2025. március 6., csütörtök

Sinnert három hónapra tiltották el

Végleges döntés született Jannik Sinner doppingügyében. Az ügyvédek konzultációit követően a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) elállt az egyéves eltiltástól, három hónapos büntetést javasolt, amit a világelső olasz teniszező, csak azért, mert felelős a csapata tetteiért, el is fogadott. A WADA magyarázata szerint az enyhe büntetésre azért van lehetőség, mert a tiltott szer Sinnernél kimutatott mennyisége megközelítőleg sem volt elegendő a teljesítmény fokozásához. Sinner büntetése május 5-én jár le, így kihagyja Dohát, Indian Wellst, Miamit, Monte-Carlót és Madridot, és legközelebb a május 7-én kezdődő római 1000-es tornán indulhat.

Sinner büntetés után Novak Đoković a 3. kiemelt a hétfőn kezdődött dohai 500-as tornán, és első ellenfele az olasz Matteo Berrettini lesz, majd a lehető legrangosabb ellenfelek e sorrendben Tallon Griekspoor, Jack Draper, Carlos Alcaraz és Danyiil Medvegyev lehetnek. Marozsán Fábián a tunéziai Aziz Dougazt, a szabadkártyás Hamad Međedović pedig Sztefanosz Cicipaszt kapta ellenfeléül.

Egyetlen játszma hiányzott, hogy Szerbiának három döntőse legyen a múlt heti tornákon, ám Györének az nem jött össze a 18 éves brazil João Fonseca ellen, aki utóbb Buenos Airesben első ATP-serlegét nyerte. Miomir Kecmanović az ötödik döntőjében a második ATP-trófeát úgy szerezte meg, hogy a döntő játszmában 2:5-ről és két meccslabdáról fordított. Međedović második serlegmeccsét vívta, mégis külön elismerés a Novi Pazar-i játékosnak, aki a döntőben megint alulmaradt, de előzőleg Danyiil Medvegyevet fölényesen megverte. A dohai női torna kiemelés nélküli játékosainak döntőjében az amerikai Amanda Anisimova legyőzte a lett Jelena Osztapenkót, amivel 3. WTA-tornáját nyerte.

BUENOS AIRES. – ATP-torna, negyeddöntő: Györe–Seyboth Wild 7:6, 6:3, F. Cerundolo–Zverev 3:6, 6:3, 6:2, Fonseca–Navone 3:6, 6:4, 7:5. Elődöntő: Fonseca–Györe 7:6, 5:7, 6:1. Döntő: Fonseca–F. Cerundolo 6:4, 7:6.
MARSEILLE. – ATP-torna, negyeddöntő: Međedović–Altmaier 7:5, 6:7, 6:4, Medvegyev–Struff 6:3, 6:2. Elődöntő: Međedović–Medvegyev 6:3, 6:2, Humbert–Bergs 6:4, 6:4. Döntő: Humbert–Međedović 7:6, 6:4.
DELRAY BEACH. – ATP-torna, negyeddöntő: Kecmanović–Giron 2:6, 6:4, 6:2, Davidovich–Fritz 7:6, 7:6. Elődöntő: Kecmanović–Michelsen 7:6, 6:3, Davidovich–Arnaldi 6:4, 6:4. Döntő: Kecmanović–Davidovich 3:6, 6:1, 7:5.
DOHA. – 1000-es WTA-torna, elődöntő: Osztapenko–Świątek 6:3, 6:1, Anisimova–Alekszandrova 6:3, 6:3. Döntő: Anisimova–Osztapenko 6:4, 6:3.
DUBAJ. – WTA-torna, 1. forduló: Raducanu–Szakari 6:4, 6:2, Kenin–Vekić 7:5, 6:3, Badosa–Sun 6:2, 6:4, Vondroušová–Garcia 6:2, 6:2, Muchová–Lamens 6:2, 6:2, Bencic–Ito 6:0, 6:2, Szvitolina–Kalinszkaja 6:1, 6:2, Snajder–Frech 6:2, 6:2, Potapova–Haddad 6:3, 6:0.
MANAMA. – Challenger, elődöntő: Fucsovics–Saripov 6:2, 6:1. Döntő: Fucsovics–Vavassori 6:3, 6:7, 6:4.
BIRMINGHAM. – Női ITF-torna, negyeddöntő: Mijazaki–Krunić 6:4, 6:2.

 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Györe csupán egyetlen szettre volt újabb ATP-döntőjétől (Fotó: Beta/AP)