2024. augusztus 20., kedd
TENISZ

Györe nyolcadik tornagyőzelme

Györe László játéka túl erős a futures rangú tornákhoz, amit igazol, hogy a tunéziai Hammemetben egészen könnyen jutott döntőbe, tegnap azonban a 26 éves osztrák Pascal Brunner személyében váratlanul kemény ellenfele akadt. Igaz, mindketten rosszul adogattak, az igazi küzdelem pedig csak a harmadik játszmában alakult ki. Brunnernek a 10. játékban meccslabdája volt, amit Györe hárított, majd a zentai játékos szerzett két breaklabdát, de az alkalmat nem használta ki. A rövidítésben az osztrák jutott előnyhöz, de Györe 1:2-ről 5:2-re fordított, majd 6:3-nál két meccslabdát hagyott ki, de a harmadikat Brunner adogatásán már győzelemre váltotta.

A héten tér vissza háromhetes pihenő után Novak Đoković. A világelső Dubajban az első kiemelt, és a spanyol veterán Tommy Robredóval kezd, aki ellen 6:2 a mérlege. Azután Mihail Juzsnyij, Feliciano López és Roberto Bautista következhetnek, a másik ágon pedig Stan Wawrinka és Tomáš Berdych a két esélyes. Az 1. fordulóban Nick Kyrgios és Martin Kližan rangadóznak, Wawrinka pedig a múlt heti meccsük után ezúttal is az ukrán Andrej Sztahovszkijjal mérkőzik. E tornán ott lesz Viktor Troicki is, akinek nehéz a sorsolása. A ciprusi Markosz Bagdatisz az első ellenfele, akivel 1:32 a mérlege, s ha mégis nyer, a francia Lucas Pouille vagy a kanadai Vasek Pospisil következhet.

Kiderült, hogy Dušan Lajović múlt heti sérülése mégsem komoly, így a szerb játékos fellép São Paulóban, ahol az olasz Luca Vannival kezd.

A dohai női tornán Jelena Janković a szlovák Jana Čepelovával kezd, ami első meccsük, Babos Tímea pedig a rajton az amerikai Madison Brengle ellen lép pályára. A cherbourg-i challengeren Filip Krajinović az első kiemelt, a rajton pedig a brit Daniel Evansszal találkozik.

A múlt heti férfitornák hajrájában több meglepetés született. Marseille-ben Wawrinka, Gasquet, majd Berdych is kiesett. Utóbbi kettőt az ausztrál Kyrgios győzte le. Rióban Nadal, Ferrer és Thiem bukott el a zárómeccs előtt. Nadal az uruguayi Pablo Cuevastól kapott ki, ami salakon pályafutása mindössze második kudarca a legjobb 30-on kívüli riválissal. Delray Beachben a két fő favorit, Grigor Dimitrov és Juan Martín del Potro az elődöntőben buktak el.

MARSEILLE. – A férfitorna negyeddöntőjében: Čilić–Kuznyecov 6:3, 6:4, Kyrgios–Gasquet 6:0, 6:4, Paire–Wawrinka 6:4, 1:6, 7:5, Berdych–Goffin 6:3, 6:4, elődöntő: Čilić–Paire 6:2, 6:7, 6:3, Kyrgios–Berdych 6:4, 6:2, döntő: Kyrgios–Čilić 6:2, 7:6.

RIO DE JANEIRO. – A férfitorna negyeddöntőjében: Nadal–Dolgopolov – küzdelem nélkül, Pella–Gimeno 5:7, 6:1, 7:5, Thiem–Ferrer 6:3, 6:2, Cuevas–Delbonis 6:4, 7:6, elődöntő: Cuevas–Nadal 6:7, 7:6, 6:4, Pella–Thiem 6:1, 6:4. Nők, negyeddöntő: Martić–Arruabarrena 6:4, 5:7, 7:5, Rogers–Goncalves 6:2, 5:7, 6:3, Cirstea–Kovinić 6:1, 6:2, Schiavone–Burger 3:6, 7:6, 6:3, elődöntő: Schiavone–Martić 6:3, 6:3, Rogers–Cirstea 6:4, 6:4.

DELRAY BEACH. – A férfitorna negyeddöntőjében: Dimitrov–Mannarino 6:4, 7:5, Ram–Becker 3:6, 6:4, 6:3, Del Potro–Chardy 6:2, 6:3, Querrey–Smyczek 6:7, 7:6, 6:4, elődöntő: Querrey–Del Potro 7:5, 7:5, Ram–Dimitrov 6:4, 6:3.

DUBAJ. – A női torna elődöntőjében: Strýcova–Garcia 6:2, 3:6, 6:3, Errani– Szvitolina 6:4, 6:4, döntő: Errani–Strýcova 6:0, 6:2.

DOHA. – A női torna 1. fordulójában: Vekić–Habhani 6:0, 6:0, Gaszparjan–Ka. Plíšková 6:1, 6:1, Büyükakçay–Hradecká 6:4, 6:7, 6:2, Cseng–Lepcsenko 6:2, 7:6.

HAMMAMET. – A futures elődöntőjében: Györe–Bortolotti 6:2, 6:4, döntő: Györe–Brunner 1:6, 6:1, 7:6.

ALTENKIRCHEN. – A női ITF-torna 2. fordulójában: Bonaventure–Jorović 6:2, 7:5.

ÚJDELHI. – A női ITF-torna döntőjében: Saripova–N. Stojanović 3:6, 6:2, 6:4.