2024. szeptember 9., hétfő

Tenisz

Az első kiemelt Györe László elődöntős Hammametben

Györe elődöntős Tunéziában

Györe László esetében már szavatolt néhány helynyi javítás, hisz a tunéziai Hammametben folyó futures tornán bejutott az elődöntőbe. A zentai teniszező pénteken kétjátszmás könnyű győzelmet aratott...

Nem maradt kiemelt

Mindössze két forduló után a dubaji női torna már a legnagyobb sztárok nélkül maradt. Serena Williams, Marija Sarapova és Angelique Kerber még a kezdet előtt lemondta a szereplést, azután az első fordulóban négy, a második körben pedig a további négy kiemelt esett ki, így a negyeddöntőtől Ana Ivanović maradt legmagasabb rangsoroltként a mezőnyben.

Nadal meccslabdáról veszített

Rafael Nadal, a salak királya, kedvenc talaján is elbukott. A volt világelső spanyolt, aki évek óta térdsérüléssel bajlódik, és ezért egyre gyöngébben teljesít, a Buenos Aires-i elődöntőben a 21 éves osztrák Dominik Thiem győzte le három játszmában.

Nadal nem jutott döntőbe

Az elődöntőben búcsúzott az első helyen kiemelt Rafael Nadal az 523 ezer dollár (145 millió forint) összdíjazású Buenos Aires-i salakpályás férfi tenisztornán.A világranglista korábbi éllovasát - jelenlegi ötödik helyezettjét - az ötödik helyen kiemelt osztrák Dominic Thiem győzte le.

Ivanović az elődöntőben

Ana Ivanović csak a második játszmában bajlódott az ismeretlen ukrán Katarina Kozlovával, végül azonban könnyedén nyert, és bejutott a szentpétervári torna elődöntőjébe. A volt világelső gyorsabb győzelmet is arathatott volna, de nem adogatott magas szinten, amiért a második játszmában 5:4-es vezetésnél nem fejezte be a találkozót.