2024. szeptember 9., hétfő
TENISZ

Rövid jubileumi mérkőzés

Novak Đokovićnak valamivel több, mint egy órára volt szüksége, hogy megszerezze pályafutása 700. győzelmét. A jubiláris meccsen a tunéziai Malek Zsaziri nem bizonyult méltó ellenfélnek, annál komolyabb lehet a következő csata, hisz a negyeddöntőben a tapasztalt spanyol Feliciano López következik. Igaz, López eddig még egyszer sem győzte le a világelsőt, de hét veresége során esetenként drágán adta a bőrét.

Dubajban már két-két meccset nyert Tomáš Berdych és Nick Kyrgios. Az elődöntőbe, mivel egymás közötti rangadójuk következik, csak az egyik juthat be, s várhatóan a svájci Stan Wawrinkával játszik majd a döntőért.

Figyelmet érdemel a 18 éves amerikai Taylor Fritz, aki Acapulcóban legyőzte a francia Jeremy Chardyt, és már biztosította helyét a száz legjobb között.

São Paulóban Dušan Lajović könnyedén vette az első akadályt, és a következő körben az 1. kiemelt francia Benoit Paire lesz az ellenfele, míg a cherbourg-i challengeren Filip Krajinović megszenvedett a brit Daniel Evansszal, de a folytatásban könnyebb dolga lehet a 32 éves dán Frederik Nielsennel.

A nőknél folytatódott az idei nagy meglepetések sorozata. A dohai 2. fordulóban kiesett Angelique Kerber, Simona Halep, Petra Kvitová, Lucie Šafářová, Sara Errani, Jelena Janković, Eugenie Bouchard és Szvetlana Kuznyecova. Erről a listáról két-két skalpot a lett Jelena Osztapenko és a kínai Sajsaj Csang gyűjtöttek be. Jelena három játszmában veszített a román Monica Niculescu ellen, Erranit pedig Babos Tímea múlta felül kimondottan könnyen, és az este a 4. kiemelt spanyol Garbiñe Muguruzával játszhatott.

A pályafutása első főtáblás meccsét játszó 17 éves francia Elliot Benchetrit breakelőnnyel 6:4, 3:2-re vezetett Györe László ellen, s a zentai játékos, habár még mindig nem a legjobbját nyújtva, csak ekkor kezdett el teniszezni, s végül 2 óra 24 perces csatában jutott be a hammameti 2. fordulóba. Mindketten gyöngén adogattak, egyformán hat kettős hibát vétettek, Györe hatszor, a francia hétszer veszítette el a kezdőütést. Györe ma a 27 éves portugál Pedro Sousával találkozik, aki három esztendeje 199. volt a ranglistán, most viszont az 500. pozíció táján ingázik.

A kis tornákon a nyertesek között említhetjük Marko Tepavacot, Miljan Zekićet, Jani Rékát, Bondár Annát és Lukács Vandát, kiesett viszont a 16 éves Miomir Kecmanović, Gálfi Dalma és Nina Stojanović. Figyelmet érdemel Bondár, aki 3:6, 2:5-ről két meccslabdát is mentve fordított az orosz Komardina ellen, ami újabb haladást jelent a ranglistán. 

DUBAJ. – A férfitorna 1. fordulójában: Škugor–Gabasvili 6:2, 6:3, Wawrinka–Sztahovszkij 5:7, 6:3, 7:5, Kyrgios–Kližan 3:6, 6:3,6:2, 2. forduló: Đoković–Zsaziri 6:1, 6:2, Bautista–Csung 6:0, 6:1, Bagdatisz–Pospisil 6:4, 6:2, F. López–Rosol 6:3, 7:6, Berdych–Fabbiano 6:2, 6:2, Kyrgios–Kukuskin 6:3, 6:2, Kohlschreiber–Ćorić 6:2, 7:6.

SÃO PAULO. – A férfitorna 1. fordulójában: Lajović–Vanni 6:2, 6:2, Rola–Lorenzi 7:6, 3:6, 7:6, Schwartzman–Zeballos 6:3, 4:2 – feladás, Carreno–Ramos 0:6, 6:4, 7:6, Monteiro–Almagro 6:3, 7:5.

ACAPULCO. – A férfitorna 1. fordulójában: Harrison–Čilić 6:3, 3:6, 6:2, Fritz–Chardy 6:4, 3:6, 6:3, Bedene–Karlović 6:4, 1:2 – feladás, Dolgopolov–Johnson 7:5, 7:6, Querrey–Sela 6:2, 6:0, Tomić–Ram 7:5, 6:3, Ferrer–Milman 6:4, 6:2, Dimitrov–Kudla 7:5, 6:1, Thiem–Džumhur 7:6, 6:3. Nők, 1. forduló: Azarenka–Hercog 4:6, 6:3, 6:1, Stephens–Chrico 1:6, 6:3, 6:3, Cibulková–Dominguez 6:0, 6:0, Kovinić–Maria 7:6, 6:2, Lučić–Falconi 6:2, 6:3.

DOHA. – A női torna 2. fordulójában: Niculescu–Janković 3:6, 6:4, 7:5, Babos–Errani 6:4, 6:1, Vinci–Kaszatkina 2:6, 6:4, 7:6, Cseng–Kerber 7:5, 6:1, Büyükakçay–Šafářová 7:6, 7:5, Petković–Gaszparjan 6:3, 6:3, Vesznyina–Halep 6:7, 6:4, 6:1, Wozniacki–Gavrilova 6:3, 6:3, Muguruza–Hibino 6:2, 6:0, Vandeweghe–Benčič 6:4, 6:2, Osztapenko–Kuznyecova 7:6, 6:0, nyolcaddöntő: Suárez–Bacsinszky 6:2, 6:2, Csang–Bouchard 7:6, 6:1, Osztapenko–Kvitová 5:7, 6:2, 6:1.

CHERBOURG. – A challenger 1. fordulójában: Krajinović–Evans 6:4, 7:6.

HAMMAMET. – A futures 1. fordulójában: Györe–Benchetrit 4:6, 6:3, 6:4. Nők, 1. forduló: Lukács–Devits 6:1, 6:0.

AN-NING. – A futures 2. fordulójában: Zekić–Rodriguez 3:6, 6:3, 6:4.

SARM ES-SEJK. –A futures 1. fordulójában: Tepavac–Kellovsky 6:3, 6:3.

PLANTATION. – A futures 1. fordulójában: Rubin–Kecmanović 6:3, 6:1.

KREUZLINGEN. – A női ITF-torna 1. fordulójában: Pera–Gálfi 6:4, 6:4.

SÃO PAULO. – A női ITF-torna 1. fordulójában: Jani–Kvacabaja 7:6, 6:3.

MOSZKVA. – A női ITF-torna 1. fordulójában: Celik–Stojanović 6:3, 6:2, Bondár–Komardina 3:6, 7:6, 6:3.