2024. szeptember 9., hétfő
TENISZ

Đoković kikapott!

Nem lehet megmondani, hogy Novak Đoković tegnap milyen játéktervvel lépett pályára a ranglistán 55. cseh Jiří Veselý ellen. A világelső játékában nem volt semmilyen következetesség, kivéve, hogy a téves megoldásokat gyakorta ismételte, mintha nem lett volna képes rájönni, hogy mi mindent csinál rosszul. Nem az első eset, hogy az idén gyöngén játszott, de most először nem tudott erősíteni a döntő pillanatokban, így megtörtént a nagy meglepetés, Novak három év után először esett ki egy torna rajtján, aminek önbizalom-csökkentő hatása lehet. Egy biztos, Đokovićot e vereség rákényszeríti, hogy induljon a május 2-án kezdődő madridi 1000-es tornán is, ahol, mivel tavaly ott nem játszott, bepótolhatja a Monte-Carlóban mulasztottakat.

Mint ahogyan azt könnyűszerrel meg lehetett jósolni, a 6. kiemelt Tomáš Berdych számára a bosnyák Damir Džumhur elleni meccs még véletlenül sem volt sétagalopp. Mi több, a bosnyák nemcsak szorongatta a csehet, hanem jó játékkal és határtalan lelkesedéssel le is tudta győzni, ami a Nadal elleni sikert követően pályafutása második legnagyobb diadala. Nem kellett maximumot nyújtania a két volt világelsőnek, Roger Federernek és Rafael Nadalnak, a szerény teljesítmény is elegendő volt a nyolcaddöntőhöz, Stan Wawrinka csak szoros csatában verte a német Philipp Kohlschreibert, míg a tehetséges osztrák Dominic Thiem újra elveszített egy játszmát.

Ma a nyolcaddöntőben Nadal és Thiem meccse lesz a rangadó, Federer a spanyol Bautistával, Wawrinka a francia Simonnal, Murray a francia Paire-rel játszik, Džumhur ellenfele pedig Miloš Raonić lesz.

Ivana Jorovićot ismét az adogatása hátráltatta. A čačaki lány 12 kettős adogatási hibát vétett, és nyolcszor adta le a kezdőütést az alacsonyabban rangsorolt cseh Barbora Štefková ellen, így az sem segített, hogy fogadáson jól játszott, 19 breaklabdája volt, és ő is nyolcszor nyerte el ellenfele adogatását. Jorović ezzel elmulasztotta az alkalmat, hogy legalább öt helyet javítson. 

MONTE-CARLO. – A férfitorna 1. fordulójában: Goffin–F. López 7:5, 6:0, Verdasco–Delbonis 6:0, 6:3, Lorenzi–Fognini 2:6, 6:0, 6:1, 2. forduló: Veselý–Đoković 6:4, 2:6, 6:4, Federer–G. López 6:3, 6:4, Nadal–Bedene 6:3, 6:3, Wawrinka–Kohlschreiber 7:6, 7:5, Džumhur–Berdych 6:4, 5:7, 6:3, Raonić–Cuevas 7:5, 2:6, 7:6, Thiem–Taro 4:6, 6:2, 6:0, Tsonga–Carreno 7:6, 7:6, Chardy–Bautista 6:3, 5:7, 7:5, Paire–Sousa 6:4, 6:3.

BOGOTÁ. – A női torna 1. fordulójában: Maria–Melnikova 6:1, 6:3, Tatisvili–Soylu 6:4, 6:3, Soler–Martincová 6:2, 7:5.

HAMMAMET. – A női ITF-torna 1. fordulójában: Januskova–Argyelán 7:6, 6:4.

ISZTAMBUL. – A női ITF-torna 1. fordulójában: Kamenszkaja–Jani 6:2, 6:3, 2. forduló: Štefková–Jorović 7:6, 5:7, 6:3.

SANTA MARGHERITA. – A női ITF-torna 1. fordulójában: Lukács–Scala 6:3, 7:6.