2024. szeptember 9., hétfő
TENISZ

A világelső a címvédő ellen

Novak Đoković négy játszmában nyert Feliciano López ellen, Marin Čilić öt szettben verte Jo-Wilfried Tsongát

A fociban nem rossz belőni a meccs első gólját, az utolsó azonban érték nélküli is lehet, ha az ellenfél korábban kettőt vagy még többet rúgott. A teniszben az első pont semmit sem jelent, viszont aki az utolsót szerzi meg, az a meccset is megnyeri. Novak Đoković tegnap hajnalban, talán, hogy megmutassa Feliciano Lópeznek, hogy semmi jóra se számítson a US Open negyeddöntőjében, megnyerte az első öt játékot, majd egy egészen halvány időszak után újra csak a negyedik játszma rövidítésében villogott, amivel kiharcolta pályafutása 28. elődöntőjét a Grand Slam-tornákon. Ellenfele a mai mérkőzésen, amelyen a 17. döntő kivívását reméli, a címvédő horvát Marin Čilić lesz, akivel az eddigiek során tökéletes, 13:0-s mérleget tud felmutatni.

Nehéz azt állítani, hogy a közép-európai idő szerint 4 óra után kezdődött és fél 8-ig tartott találkozón Đoković gyöngén játszott. Noha az adogatás nem szolgálta a megszokott szinten, mégis volt kilenc ásza, és egyetlen kettős hibája sem. Habár a fogadása is elmaradt az átlagtól, mégis volt 8 breakalkalma, amiből hármat ki is használt. A labdaváltások alkalmával is nehéz volt nézi a kínlódását, ám csak 17 önhibát vétett, míg López 48-at. A világelső tehát minden mutató szerint megérdemelten nyert, és jó úton halad az idei harmadik, összesen pedig 10. GS-titulusa felé.

Az elődöntőben Novak kimondott esélyesnek számít, ha pedig a tegnapi teljesítményén javítani is tud – márpedig ilyesmire képes lehet –, győztes menetelését a horvát sem állíthatja meg. Čilić ugyan javuló formát mutat, de még véletlenül sem az a labdabiztos játékos, aki tavaly New Yorkban átvehette a serleget. Eddigi meccseik során csak a még 2008-ban játszott második volt szoros, azt viszont éppen a US Openen játszották.

Čilić New Yorkban második ötszettesét vívta. De, mint ahogyan korábban a kazah Mihail Kukuskin ellen, a francia Jo-Wilfried Tsongával szemben is a hajrában volt a legjobb. Ebből azt tudjuk meg, hogy testileg és lelkileg is felkészülten érkezett pályafutása legnagyobb sikerének színhelyére, kérdés azonban, hogy ennyi elég lehet-e a sportágat uraló Novakkal szemben. A horvátnak némi szerencséje is volt a negyeddöntőben, hisz Tsonga térdsérüléssel bajlódik, 11 kettős adogatási hibát és 58 önhibát vétett.

A női elődöntő első párját az idei GS-kollekció teljességére törekvő világelső Serena Williams és a 32 éves olasz Roberta Vinci alkotják. Serena látványos meccsen győzte le nővérét, Venust, akinek azonban semmi kedve sem volt ahhoz, hogy éppen húgát gátolja meg az éves Grand Slam teljesítésében, amely egyébként legutóbb Steffi Grafnak sikerült 1988-ban. Serena a csúcsot beállító 22 nagy serlegére tör, Vinci pedig egyesben először jutott be GS-torna elődöntőjébe, így esélylatolgatásra semmi szükség. Serena 4:0-ra vezet az olasz ellen, aki eddigi meccseiken játszmanyerés közelében sem járt.

Azután, hogy Genovában Lajović, Sevillában pedig Krstin esett ki a rajton, Györe László és Fucsovics Márton sem voltak sikeresek a genovai challengeren. Györe ugyan a második játszmában 4:2-re is vezetett a tapasztalt argentin Horacio Zeballos ellen, az alkalommal mégsem tudott élni, elsősorban a saját adogatásai miatt.

NEW YORK. – A US Open negyeddöntőjében, férfiak: Đoković–F. López 6:1, 3:6, 6:3, 7:6, Čilić–Tsonga 6:4, 6:4, 3:6, 6:7, 6:4, nők: S. Williams–V. Williams 6:2, 1:6, 6:3, Vinci–Mladenović 6:3, 5:7, 6:4, leány egyes, 2. forduló: Stollár–Subhas 6:0, 6:3, Gálfi–Arbuthnott 6:4, 6:1, fiú egyes, 2. forduló: M. Ymer–Kecmanović 6:4, 6:3.

GENOVA. – A challenger 1. fordulójában: Zeballos–Györe 6:3, 6:4, Ramos–Fucsovics 6:2, 6:0.

SEVILLA. – A challenger 1. fordulójában: Middlekopp–Krstin 6:3, 3:6, 6:2.

MEKNESZ. – A challenger 1. fordulójában: Bjelica–Chakrouni 6:1, 6:3, Reuter–Milojević 6:4, 6:1.

BIARRITZ. – A női ITF-torna 1. fordulójában: Jani–Bua 6:1, 6:4.

BOL. – A női ITF-torna 1. fordulójában: Bondár–Primorac 6:1, 7:5.

TIBERIAS. – A női ITF-torna 2. fordulójában: Totka–Tahan 6:3, 6:7, 6:0.

PRÁGA. – A női ITF-torna 1. fordulójában: Bukta–Munozova 3:6, 6:2, 6:1.

BATUMI. – A női ITF-torna 1. fordulójában: Ulukan–Stojanović 6:2, 5:7, 6:4.