2025. március 3., hétfő
HAZAI LABDARÚGÁS

Újabb pofon

Slavko Matić, a TSC pénteken kinevezett vezetőedzője 4:1-es vereséggel mutatkozott be a topolyai kispadon, a vajdasági együttes a sereghajtó Jedinstvo vendégeként maradt alul a Szuperliga 26. fordulójában.

Az első félidő egyértelműen a Jedinstvo jegyében telt, a vendéglátó már a 7. percben megszerezte a vezetést: az első próbálkozást Ilić még hárította, ám a kipattanót Miladinović gólra váltotta, majd a 42. percben Hoard hagyott mindenkit faképnél a bal oldalon, higgadtan tálalt az érkező Denzell elé, aki mintegy öt méterről duplázta meg csapata előnyét.

A TSC-t a kapott gólok mellett két kényszerű csere is sújtotta, előbb Capant, majd néhány perccel később a helyére érkező Stevanovićot kellett sérülés miatt az öltözőbe kísérni. A topolyaiak ugyan kialakítottak néhány helyzetet, többnyire azonban pontatlanul, szétszórtan játszottak. Slavko Matić együttesének agóniája a félidőt követően is folytatódott. Az 55. percben a VAR-szoba sokáig vizsgálta Hoard találatának szabályosságát, végül les miatt nem adták meg a gólt. A TSC a 68. percben a Rogač kezezését követően megítélt büntető értékesítésével szépített,  Vulić higgadtan gurított a jobb alsóba, ám a 76. percben Paić fejesével már ismét kétgólos volt a hazai vezetés.

A kegyelemdöfést aztán a 85. percben a végig nagyon aktív Hoard adta meg a bácskaiaknak, Abass balról érkező keresztpassza három topolyai mellett került az amerikai elé, aki leheletfinom mozdulattal továbbította a hálóba.

A TSC legközelebb a kragujevaci Radnički 1923 vendégeként lép pályára a Szuperligában.
 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A TSC egyelőre nem tud kimászni a gödörből (Fotó: TSC)