2024. szeptember 9., hétfő
TENISZ

Đoković hatodik melbourne-i koronája

A világelső három játszmában nyerte meg a skót Andy Murray elleni zárómeccset – Meglepetés a női döntőben, Angelique Kerber nagy csatában verte meg a címvédő Serena Williamset

Teniszben nincs új a nap alatt. Melbourne-ben is folytatódott Novak Đoković se vége, se hossza győzelmi sorozata, Serena Williams pedig már a második alkalmat is kihagyta, hogy az elnyert nagy serlegek száma tekintetében utolérje Steffi Grafot.

Đoković a tegnapi döntőben háromórás csatában, három játszmában győzte le a skót Andy Murray-t, amivel csúcsot jelentő hatodik alkalommal lett az Australian Open bajnoka, és összesen 11. Grand Slam-tornáját nyerte, amivel az öröklista 4. helyén beérte Björn Borgot, s már csak Roger Federer, Pete Sampras és Rafael Nadal áll előtte. Novak továbbá 61. ATP-serlegét gyűjtötte be, vagyis a következő tornagyőzelmével beéri a 62 diadallal 8. helyezett Guillermo Vilast. A másik oldalon Murray is csúcsdöntő lett, hisz 5. melbourne-i döntőjéből sem sikerült győztesként kikerülnie. A skót Ausztráliában először 2010-ben Federertől kapott ki, az utóbbi hat évben pedig immár negyedszer Đoković győzte le.

A mérkőzést Novak a lehető legszebben nyitotta. Az első játszmában ugyanúgy lerohanta Murray-t, mint csütörtökön Federert. A skót csak 0:5 után tudott játékot nyerni. A második játszmára Murray feljavult, s már egyenrangúbb játékot láthattunk. A harmadik játékban Novak négy breaklabdát hagyott ki, a hetedikben azonban a türelmetlen Murray előnyhöz engedte. Kicsit váratlanul Đoković azonnal leadta a saját adogatását, majd a következőben újra két lehetőséggel nem élt. Nem így a 11. játékban, amelyben 6:5-ös előnyt szerzett, s noha azután két kettős adogatási hibát vétett, megnyerte a játszmát. A 3. játszmában Đoković már 3:1-re vezetett, de Murray nem adta fel. Azonnal egyenlített, majd 6:5-re vezetett is, ám Novak kiharcolta a rövidítést, amelyben 3:0-ra húzott el, és 6:1-nél öt meccslabdája volt. Az első kettőt a skót még hárította, majd Novak ugyanúgy zárta a döntőt, ahogyan az elődöntőt kezdte, tehát védhetetlen adogatással.

A női döntőben a nagy favorit Serena Williams nem váltotta be a reményeket, s ugyanúgy lemaradt a serlegről, mint négy hónappal korábban New Yorkban. A német Angelique Kerber bátran játszott, minden apró alkalmat ki tudott használni, s győzelmének megérdemeltségéhez nem férhet kéltség. Kerber első döntőjében első nagy serlegét nyerte, és az új pontokkal feltört a ranglista második helyére.

Mától Szófiában, Montpellier-ben és Quitóban játszanak 250-es tornákat, női viadal pedig a Fed-kupa hétvégi 1. fordulója miatt nem lesz. Szerbiai és magyar teniszező a bolgár fővárosban volt érdekelt. A selejtezőben azonban kiesett Györe László és Fucsovics Márton is. Mindkettőjüket az olasz Thomas Fabbiano búcsúztatta. A főtáblán Viktor Troicki a 2. kiemelt, és a rajton erőnyerő, a 2. körben pedig selejtezőssel vívhat meg. Játszik Filip Krajinović is, aki a török Marcel Ilhannal kezd, s ha nyer, az első kiemelt Roberto Bautista következik. Ecuadorban Dušan Lajović játszik, és a 7. kiemelt spanyol Albert Ramosszal kezd.

MELBOURNE. – Az Australian Open döntőjében, férfiak: Đoković–Murray 6:1, 7:5, 7:6, nők: Kerber–S. Williams 6:4, 3:6, 6:4, férfi páros: J. Murray/Soares–Nestor/Štepanek 2:6, 6:4, 7:5, vegyes páros: Vesznyina/Soares–Vandeweghe/Tecau 6:4, 4:6, 10:5, fiú egyes: Anderson–Karimov 6:2, 1:6, 6:1, leány egyes: Lapko–Mihalikova 6:3, 6:4.

SZÓFIA. – Az ATP-torna selejtezőjének 1. fordulójában: Fabbiano–Györe 6:4, 6:4, Fucsovics–Nedovjeszov 7:6, 6:2, 2. forduló: Fabbiano–Fucsovics 6:4, 6:1.

HAMMAMET. – A futures elődöntőjében: Jahn–Zekić 6:1, 7:5.

SAINT MARTIN. – A női ITF-torna negyeddöntőjében: Barzó–Pairone 6:4, 6:1, elődöntő: Versteeg–Barzó 6:1, 6:2.