Bába Lúcia hosszú évtizedeken át tájékoztatta az Újvidéki Rádió hallgatóit az idegenforgalmi történésekről, a körülöttünk levő eseményekről. Aktívan részt vett a debellácsi (torontálvásárhelyi) Vitkay-napok megszervezésében, továbbá hat éve a MIRK kalácsbíráló-bizottságának a tagja. Mielőtt az ízek világába utaztam volna vele, csak annyit hallottam, hogy szeret főzni, és van egy ételkülönlegessége is. Az alábbiakban kiderül, hogy mi a kedvenc étele.
– Két unokám van, Amarilla lányomtól a két és fél éves Emese, és Tímea lányomtól, a még csak három hónapos Anasztázia. Mindkettőre én vigyázok, amíg a szülők dolgoznak. A nagyobbra már főzök, és örülök, hogy inkább a kanalas dolgokat szereti, tehát a leveseket, és így ki tudom élni a levesfőző mániámat. Mert a leveseket imádom. Szerintem nem ebéd az ebéd leves nélkül. Galuskával, vagy debellácsi csigatésztával. Kukoricagaluskával, grízgaluskával, májgaluskával, húsos galuskával. De az sem mindegy, hogy milyen májból készül a galuska. Csirkemájból, vagy borjúmájból. De velőmájból is készítek galuskát. A velőt először kissé megfuttatom egy kevés hagymán és egy kevéske tojáson. Majd hagyom kihűlni, és amikor már lehet pépesíteni, pépesítem, beleteszem az ízeket, és galuskákat formálva a levesbe teszem.
(Dávid Csilla felvétele)
Az ételkülönlegességeim közül egyeseket a húsok szeretete hozott, a másokat pedig a szükség. Amarilla lányom például megeszi a paprikásokat, de csak akkor, ha nagyon apró benne a hús, ugyanis nem szeret rágni. Ezért kitaláltam, hogy nagyon apróra vágom a húst, már-már szinte olyan apró, mint a darált hús, és ezt úgymond kínai módra készítem el paprikásként. Természetesen a fűszerezés itt nagyon fontos, mert gyorsan készül az étel, és olyan fűszereket kell használni, amelyek rövid idő alatt kiadják ízüket.
Kedvenc ételem a csirkelábpaprikás. A csirkelábat mindenféleképpen szeretem, de paprikásként nagyon. Egyébként nem én találtam ki ezt az ételt. Másoktól is már hallottam róla, nekem pedig Boldog Erzsi , a valamikori titkárnőnk mondta, hogy ilyenkor, amikor már van paprika, a mindennapi fogyasztáskor, vagy a télire való eltevésekor kivágja a csumáját, amit nem dob el, hanem abból készít paprikás. A paprikacsumából. Nálam éppen úgy adódott, hogy volt paprikacsumám is, és csirkelábam is, és ebből a kettőből lett az a fajta csirkelábpaprikás, amit én is készítek. A hagymát zsír, olaj nélkül, vízen üvegesre dinsztelem. Hozzáadom a paprikacsumát. Minél több van benne, annál jobb. Nem fontos a paprika fajtája, lehet piros, zöld, tölteni való, lehet vegyesen is… Mivel én szeretem a csípőset, belelopok egy-két erőspaprika-csumát is. Amikor a paprika már pirul, ráteszem a csirkelábakat. Két személyre körülbelül másfél kilogramm lábat. És lefödve főzöm körülbelül két óra hosszat, nagyon lassú tűzön. Persze, közben néhányszor megkeverem. Utólag kell beletenni a pirospaprikát. Én Piros Arany at is használok. Húsz, huszonöt perc főzés után teszem a nagyon lassan rotyogó paprikáshoz. És nem túl sokat. Ilyenkor egy-két kanálnyi húslevest is hozzá lehet önteni. Leveskocka sem rossz, de én nem használom. Végül egy kevés őrölt pirospaprikát is kikeverek egy kevéske vízzel. Sokáig keverem, amíg szét nem olvad, majd teszek bele kevés tejfelt, kevés tejet, ismét jól összekeverem és a paprikást ezzel öntöm fel. Ehhez az ételhez a legjobb a tejfölös galuska.
Egyébként nagyon szeretem a fura dolgokat, így a marhamirigyet. Vannak hentes ismerőseim, akik szólnak, ha van. Félreteszik számomra. A mirigyet sokféleképpen lehet elkészíteni. És a gyerekek is szeretik. Nagyon finom belőle a leves. Innen kivéve, a levesben főtt zöldségekkel, tartárszósszal tálalom. De még jobb, ha a levesből kivéve felszeletelem és kirántom. Ekkor is tartárszószt adok mellé, és a levesben főtt zöldségeket.
A gyerekek nemigen szerették a levesben főtt zöldségeket. De én sohasem dobtam el semmit. Azon törtem a fejem, hogy mit csináljak belőlük. Végül villával összetörtem, jénai tálba tettem, tojással, tejfellel leöntöttem és sütőben megsütöttem. Így megették… Vagy szintén pépesítettem, sok krumplival összekevertem, és kroketteket sütöttem. És ennek az íze mindig más, attól függőn, hogy mi van benne, több karfiol, vagy sárgarépa, esetleg karalábé…
Bárhova utaztam, előszeretettel kóstoltam meg azokat az ételeket, amelyekkel szívesen megkínáltak. És az sem mindegy, hogy milyen italt fogyaszt az ember az ételekhez. Igaz, most sörözünk, de én pezsgőivó vagyok. A legjobb pezsgőt a Loire-völgyében ittam Franciaországban. Korlátozott példányszámban gyártják, és nem palackból öntötték a pohárba, hanem kanállal mérték. A legjobb sört pedig Németországban ittam. Apácák készítették. A hordóból mérték nekünk.
Az édességeket nem kedvelem különösebben. Megeszem, de inkább a sós ételeket, süteményeket szeretem. Ezért vagyok már hat éve a MIRK kalácsbíráló-bizottságában. Engem ugyanis nem lehet befolyásolni azzal, hogy az egyik vagy a másik kalács a kedvencem, ezért többre értékelem. Az édességek közül a tufahiá t, azaz a töltött almát szeretem. Kedvelem a túrós dolgokat is, de sósan.
Édesanyám, aki most kilencvenöt esztendős, nem tudott főzni, így én sem tanultam meg, de amikor férjhez mentem, családot alapítottam, kénytelen voltam megtanulni. Meg is szerettem a főzést. Sok szakácskönyvem is van, de ritkán használom azokat. Gyakran magam kísérletezem ki az ételeket, újabb és újabb ízkombinációkat varázsolva.
