2024. szeptember 11., szerda
WIMBLEDON

Novak 11. nagy döntője

A világelső öt drámai játszmában győzte le Juan Martín del Potrót – Szombaton Bartoli–Lisicki női döntő, vasárnap 15 órakor zárómeccs a férfiaknak

Novak Đoković és az argentin Juan Martín del Potro minden tőlük telhetőt beleadtak a pénteki meccsen, végül a drámai öt játszma, és 4 óra 43 percnyi játék után a szerb világelső jutott a wimbledoni torna vasárnapi döntőjébe, amelyben Andy Murray lesz az ellenfele, aki péntek este 6:7, 6:4, 6:4, 6:3-as győzelmet aratott a 24.-ként rangsorolt Jerzy Janowicz ellen.

Đoković kemény csatát várt, és nem tévedett, az argentin pedig, oda sem hederítve a sérült bal térdére, élete egyik legjobb teljesítményével rukkolt ki, ám, ahogyan kiderült, ez sem volt elegendő a sikerhez, valóban az általa jelzett 110 százalékra lett volna szüksége. Minden játszma közepén fordulópontnak ígérkező játékra került sor. Az első játszma hatodik játékában Del Potro kivédte a break-labdákat, de a hajrában Novak megtalálta a módját annak, hogyan jusson vezetéshez. A második játszma hetedik játékában az argentin nyerte el Novak adogatását, és egyenlített. A harmadik játszma hetedik játékában Novak kihagyott két alkalmat, de a rövidítésben már elemében volt. A negyedik szett hetedik játéka után újra Novak vezetett, de Del Potro azon nyomban visszavágott. A rövidítésben Đokovićnak 6:4-nél két meccslabdája volt, ám ellenfele ekkor játszotta legjobb ütéseit, és kiharcolta az ötödik játszmát, amelyben Novak a nyolcadik játékot nyerte meg, és néhány perc múltán, még egy break-labdát mentve ugyan, kiharcolta pályafutása 11. nagy döntőjét. Londonban másodszor játszik a serlegért, az eddigi mérlege a döntőkben pedig hat győzelem és négy vereség. Đoković a Del Potro elleni mérlegét 9:3-ra javította, Murray ellen 11:7-re vezet – egyetlen füves meccsüket tavaly az olimpiai elődöntőben a skót nyerte 7:5, 7:5-re –, Janowicz ellen pedig még játszott.

A női egyes döntőjében szombaton a francia Marion Bartoli és a német Sabine Lisicki találkoznak. Az orvosok lányai nagy meglepetésre lettek döntősök, noha mindketten eddigi legjobbjukat a nagy tornákon éppen Wimbledonban jegyezték. A 28 éves Bartoli másodszor döntős, hat éve elveszítette a serlegmeccset, a 23 éves német pedig Grand Slam-tornán először vívhat zárómeccset. A találkozónak nincs esélyese, a fiatalabb német legalább annyira érdemes a sikerre, mint a tapasztaltabb francia, aki sokkal könnyebben jutott túl az elődöntőn. Bartoli csak három játékot engedélyezett a belga Kirsten Flipkensnek, míg Lisicki három játszmás gigászi csatában múlta felül a tavaly döntős Agnieszka Radwanskát. A mérkőzés érdekessége, hogy Radwanska a döntő játszmában 3:0-ra vezetett, ugyanúgy, mint Serena Williams is a negyeddöntőben, de a német mindkétszer fordítani tudott, és még az sem hátráltatta, hogy első alkalommal, amikor a mérkőzésért adogatott, nem volt eredményes. Bartoli és Lisicki ötödször mérkőzik, és a német 3:1-re vezet. Wimbledonban 1:1-re állnak, hisz 2008-ban a francia, 2011-ben a német nyert, aki mindkét charlestoni meccsükön jobbnak bizonyult. A döntőbe jutással Bartoli biztosította a ranglista 8. helyét, s ha nyer, hétfőn hetedik lesz, míg Lisicki már a 18. pozícióig kapaszkodott, de győzelemmel lehet 11. is.