A mi családunkban a karácsony az összetartozás, az újbóli találkozások és a meghitt ünnep marcipános illatát jelenti. A szentestén a család mindig együtt van, karácsony napján pedig a nagyapákkal, nagyanyákkal és testvérekkel együtt ünnepelünk.
Az együtt ünnepeléshez azonban fontos a jó egyeztetés is, hiszen nem lehetünk mindig mindenkivel együtt, például a szentestén. A testvéremék Budapesten élnek, gyermekeik iskolába járnak, és természetesen férjének testvérével és szüleivel is meg kell ünnepelni a karácsonyt. Ezért nálunk minden második évben Újvidéken találkozik a nagy család szentestén, az öt gyerek ilyenkor „csodákra” képes.
A gyerekeknek különleges adottságuk van, megérzik, ha szüleik figyelmét valami más köti le, ekkor „robbantanak”, olyan ötletekkel állnak elő, amilyenre nem számíthatnak a semmit sem sejtő anyukák és apukák. Egy alkalommal, mivel testvéremmel régen láttuk egymást, mindannyian leültünk beszélgetni, és egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy csak mi beszélgetünk, valami hiányzik. Nem volt rikácsolás, szaladgálás, dübörgés, a gyerkőcök eltűntek, mint a kámfor. Lassan odalopózkodtunk az egyik csukott szobaajtóhoz, és benyitottunk. Kata állt a szoba közepén, Réka, Bence, Előd pedig felöltöztették banditának, és közben elmagyarázták neki az új szerepét, hogyan viselkedjen, merre zavarja és hogyan fenyegesse őket… Bence és Előd kockákból fegyvereket fabrikáltak, aztán kezdődhetett a hajsza. A halászlé még főtt, a konyha ilyenkor tiltott zóna, de amikor belelendültek, nehezen lehetett őket ellenőrzés alatt tartani. Be a konyhába, ki a konyhából, végig a folyosón, a szobákba… Eleinte próbáltuk csillapítani őket, de aztán úgy gondoltuk, erről is szólhat a karácsony, elvégre év közben nagyon keveset találkoznak, hadd hancúrozzák ki magukat, majd jobban ízlik a halászlé. És így is történt. Amikor már bevörösödtek a rohangálástól, elegük és melegük lett, elcsendesedtek, összegyűltünk a karácsonyfa előtt, és jöhetett a lámpaoltás. A gyertyafény és a csillagszórók szikrái mellett együtt elénekeltük a Mennyből az angyalt, de ezúttal Márkinak annyira tetszett a dolog, hogy az ének vége előtt megtapsolta a produkciót, majd az kiabálta, hogy „bávó, bávó”! Nagyon jópofa volt, de ekkor a gyerkőcök sóvárgó tekintetei már a karácsonyfa alatti ajándékokra szegeződtek, kezdődhetett az ajándékbontás. A nappali lassan a szétcsomagolt ajándékokkal, csomagolópapírral és örömteli ricsajjal telt meg. „Nézd ezt, nézd azt, hű de szuper, aztaa” – egy félórás lelkesedés után már korogtak a pocakok, jöhetett a fincsi halászlé és a sült hal, no meg a bejgli!
Csillával biztosak voltunk abban, hogy Újvidéktől Temerinig hazafelé az autóban biztos elnyomja a kicsiket az álom, de annyira felpörögtek, hogy eszük ágában sem volt aludni, énekeltek, meséltek, tele voltak élménnyel, boldogsággal.
