2024. szeptember 9., hétfő
TENISZ

Györe győzelme Mexikóban

Amíg a közvélemény a bulvár média által fabrikált és erőltetett, s abba az óvatlan Novak Đokovićot is behúzott férfi-női teniszkereseti botrányon valós ok nélkül szörnyülködik, lassan beindul az idény második 1000-es rangú tornája Miamiben, amelyen éppen a világelső szerb védi a serleget. Esetében annyi tudott, hogy pénteken kezd, első ellenfele pedig a tegnap este játszott Edmund–Vesely-mérkőzés győztese lesz.

Tegnap tudta meg első ellenfelének nevét Viktor Troicki és Jelena Janković is, Ana Ivanović pedig ma a 27 éves, és a ranglistán 50. brazil Teliana Pereirával kezd. Az este pályán volt Dušan Lajović is, aki a selejtezőből a 22 éves, és a ranglistán 153. amerikai Dennis Novikovot kapta a selejtezőből. A napi műsor utolsó meccsi között szerepelt Babos Tímea első csatája is, aki, ugyanúgy mint Lajović, a volt Szovjetunióból az USA-ba elszármazott ellenféllel, a 26 éves, és a ranglistán 117. Anna Tatisvilivel játszott.

A selejtezőből további szerbiai és magyar nem jutott fel, hisz az előcsatározások döntőjében Aleksandra Krunić és Stollár Fanni vereséget szenvedett. A magyar tini három játszmára kényszerítette, de meglepni nem tudta a sokkal tapasztaltabb francia Pauline Parmentiert, Krunić pedig betegsége után még nincs formában, így nem meglepő, hogy kikapott az egyre jobb görög Maria Szakaritól.

A challengerek 1. fordulójában 3:1 a szerbiaiak mérlege. Az egyetlen kieső Filip Krajinović, aki váratlanul simán veszített Sencsenben a kínai Vu Ditől, a mexikói San Luis Potosiban viszont mindhárman ott vannak a 2. fordulóban. Miután az első napon Peđa Krstin nyert, közép-európai idő szerint kedden késő este győzött Györe László és Nikola Milojević is. Györe az első játszmát 3:5-ről nyerte meg az argentin Augustin Velotti ellen, a másodikban egy break döntött Velotti javára, míg a harmadikban a zentai leiskolázta argentin riválisát. Milojevićnek nem volt különösebben nehéz dolga a spanyol Oriol Roca Batallával, és a következő körben az olasz Federico Gaióval mérkőzik, míg Györe ellenfele a 35 éves spanyol Albert Montanes lesz. 

MIAMI – A női torna selejtezője döntőjében: Szakari–Krunić 7:6, 6:1, Parmentier–Stollár 6:7, 6:2, 6:4, 1. forduló: Kaszatkina–Bondarenko 6:2, 1:6, 6:2, S. Csang–Zsuk 6:1, 6:2, Pereira–Haddad 7:6, 6:1, Strycova–Friedsam 6:2, 6:0, Curenko–Dulgheru 6:7, 6:3, 6:3, Brengle–Giorgi 6:4, 6:3, Gaszparjan–Beck 6:3, 7:5, Peng–Van Uytvanck 6:3, 7:5, Gibbs–Putinceva 6:4, 6:2, Dijasz–Govorcova 6:0, 6:1, Kovinić–Allertova 7:6, 6:4, Flipkens–Robson 7:6, 6:2.

SENZSEN – A challenger 1. fordulójában: Vu–Krajinović 6:4, 6:1.

SAN LUIS POTOSI – A challenger 1. fodulójában: Györe–Velotti 7:5, 3:6, 6:0, Milojević–Roca 6:4, 6:3.

CANBERRA – A női ITF-torna 1. fordulójában: Bondár–Reix 4:6, 6:2, 7:6.

NAPLES – A női ITF-torna selejtezője döntőjében: Samir–Gálfi 6:2, 7:6.

ANTALYA – A női ITF-torna 1. fordulójában: Bukta–Ionescu 6:2, 6:0.