2024. szeptember 9., hétfő
TENISZ

Novakkal érkeznek a győzelmek

Ha nincs Novak Đoković tegnapi győzelme, a szerbiai teniszezők 2016-os rajtja katasztrofálisan rossz lett volna. Miki Janković vasárnapi bangkoki veresége után ugyanis Györe László Happy Valley-ben, Jelena Janković Brisbane-ben és Bojana Jovanovski Sencsenben szintén kikapott. A sorozat Dohában szakadt meg, hisz a világelső Đoković 51 perc alatt két játszmában győzte le a jamaicai származású német Dustin Brownt, és bejutott a 2. fordulóba, amelyben, feltehetően holnap, a spanyol Fernando Verdasco és a tunéziai Malek Zsaziri meccsének továbbjutója következik. Verdascóval Novaknak 7:4 a mérlege, Zsazirivel pedig még nem mérkőzött.

Novak a pályafutása 687. győzelmét rutinosan aratta. E győzelem révén az öröklista 12. helyére lépett, és 26 győzelemre közelítette meg a 11. helyen 713 diadallal álló edzőjét, Boris Beckert. Mint általában, Đoković a döntő fölényt saját és ellenfele 2. adogatásán szerezte, hisz a lehetséges 31-ből 22 pontot nyert, ami megközelítőleg 70 százalékot tesz ki.

Babos Tímea egészen könnyen nyert a sencseni nyitányon az orosz Jevgenyija Rogyina ellen, és a 2. fordulóban a ranglistán 39. román Monica Niculescuval találkozik. Korábbi három meccsükön a hat évvel fiatalabb magyar egyetlen játszmát sem nyert, így a 4. helyen kiemelt Niculescu most is esélyesebbnek számít.

Jelena Janković Brisbane-ben egyenrangú, 136 perces meccset vívott az olasz Roberta Vincivel, és az árnyalatok döntöttek a US Open tavalyi döntőse javára. Ez volt a két veterán nyolcadik találkozója, és Vinci 5:3-ra szépített.

Bojana Jovanovski nagyon messze járt a visszavágótól Sencsenben a német Anna-Lena Friedsam ellen. A német mindössze 55 perc alatt magabiztosan győzött, Jovanovski pedig e súlyos vereséggel még egy gyönge idényt harangozott be.

Györe László az adogatáson bukott el a Happy Valley-i challenger 1. fordulójában. A zentai játékos a nyolc ásznak is köszönhetően állt 5:5-re mindkét játszmában a ranglistán csak 557., e tornarangban újoncnak számító, 20 éves ausztrál Bradley Mousley ellen, ám a szettek hajrájában a hét kettős adogatási hiba vonta meg tőle a továbbjutás lehetőségét. Györe így nyugodtan készülhet a fontosabb fellépésre, az Australian Open jövő heti selejtezőjére.

Ma hajnalban Brisbane-ben Viktor Troicki az amerikai Steve Johnsonnal, Dušan Lajović a cseh Radek Štepanekkel, Sencsenben Aleksandra Krunić a lengyel Agnieszka Radwanskával játszott, délelőtt pedig Ana Ivanović az aucklandi 1. fordulóban a brit Naomi Broadyval mérkőzik. Pályán lesz Fucsovics Márton is, aki Happy Valley-ben az olasz Matteo Donattival csatázik.

DOHA. – A férfitorna 1. fordulójában: Đoković–Brown 6:2, 6:2, Chardy–Zajid 6:1, 6:1, Džumhur–Cecchinato 6:4, 6:2, Edmund–Kližan 6:2, 6:3.

BRISBANE. – A férfitorna 1. fordulójában: Dimitrov–Simon 6:3, 7:6, Kudla–Smith 4:6, 6:3, 6:2, Csung–Groth 7:6, 6:4, nők, 1. forduló: Vinci–Janković 3:6, 6:2, 6:4, Azarenka–Vesznyina 6:2, 6:0, Suárez–Tomljanović 6:1, 6:2, Benčić–Errani 6:1, 6:2, Kerber–Giorgi 5:7, 6:3, 6:0, Stosur–Čepelová 6:4, 3:6, 6:4.

CHENNAI. – A férfitorna 1. fordulójában: Pavić–Almagro 3:6, 7:5, 7:6, Millman–Donszkoj 6:4, 6:7, 7:6.

AUCKLAND. – A női torna 1. fordulójában: Kuznyecova–Barthel 6:2, 1:1 – feladás, Osztapenko–Larsson 6:1, 7:5, Stephens–Hercog 6:3, 6:3, Hibino–Duque 6:2, 2:6, 7:5, Falconi–Vandeweghe 5:7, 6:4, 6:3.

SENCSEN. – A női torna 1. fordulójában: Babos–Rogyina 6:3, 6:2, Friedsam–Jovanovski 6:0, 6:3, Riske–Beck 6:7, 6:3, 6:2, Begu–Arruabarrena 6:3, 6:2, Niculescu–Szevasztova 1:6, 6:4, 6:3.

HAPPY VALLEY. – A futures 1. fordulójában: Mousley–Györe 7:5, 7:5.