2024. szeptember 9., hétfő
TENISZ

Veselývel ne legyen szomorú

Novak Đoković ma Monte-Carlóban a 22 éves és a ranglistán 55. cseh Jiří Veselývel kezdi meg a címvédési kísérletét. Eddig még nem mérkőztek, a csehnek pedig, noha tehetséges teniszezőnek számít, számos hiányossága is van, amiből adódik, hogy a világelsőnek az ellenfele családnevének megfelelően vidám rajtot kellene vennie. Ha Đoković nyer – amiben nem kellene kételkedni –, a nyolcaddöntőben vagy a francia Gael Monfilsszal, vagy az olasz Fabio Fogninivel találkozik, akiktől még egyszer sem kapott ki.

Az első akadályt könnyen vette Miloš Raonić és Damir Džumhur is, míg az osztrák Dominic Thiem játszmát veszített a német Struff ellen. Džumhurnak nehéz dolga lesz a 2. fordulóban, hisz a cseh Tomáš Berdychhel kerül össze. Tekintettel azonban arra, hogy Berdych az idén nem igazán remekel, még az is elképzelhető, hogy a bosnyák meg tudja szorítani jó nevű ellenfelét.

Elsőnek a francia Gilles Simon jutott a nyolcaddöntőbe, mivel váratlanul könnyen múlta felül a bolgár Grigor Dimitrovot. Kevéssel később a 2. kiemelt Andy Murray is helyet szorított magának a legjobb 16 között, de komoly problémákkal kellett megbirkóznia a selejtezőből érkezett francia Pieere-Hugues Herbert-rel szemben vívott csatájában.

Az olaszországi Barletta challenger tornáján Györe László breakkel nyitott a spanyol Enrique López ellen, majd váratlanul könnyen veszített. Ugyanott a magyar Fucsovics Márton három játszmában győzött az olasz Matteo Donati ellen, és a következő fordulóban a 3. kiemelt, 21 éves és a ranglistán 120. cseh Adam Pavlásekkel mérkőzik.

Kiválóan rajtolt Isztambulban a három hét múlva 19 éves Ivana Jorović. A čačaki tehetség csak két játékot engedélyezett a horvát Ana Vrljićnek, és a negyeddöntőért a 21 éves és a ranglistán 246. cseh Barbora Štefkovával játszik. Heraklionban Gálfi Dalma vette sikerrel az első akadályt. A magyar játékos könnyen nyert az ismeretlen amerikai Levander ellen, és a következő fordulóban a szintén névtelennek számító 20 éves svéd Jacquelyn Cabajjal találkozik, aki 498. a ranglistán.  

MONTE-CARLO. – A férfitorna 1. fordulójában: Raonić–Cecchinato 6:3, 7:5, Thiem–Struff 1:6, 6:3, 6:4, Paire–Cervantes 4:6, 6:2, 7:6, Carreno–Robert 6:3, 6:1, Pouille–Mahut 7:6, 6:3, Veselý–Gabasvili 3:6, 7:5, 7:5, Taro–Mannarino 6:3, 6:4, Kohlschreiber–Ćorić 6:4, 6:4, Džumhur–Haase 6:2, 6:0, Cuevas–Gimeno 7:6, 6:7, 7:6, Sousa–Karlović 6:3, 7:6, 2. forduló: Simon–Dimitrov 6:4, 6:3, Murray–Herbert 6:2, 4:6, 6:3,

BOGOTÁ. – A női torna 1. fordulójában: Arruabarrena–Echeverria 6:0, 6:2, Perrin–Oprandi 6:4, 7:6, Goncalves–Cepede 5:7, 6:4, 6:2.

BARLETTA. – A challenger 1. fordulójában: E. López–Györe 6:3, 6:3, Fucsovics–Donati 5:7, 7:6, 6:4.

ISZTAMBUL. – A női ITF-torna 1. fordulójában: Jorović–Vrljić 6:1, 6:1.

PELHAM. – A női ITF-torna selejtezőjének 2. fordulójában: Andrei–Stollár 3:6, 2:1 – feladás.