Istenről, hitről, vallásról, kereszténységről Eperjes Károly színművésszel beszélgettünk
„Boldog feltámadást!” – búcsúzott a topolyai látogatásakor készült interjú végén Magyarország egyik legkarakteresebb színésze, Eperjes Károly, aki esti budapesti fellépése ellenére a nap délelőttjét a topolyai Sarlós Boldogasszony katolikus templomban töltötte, ahol több mint százan hallgatták végig tanúságtételét. Kérdéseink nem a Kossuth-díjas művész szerepeire vonatkoztak, hanem a hitre, a keresztény értékrendre, amit markánsan képvisel művészetében és magánéletében egyaránt.
–Ha jól tudom, akkor önt a szülei papnak szánták?
– Minden katolikus családban az elsőszülött fiút illik papnak felajánlani. Én voltam az elsőszülött, fel is ajánlottak. Sokáig bennem is volt, aztán kamasz koromban láttam, hogy a Jóisten olyan szépnek teremtette a másik nemet, hogy lemondtam róla. A szebbik nem az oka, hogy én ezt feladtam. Thália papja lettem, édesapám pedagógus, matematika-fizika, földrajz-rajztanár, az ő színdarabjában játszottam először életemben, versmondóversenyeken vettem részt, A ki mit tud?-on paródiában voltam az országos versenyen, de, bár sokan ajánlották, ezzel sokáig nem foglalkoztam: rajzversenyen is lettem díjazott, de én olimpiai bajnok szerettem volna lenni, ahhoz viszont kevesebbet adott a Jóisten. Ha nincs Montágh Imre, logopédus, beszédtanár, akkor nem is leszek színész, ha ő nincs, akkor nem kerülök a pályára. S nem bántam meg, azt hiszem, hogy jól van ez így, hogy színész vagyok.
–Lelki gyakorlatokat tart Magyarországon és a határon túl is, tanúságot tesz elkötelezettségéről, térítés ez?
– A térítés önmagában kevés, amögött hitelnek kell lenni, ha nincs egy mögötte lévő hiteles élet, akkor hiába mond az ember bármit, úgysem hiszik el, de ez mindenütt így van. A szülő is hiába mond a gyereknek bármit, ha nem hitelesen él, akkor a gyerek nehezebben fogadja el az intelmeket. Ha a szülő példásan él, hitelesen, akkor a gyereke jobban elfogadja, nagyobb az esély rá, hogy elfogadja a jót. Ez így van a kereszténységgel is, nekünk ez feladatunk, hogy mindenki üdvözüljön. Az Úr Jézus azért jött és azért tanított és azért vált meg mindannyiunkat, hogy üdvözüljünk: „Menjetek, tegyétek a világot tanítványommá”. Én nem tartok lelkigyakorlatot, egyre több helyre hívnak, én magamtól nem jelentkezem. Talán a legnagyobb magyar kortárs gondolkodó, dr. Bolberitz Pál, a filozófia tudományok dékánja – van egy közös könyvünk is Thália és teológia címmel –, no, ő azt mondta, hogy menj mindenhova, ahova tudsz, mert a papot meg a kutyát a szájáért fizetik, de tőled nem várják. A furcsaság miatt sokan olyanok is eljönnek, akik nem gyakorolják a hitet. És ami még fontosabb, nem egy olyan embert ismerek, akinek a családja, vagy ő maga személyesen megköszönte, hogy meghallgathatott, és hogy rávezettem a helyes útra.
–Mi az, amit mindig elmond hallgatóságának?
– Pedagógusgyerek vagyok, a tanításnak két komponense van: a szívre nevelni kell, az agyra okítani, a kettő együtt a tanítás, morál és bölcselet, Biblia és ArisztotelészPoétikája, ez a harmonikus élet, mert ha ez nincs, akkor az agyasok hülyítik a hiszékenyeket. S csak azt tudom mondani, amit egy nagy pártfejes mondott halálán, „élni lehet Isten nélkül, de meghalni nem”. Ez majdnem igaz, de ezzel azt is elismerte, hogy élni sem lehet Isten nélkül, bár ő úgy próbált. Nem lehet Isten nélkül élni sem, bár, van aki megpróbálja. És ha nem lehet, akkor jobb, ha az ember a vele való harmóniát szépen gondozza és ápolja. És, hogy a másik mit csinál, az már az ő dolga. Szabad akarata van. Az Isten mindenkinek szabad akaratot adott, az által el lehet jutni az üdvösségre, és el lehet jutni a kárhozatra.
