nyolcadik helyért zajlik, amelyre szinte azonos eséllyel pályázik a Galatasaray, a Bodø/Glimt és a Steaua Bukarest jogutódja, az FCSB. Ilyen szempontból izgalmasnak ígérkezik a román csapat párharca a Vörös Ördögökkel, valamint az Ajax–Galatasaray és a Nice–Bodø/Glimt mérkőzés.

 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Varga Barnabáséknak nem lesz egyszerű dolguk a hollandok ellen (Fotó: MTI)