2024. szeptember 9., hétfő
TENISZ

Fél szemmel nem megy

Novak Đoković vérben úszó jobb szemmel kezdte meg a Feliciano López elleni meccsét a dubaji negyeddöntőben, majd a 6:3-ra elveszített első játszma után feladásra kényszerült. Elejétől kezdve látszott, hogy a világelsővel nincs minden rendben, a szemére panaszkodva orvost is hívatott az egyik szünetben, amit követően visszatért a pályára, de már nem sokáig maradt ott. Hogy pontosan miről van szó, lehet, hogy gyorsan kiderül, de egy biztos, Đoković zsinórban 17 döntőt játszott, és a tegnapi feladás miatt nem állította be Ivan Lendl 18-as ATP-csúcsát.

A negyeddöntő első két meccsén meglepetés született. Nick Kyrgios öt héten belül harmadszor játszott Tomáš Berdychhel, és másodszor győzte le, Markosz Bagdatisz pedig a szoros első játszma után az esélyesebb Roberto Bautistát könnyen múlta felül.

Acapulcóban kiesett az első két kiemelt, Kej Nisikori és David Ferrer, két fiatal, Dominic Thiem és Taylor Fritz pedig negyeddöntős. Utóbbi a legfiatalabb az első 100-ban, és már biztos 80., előbbi pedig az első tíz felé menetel. Dohában a női tornán a 18 éves lett Jelena Osztapenko, aki a horvát Ana Konjuh után a második legfiatalabb az első százban, a kínai Szajszan Csangot is legyőzte, és már 22 helyet javított, vagyis biztos benn lesz az első 60-ban.

Babos Tímea nem tudott komoly ellenállást tanúsítani a spanyol Garbiñe Muguruzával szemben, de a Niculescu és az Errani feletti győzelmekkel Dohában mégis nagyon jó hetet zárt. Babos valószínűleg megőrzi a ranglista 44. helyét, a következő héten pedig a mexikói Monterreyben szerepel.

Filip Krajinović nem játszott jól, s a cherbourg-i challenger 2. fordulójában meglepetésre kikapott a dán veterán Frederik Nielsentől. A kis tornákon az egyetlen magyarként Lukács Vanda maradt a hammameti negyeddöntőben. Ugyanezen a fokon érdekelt ma Györe László, aki az előző napihoz képest sokkal jobb játékkal verte a portugál Pedro Sousát, és ma a 19 éves és a ranglistán 422. balkezes chilei Bastian Mallával találkozik. Sarm es-Sejkben negyeddöntős Marko Tepavac, akinek ma az egyiptomi Karim Maamoun lesz az ellenfele. Novemberben már játszottak, és a szerbiai nyert. Ivana Jorović is sikeres volt. A čačaki tini visszavágott a belga Ysaline Bonaventurénak a múlt heti vereségért, és ma a macedón születésű svájci Amra Sadikovićtyal mérkőzik, akit tavaly Ankarában már legyőzött. Ivanának döntő kell, hogy pályafutása legjobb helyezését jegyezze a ranglistán.

DUBAJ. – A férfitorna negyeddöntőjében: F. López–Đoković 6:3 – feladás, Kyrgios–Berdych 6:4, 6:4, Bagdatisz–Bautista 7:5, 6:0, Wawrinka–Kohlschreiber 7:5, 6:1.

SÃO PAULO. – A férfitorna 2. fordulójában: Carreno–Gimeno 6:2, 3:6, 6:3, Cervantes–Rola 7:6, 7:6, Delbonis–Schwartzman 3:6, 6:4, 6:2. A női ITF-torna 2. fordulójában: Mitu–Jani 6:0, 6:2.

ACAPULCO. – A férfitorna 2. fordulójában: Querrey–Nisikori 6:4, 6:3, Dolgopolov–Ferrer 6:4, 6:4, Tomić–Mannarino 6:4, 6:4, Dimitrov–Young 6:3, 6:4, Fritz–Estrella 6:1, 6:3, Thiem–Turszunov 6:7, 6:3, 6:4. Nők, 2. forduló: Cibulková–Azarenka – küzdelem nélkül, Lučić–Konta 4:6, 6:2, 7:5, McHale–Kovinić 3:6, 6:3, 6:2, Stephens–Govorcova 6:4, 6:1.

DOHA. – A női torna nyolcaddöntőjében: Muguruza–Babos 6:2, 7:5, Vesznyina–Wozniacki 7:5, 5:7, 6:3, A. Radwanska–Niculescu 7:5, 6:1, Petković–Vandeweghe 6:3, 6:4, Vinci–Büyükakçay 7:5, 6:1, negyeddöntő: Osztapenko–Csang 6:4, 6:3, Suárez–Vesznyina 6:3, 7:6.

CHERBOURG. – A challenger 2. fordulójában: Nielsen–Krajinović 6:3, 7:6.

HAMMAMET. – A futures 2. fordulójában: Györe–Sousa 6:2, 6:3. Nők, 2. forduló: Lukács–Januskova 6:2, 7:5.

SARM ES-SEJK. – A futures 2. fordulójában: Tepavac–Goldsteiner 6:2, 6:2.

KREUZLINGEN. – A női ITF-torna 1. fordulójában: Jovorić–Jakupovic 6:3, 6:3, 2. forduló: Jorović–Bonaventure 6:3 – feladás.

MOSZKVA. – A női ITF-torna 1. fordulójában: Gaszanova–Dolonc 7:5, 2:6, 6:4, 2. forduló: Bondár–Szizikova 6:3, 3:6, 6:3.

RANCHO SANTA FE. – A női ITF-torna 1. fordulójában: De Vroome–Jakšić 6:4, 6:3.