A műfaj népszerűségének hátteréről beszélgettünk az idei Vajdasági Vágta budapesti vendégművészeivel, Lévai Enikővel, Szabó Noémivel, Barkóczi Sándorral és Langer Somával.
Immár hagyománnyá vált, hogy a Vajdasági Vágta záróműsoraként operettesttel kedveskednek a közönségnek a szervezők. Így volt ez az idei évben is. A budapesti Operettszínház művészei: Lévai Enikő, Szabó Noémi, Barkóczi Sándor és Langer Soma nyújtottak felejthetetlen zenei élményt a műfaj kedvelői számára. A zsúfolt műsor rövid szünetében sikerült felkérnünk őket egy rögtönzött interjúra.
Lévai Enikő mindössze másfél éve tagja a fővárosi társulatnak, de máris több jelentős darabban kapott főszerepet, legutóbb például a Sybillben, éppen Barkóczi Sándorral a másik főszerepben.
– Már egészen kislány korom óta imádok énekelni, emiatt esett a választásom az operettre – mesélte a kezdetekről. – Azért szép műfaj szerintem, mert az életből merít, és az igazi emberek életét meséli el a maga egyszerűségével és nagyszerűségével.
Manapság nemigen születnek új darabok az operett műfajában. Úgy tűnik, inkább a musical felé tolódik el ez a világ. Miért ilyen időtállóak mégis a rég megíródott operettek? Vannak-e eszményképei a régi nagy operettszínésznők közül?
– Szerintem hangzásviláguk, témaválasztásuk, könnyedségük miatt elsősorban. Örök téma a szerelem, a barátság, a humor, a szenvedély, a tűz, ami könnyed, önfeledt kikapcsolódást jelent a néző számára. A színésznek már nem annyira könnyű műfaj ez, bármennyire is látszik annak, hiszen sokszor kell prózai részt megtanulni, de hibátlanul kell énekelni és persze táncolni. Mégis jóleső érzés, amikor látjuk mennyi örömet szerzünk a közönségnek. Külföldön is nagyon népszerűek a régi darabok, bárhová is megyünk fellépni a nagyvilágban. Mindez elég sok erőfeszítést igényel, tréfásan azt is mondhatnánk, hogy a hét hét napjából, nyolc napot vesz igénybe a munka. Ha nem élveznénk mi is ennyire, biztosan nem csinálnánk. Közben közülünk hárman kacérkodunk egy kortárs operával is, de természetesen azért maradunk az operett világában. Nagyon szeretem az ilyen vendégszerepléseket, mint amilyen ez a Vajdasági Vágtán. Itt még közelebb kerülhetünk a közönséghez, és ez felemelő érzés. Az eszményképeket illetően csak azt tudom mondani, hogy olyan sokan vannak, hogy nem is tudnék választani közülük.
Szabó Noémi már két éve tagja az Operett Akadémiának, és már egy szerepet is kapott a Mária főhadnagy című darabban.
További tervek, álmok? Gondolom, hogy minél előbb szeretnél bekerülni a társulatba.
– Igen, elsősorban ez a legnagyobb álmom. Karakteremnél fogva vidám, dinamikus és romantikus lány vagyok, és nagyon megtetszett az operett világa. Varázslatos világ ez, és egyelőre nem is gondolkodtam más műfajban kipróbálni magam. Fantasztikusan fogadnak a társulatban is, és remélem, nekem is sikerül majd jól beilleszkednem a csapatba. Szeptemberig most szünet van a színházban, de azért nem állunk le, hiszen vannak fesztiválok, gálaműsorok, hazai és külföldi fellépések szép számmal. Ezekbe már engem is sokszor hívnak, ami nagyon jóleső érzés. Az én eszményképem egyértelműen a mindig vidám Oszvald Marika.
Az Operettszínház másik nagy sztárja a fiatalabb generációból kétségkívül a Sybillben is főszerepet alakító Barkóczi Sándor, aki 2012. óta tagja a társulatnak.
Milyen jelentősebb szerepekben láthatta eddig a közönség?
– A Veled uram című rockoperában kaptam az első jelentősebb szerepet, Imre herceget, és azóta a színház megajándékozott jó néhány szép szereppel, mint a Mágnás Miska, Sybill, A szépség és a szörnyeteg, Rómeó és Júlia, a Miss Saigonban is játszottam. Alapvetően nem választanám külön a prózai és a zenei színházat, mert mindkettő azon alapul, hogy létrehozzunk valami olyat, ami hatással van a nézőre.
A múltban már eljátszottak minden jelentősebb operettet a nagy elődök. Milyen ma utánuk csinálni? Megnézik a régi fölvételeket, vagy egy teljesen új aspektusból állnak a szerephez?
– Azt gondolom, hogy a műfajnak megvannak az alapjai, amit a régi nagy nevek megteremtettek, de ma már egy kicsit más világot élünk. Vissza lehet nyúlni hozzájuk, és lehet meríteni nagyon sokat, de ahhoz, hogy az operett ma is megéljen, egy kicsit le kell porolni, egy kicsit modernné kell tenni, és egy picit a mai szemléletet is bele kell vinni. Ennek a két látásmódnak az ötvözete lehet az út a mai jó operett felé.
A legismertebb csapattag minden bizonnyal Langer Soma, aki már tizenöt esztendeje tagja a társulatnak.
Milyen emlékezetesebb szerepei voltak, miben láthatja ma a közönség?
– Az elmúlt évadban a Denevér Strauss-operettnek játszottam a címszerepét, játszottam én is a Mágnás Miskában, mint Pixi gróf, kisebb karakterszerepeket is játszom a most futó darabokban. A Pesti Magyar Színházban a Vámpírok báljában főszerepet kaptam, munkával szerencsére el vagyok látva.
Tekintettel arra, hogy eléggé összetett műfajról van szó, mennyi felkészülést, próbát igényel egy bemutató?
– Az énekórákat, korrepetálásokat, táncpróbákat, színpadi próbákat együttvéve körülbelül két és fél, három hónapos intenzív munkát igényelnek a próbák egy-egy előadásra, nem könnyű, de megéri.
Az operett immár hungarikum. Hogyan fogadják külföldön?
– Csakis a legjobbakat mondhatom a fogadtatásról. Nemrégiben jöttünk haza Münchenből, ahol a Marica grófnővel vendégszerepeltünk óriási sikerrel. Éppen Enikő és Sándor voltak a főszereplők. Korábban Tel Avivban léptünk közönség elé, de a világ bármely táján nagy sikere van ennek a hungarikumnak. Ezenkívül nagyon színvonalasak és látogatottak a szegedi, bajai operettgálák a nyár folyamán, illetve az augusztusi nagy budapesti operettgála is.
