2024. szeptember 9., hétfő
29. RÖPLABDA-EB

Kétjátszmás hátrányból győzelem

Szerbia válogatottja negyeddöntős lett a bolgár és olasz közös rendezésű röplabda-Eb-n. A szerb csapat tegnap Busto Arsizióban kétjátszmás hátrányból 3:2 (21:25, 14:25, 25:8, 25:22, 15:13) arányban nyert Észtország ellen, s ma a 17.30-kor kezdődő meccsen Franciaország válogatottjával játszik az elődöntőért.

A szerb válogatott gyöngén kezdett, különösen a húzóember Aleksandar Atanasijević teljesített gyengén, akit le is kellett cserélni. A játszma közepéig még tartani tudták a lépést, ám azután az észtek fokozatosan elhúztak, fogadóik játékban tudták tartani a labdát, a sáncuk pedig nagyszerűen működött, így 20:15 után már látszott, hogy az első játszmát nem lehet megmenteni. Az észtek a második játékrészben is szinte hibátlanok voltak, 10:5-re, 12:6, majd 16:8-ra is vezettek, és csaknem ellenállás nélkül jutottak 2:0-s vezetéshez. A szünetben Nikola Grbić kapitány felrázta a gárdát, amely a harmadik szettben végre a várt színvonalon teljesített, gyorsan nagy előnyt szerzett, és szépített. A negyedik játszma elején úgy tűnt, hogy erősen visszaestek az észtek, Szerbia vezetett, de nem tudott megnyugtató előnyt szerezni. Végül 17:14 után már érezhető volt, hogy a szerb csapat képes lesz kiharcolni a rövidítést. A döntő játszmában nagy és bizonytalan kimenetelű harc alakult ki, a csapatok fej fej mellett haladtak, és több volt a hiba, mint a látványos megoldás. Szerbia 11:9-nél szerzett kétpontos előnyt, majd 14:12-nél az első meccslabdához jutott. Ezt nem tudták kihasználni, ám a másodikat igen, és a csaknem két és fél órás csatából sikerült győztesként kijutni.

A nyolcaddöntő elsőnek befejezett szófiai meccsén nagy meglepetés született, hisz Szlovénia válogatottja magabiztosan, 3:0 (25:16, 25:19, 25:21) arányban le tudta győzni az esélyesebbnek vélt Hollandiát, így ma a negyeddöntőben a világbajnok lengyelekkel csatázhat az elődöntőért. A két válogatott a C csoport 2. fordulójában már találkozott, s a lengyelek érdekes meccsen 3:1 arányban nyertek.

Férfi-Eb, nyolcaddöntő: Szerbia–Észtország 3:2, Szlovénia–Hollandia 3:0.