2024. szeptember 9., hétfő
TENISZ

Dolonc újrakezdi

Vesna Dolonc tehetséges teniszezőnőként kapta meg öt évvel ezelőtt Szerbia állampolgárságát, majd több esetben a válogatottnak is tagja volt a Fed-kupában. A ranglistán 2013 nyarán jegyezte legjobbját, amikor a 84. helyet foglalta el, de haladása nem bizonyult töretlennek, mert a sérülések kikezdték, amiért végül is csaknem egy teljes évet kénytelen volt kihagyni. A múlt héten végre újra pályán lehetett, indult a moszkvai 25 ezres ITF-torna selejtezőjében, és táblára jutott, majd az 1. fordulóban veszített. Ezután levonták a tavalyi pontjait, mindössze három maradt neki, és a ranglistán lecsúszott az 1292. helyre. Vesna most 26 évesen gyakorlatilag újrakezdi a pályafutást. E héten a franciaországi Mâconban a táblán játszik, s ha az 1. fordulóban nem lesz sikeres a ranglistán 406. horvát Silvia Njirić ellen, a következőkben már a 10 ezres tornákon is selejtezőre kényszerül.

Ezen a héten pályán lesz az Orange Bowl-nyertes 16 éves Miomir Kecmanović is, aki a floridai Boca Ratonban a 10 ezres futures torna 1. fordulójában a 29 éves és a ranglistán 321. brazil Caio Zampierivel mérkőzik.