2024. szeptember 11., szerda
TENISZ, WIMBLEDON

Đoković az első számú esélyes

Murray sok szerencsével jutott a mai elődöntőbe, Del Potro sérülten játszik, de veszélyes, Janowicz pedig a jövő embere

A számos meglepetéssel tarkított, vagy ha jobban tetszik, csonkított wimbledoni tornán elérkeztünk a zárószakaszig, amikor az egyesek mezőnyében már csak az adott pillanatban négy-négy legjobb maradt állva. A férfiaknál, habár Rafael Nadal és Roger Federer korai vereségei bombameglepetésnek számítottak, az első és második kiemelt még folytatja a serlegharcot, a nőknél azonban teljesen meglepő kvartett mezőnyéből kerül ki az új bajnok.

A férfimezőnyben ma a világelső és hatszoros Grand Slam-bajnok Novak Đoković a ranglistán hetedik és 2009-ben US Opent nyert argentin Juan Martín del Potróval játszik, a másik ágon pedig a US Open tavalyi bajnoka, az olimpiai aranyérmes és tavaly Wimbledonban döntős Andy Murray az új reménységgel, a még csak 69. ATP-meccsén szereplő 22 éves lengyel Jerzy Janowiczcsal vív meg. Mi sem természetesebb, papíron Novak és Andy esélyessége vitathatatlan, de a kétméteres kihívókat sem lenne szabad előre leírni. A szerb a világelsőségnek pecsétet adó második Wimbledonjáért küzd, Murray pedig szeretné megtörni a brit átkot, hisz 1936 óta hazai pályán szereplő teniszező nem győzött a londoni füvön. Előbbinek a 24 éves és már elég tapasztalt, ám sérülékeny argentinnal biztosan nem lesz könnyű dolga, utóbbi pedig a lengyel újonc nagy adogatásainak pergőtüzében találja majd magát, és feltehetően nem lesz sok esélye a szerva elnyerésére.

Ha az eddig mutatottakat vesszük alapként, az elődöntőbe elveszített játszma nélkül érkező Đoković érdemli a legnagyobb esélyes címet. Novak jól játszott Londonban, mindössze négyszer veszítette el az adogatást, és a meccsei szoros szakaszában az önbizalma kivételesen magas szintjével büszkélkedhetett. A német Haas és a cseh Berdych ellen is volt egy-egy olyan időszaka, amelyben sok másik teniszező lelkileg összeomlott volna, ő viszont mindkétszer azonnal, egy-egy nagy és döntőnek is nevezhető sorozattal mászott ki a bajból. Ez különösen a cseh elleni meccsén volt látható, hisz Berdych azzal kezdett, hogy Novakot már nem tartja mumusának, de amikor a második játszmát 3:0-s vezetésről elveszítette, úgy elveszett a pályán, mintha ott sem lenne, s a mentális síkon lényegesen erősebb világelső rutinosan zárta a meccset.

Györe nem járt sikerrel

Györe László kiesett a wimbledoni ifitorna negyeddöntőjében, mivel két játszmában, 6:3, 6:4-re veszített a német Maximilian Marterer ellen. A zentainak így is ez a legjobb eredménye a Grand Slam-tornákon. Eredményes volt viszont a braunschweigi challengeren a zombori Filip Krajinović, aki legyőzte a horvát Antonio Veićet, amivel szavatolt neki a ranglista 345. helye, az elődöntőben pedig a cseh Jiří Veselývel mérkőzik.

Del Potrónak nem az önbizalma vagy a pszichéje a gyöngéje, hanem a bal térde. Már az első játékban majdnem feladásra kényszerült David Ferrer ellen, s csak erős fájdalomcsillapítóval folytathatta a meccset. Nagy kérdés, hogy a térde milyen állapotban lesz ma. Egy biztos, Novak számára kézenfekvő, hogy az argentint olyan játékra kényszerítse, ami maximálisan terheli a bal térdet, s nem veszíthet. Ha minden gondja ellenére Del Potro mégis nyerne, megérdemelten jutna pályafutása második nagy döntőjébe.

Andy Murray zsinórban negyedik GS-döntőjéért játszik. Kevés hiányzott ahhoz, hogy az elődöntőben csak néző legyen, hisz 0:2-re állt a spanyol Fernando Verdascóval szemben. A spanyol azonban még labilisabb, mint Berdych, nem tudta magában feldolgozni a pompás lehetőséget, s a türelmes skót megfordított a meccset. Kimászott a csávából, és most a második legesélyesebb a végső győzelemre.

Jerzy Janowicz tavaly anyagiak hiányában el sem utazhatott például az Australian Openre, de az európai tornákon a ranglista 230. helyéről feltört a száz legjobb közé, majd a párizsi teremtornán nemcsak a selejtezőn jutott túl, hanem öt rangos riválist is vert zsinórban. A legyőzöttek egyike éppen Murray volt, akinek a lengyel így visszavágott a 2009-ben Davis-kupa-meccsen elszenvedett vereségért. Janowicz csak ötödik GS-tornáján játszik, a Kubot elleni pedig mindössze 40. győzelme volt az ATP-tornákon. A lengyel kivételesen higgadt fiú, akinél a magasság nem ront a mozgékonyságon. Tavaly alig ismerte valaki is, ma viszont egész Lengyelország fogja neki a csipiszt. S alighanem a britek többségének kivételével még nagyon sokan. Az ő mai és összesített győzelme is nagy meglepetés lenne, lehetséges azonban, hogy éppen ő töri majd meg elsőnek a jelenlegi nagy négyes uralmát.

Megragadott alkalom

Novak Đoković: – Érezni lehetett, hogy mennyire frusztrált, amikor 2:0-ra vezettem. Nem volt más hátra, mint tőkét kovácsolni az alkalomból.

Jerzy Janowicz: – Andyvel az elődöntőben nagyon szép meccset remélek. Tetszik Wimbledon hangulata, bár nem hinném, hogy a publikum a segítségemre lesz.

Juan Martín del Potro: – Ismét versenyben vagyok a legjobbakkal. Jövőbeli célom, hogy ez így is maradjon.