–Jobbá akarja-e tenni a világot, a gonosz markában van a világ?
– Nekem van egy mondásom: az ördög mindig csinos volt, de nem volt olyan csinos, mint most. Most nagyon nehéz a fiataloknak. Tisztelet a kivételnek, de a médiából dől, dől a mocsok, és a színházak között is nagyon kevés az olyan, ahonnan az élet kultúráját terjesztik, nem pedig a halál civilizációját. A szeretet helyett a haszon az istenük, és ezért bármire képesek. Nézze meg, mi a különbség a Harry Potter és a Pinocchio között. A Harry Potter arról szól, bármi áron légy sikeres, vagy bármit csinálhatsz, csak sikeres légy, szemben a Pinocchióval, ami arról szól, mint minden jó mű, kicsi fiam, ha bajod van, tedd rendbe magad, és gyere haza, légy jó mindhalálig. Erről szól József Attila Az Isten állt a hátam mögött és Ady számos istenes verse, de Pilinszky, Babits, Kosztolányi is, aki mélyen vallásos, azután megtagadja az Istent és Babits hatására haláláig még háromszor gyón és áldoz, visszatalál a Jóistenhez, a gyermeki hithez: „Mégiscsak egy nagy ismeretlen Úrnak vendége voltam”.
–Milyen az Isten-törvényű, illetve az öntörvényű világ?
– Két út van előttünk: az Isten-törvényű út és az öntörvényű. Az isteni törvénynek tíz parancsolta van, az első táblán van három, a másikon hét. Aki csak az első hármat tartja be, az fanatizmusban szenved, aki meg a második hetet tartja be, amelyek a humánparancsolatok, az humanizusban szenved. A kettő együtt, az igen, az Isten az első és nem az ember. Minden izmus az egoizmusból ered, az öntörvényűségből. Nagy keletje van ma mindennek: liberalizmus, nihilizmus, aberralizmus, mind a materializmusból nőtt ki, és csókolgatják egymást. Eszembe jutnak Moliére-nek a Tartuffe-ben írt gondolatai. Elmira szájába adta a drámairodalom egyik egyetemes bölcseletét: „Az önszeretet önmagát is becsapja.” Éppen ezért nem mindegy, hogy hogyan döntünk, és főleg kit vagy mit választunk szabad akaratunkból. Mindig olyan értékrend mellett kell döntenünk – és aszerint politizálni, társadalommal foglalkozni, ami egyébként kötelező –, amely az Isten felé vezet.
–Húsvét közeleg, mit jelent az ön számára az ünnep?
– Ilyenkor az ember igyekszik a liturgiában jobban bekapcsolódni. Van egy erősebb böjt, amit igyekszem betartani, keresztútvégzés kapcsán jobban belehelyezkedik a Jézus történetbe, igyekszik méltó módon rákészülni a húsvétra, mert annak gyümölcse aztán felfoghatatlan erővel jön. Lassan ezt az izmusoktól szétcincált világot már nem lehetne bírni, én már ne tudnék színpadra menni, filmet játszani, nem tudnám megkülönböztetni a jót meg a rossz színházi előadást, de tudok, jó munkát tudok, rossz munkát, nem szabad vállalni. Mindig meg kell vizsgálnom, hogy az a munka, amit felkínálnak, kísértés-e vagy áldás. Egy negatív szerepet is elvállalok, ha a mű az igazságra irányul: a Jézus Krisztus, a szupersztárban például nem játszom, mert Ő nem szupersztár, az István, a királyban sem játszhatom, mert ott Koppánynak van igaza, nem pedig Istvánnak, viszont egy jó Szent István királyról szóló műben Koppányt is elvállalnám.
