A már biztos kieső csapatok találkozóján a Crvena zvezda bizonyult motiváltabbnak, a meccs nagy részében irányította a játékot, és Guélor Kanga második félidei bombájával legyőzte a Young Boyst. A belgrádi csapat így megszerezte a korábban említett 2,1 millió eurót, és a 29. helyen zárta az alapszakaszt. A svájci csapat mind a nyolc találkozóját elveszítve az utolsó helyen végzett.
A záróforduló több drámai összecsapást hozott, ezt talán leginkább a zágrábi Dinamo példáján lehet szemléltetni. A horvát csapat ugyan hazai pályán legyőzte a Milant, de ez is kevésnek bizonyult a továbbjutáshoz. A zágrábiak talán most sajnálhatják igazán az első fordulóban történt müncheni összeomlásukat, hiszen mindössze rosszabb gólarányuk miatt maradtak le a folytatásról. Az utolsó forduló nagy vesztesének tekinthetjük még a Stuttgartot, amely igazi ki-ki mérkőzésen szenvedett vereséget a PSG-től. Továbbjutott viszont Pep Guardiola csapata, a Manchester City, amely a Club Brugge könnyed legyőzésével biztosította helyét a legjobb 24 között. Az eddigi százszázalékos Liverpool Eindhovenben elvesztette veretlenségét, ennek ellenére megnyerte az alapszakaszt. Második helyen a Barcelona végzett, így a két csapat a kiírás értelmében a döntő előtt nem találkozhat egymással. A nagy csapatok közül a Real Madrid, az Inter, a Bayern, az Arsenal és a Leverkusen rutinos győzelmet arattak. Meglepőnek hathat a Benfica sikere Torinóban, ugyanakkor figyelembe kell vennünk a tényt, hogy a Juventus számára ez a találkozó már nem bírt komoly téttel, a portugálok ugyanakkor az életükért küzdöttek.
Vonatkozó hír, hogy a Dortmund bejelentette, szerződtette Niko Kovačot, a berlini születésű horvát szakemberrel 2026 nyaráig szóló kontraktust írtak alá. Új vezetőedző kinevezésére azért volt szükség, mert a klub múlt szerdán menesztette Nuri Sahint, a tréneri feladatokat ideiglenesen az U19-es csapatért felelős Mike Tullberg látta el. Kovač szombaton a Heidenheim otthonában sorra kerülő bajnokin debütál a kispadon.
Eredmények, 8. (utolsó) forduló: Aston Villa–Celtic 4:2, Bayern–Slovan 3:1, Borussia (D)–Sahtar 3:1, Brest–Real Madrid 0:3, Dinamo (Z)–Milan 2:1, Barcelona–Atalanta 2:2, Girona–Arsenal 1:2, Inter–Monaco 3:0, Juventus–Benfica 0:2, Leverkusen–Sparta 2:0, Lille–Feyenoord 6:1, Manchester City–Club Brugge 3:1, PSV–Liverpool 3:2, Salzburg–Atlético 1:4, Sporting–Bologna 1:1, Sturm–Leipzig 1:0, Stuttgart–PSG 1:4, Young Boys–Crvena zvezda 0:1.
Nyitókép: A Zvezdának egy találat elég volt a győzelemhez (Fotó: Beta/AP)