A lakodalmas zenei irányzat, vagy mulatós zene a legnépszerűbbek közé tartozik a vajdasági magyarság körében, legismertebb iránymeghatározója a 3+2 csapat, koronázatlan királya pedig Bugyi Zoltán, az együttes frontembere. Muzsikustársai által a koncerteken a „világ legnagyobb bugyijaként” bemutatott zenésszel egy felvidéki fellépése előtt beszélgettünk.
Hogyan érezték magukat pályájuk kezdetén, amikor megindultak a siker útján?
– Első lemezünk 1986-ban jelent meg, de a mese már jóval korábban, 1975-ben, a dél-bánáti Ürményházán, kicsiny falumban elkezdődött. Akkor 3+1 név alatt futottunk, az alapítók a Bugyi testvérek, azaz mi hárman voltunk. '82-ig Dél-Bánátban muzsikáltunk. Abban az évben Temerinbe kerültem, oda nősültem, és a helyi rádiónak felvettünk néhány dalt – vagyis demó felvételt készítettünk. Ezeknek a daloknak – Kicsiny falum, Halvány őszi rózsa, Sárgul már a kukoricaszár, Kiscsónakom leng a Duna vizén – hatalmas sikerük lett, annyian kérték őket a vasárnapi rádiós kívánságműsorokban, hogy a bemondóknak néha szinte órákig tartott felolvasni a jókívánságokat küldők névsorát. E siker láttán döntöttünk úgy '84-'85-ben, hogy kiadunk egy lemezt. Arra gondoltunk, hogy így Vajdaságban népszerűbbekké válhatunk, és ennek folytán majd több lakodalomba, bálba hívnak meg bennünket. A lemezt Belgrádban nem akarták kiadni, Zágrábban is csak úgy, hogy az üzletek előre megrendelték, legalább 8000 példányszámban. Saját magam jártam a lemezboltokat, bemutatkoztam, és mivel a szabadkai, topolyai és más városok boltjaiban is hallották a demófelvételeket, a megrendeléssel nem volt gond. A szabadkai Jugotonban az üzletvezető rögtön ötvenezret rendelt, hiszen a magyarországiak akkor már nagyon érdeklődtek a zenénk iránt.
Ön szerint mi a muskátlizene definíciója?
– A muskátlizene kifejezést Vajdaságban használták, Magyarországon lakodalmas rocknak nevezik ezt az irányzatot. A muskátlizene elnevezés azt érzékelteti, hogy hát... a hangsúly nem éppen a minőségen van. Azok, akik így hívják a lakodalmas rockot, giccsnek, semminek tartják azt. Mi azonban hál' Istennek még azokban az időkben sem hagytuk magunkat, soha nem játszottunk playbacket, mindig az élő zenét, az élő fellépéseket helyeztük előtérbe, minduntalan bizonyítottuk azt, hogy amit mi felvettünk a lemezre, azt le is tudjuk játszani, nem majmolunk, nem csapjuk be a közönséget. Ez a hozzáállás mindig pozitív dolgokat hozott magával. Ma profi zenészekkel vagyok körülvéve, a felállításunk kitűnő, kár lenne elrontani tudásunkat playbackkel. A koncertek nagyon különbözőek, mindegyiknek másmilyen a hangulata, mindig történik valami. Ráéneklős koncertet nem is tudnék adni, nem tudnám, hogyan kellene viselkednem a pódiumon.
Kik a zenekar tagjai?
– A doboknál fiam, Bugyi Dániel ül, basszusgitáron a szabadkai Kucsera Csaba játszik. A zongoránál az adai Kanalas Róbert, a másik billentyűs pedig az egyik régi tag, aki még az első felállásban, 1987-ben került az együtteshez, Burai Károly.
Együttműködnek-e magyarországi zenészekkel?
– Hogyne. Lagzi Lajcsival például közreműködtem az első lemezén, én is részt vettem elkészítésében. '87-ben a budapesti sportcsarnokban önálló koncertet adtunk telt ház előtt, abban az évben kétszer is megtöltöttük a csarnokot. Nálunk itt az akkori nagy Jugoszláviában később kitört a háború, 5-6 évig nem voltunk a piacon, nem tudtunk átmenni Magyarországra, ő pedig az alatt az idő alatt felverekedte magát Magyarországon – szerencséje volt. A tévéjén keresztül ő vitte be ezt a műfajt a köztudatba. Azonban az, amit mostanában láthatunk a magyar mulatószene-piacon, egyáltalán nem az, amit mi készítünk, nem is hasonlít rá. Azok a zenészek, akikkel közösen fellépünk, hál' Istennek különbséget tesznek köztünk és az a zene között. A magyar zenészek, a zenekritika, a közönség vagy bárki, aki megnézte, eljött koncertünkre, egészen másképp vélekedik rólunk, zenénkről, mint azokról, akik most Magyarországon képviselik a mulatós stílust. Becsülnek bennünket. Nagyon sok magyar együttessel és zenésszel voltunk már egy pódiumon, megemlíthetem az Eddát, a Karthágót, a Bikinit, az Irigy Hónaljmirigyet, nem is tudom, hogyan folytassam...
Miért nem lépnek fel Vajdaságban?
– Az egyik oka a nincstelenség. Nem szeretnék hazudni: arról van szó, hogy az itteni emberek nem tudják megfizetni a belépőt. A másik oka viszont az, hogy nekünk a nyár már májusban elkezdődik, és októberig szinte mindegyik hétvégénket lefoglalják a fellépések. Ebben a szakmában nagyon sok iroda dolgozik nekünk, amelyek megszervezik a műsorokat: ezek állítják össze a szerződéseket, ezek mondják meg, hogy hova kell mennünk, hol kell fellépnünk. Nem mondhatom nekik azt, hogy: hé, várjatok, nekem Vajdaságba is el kellene ugranom koncertezni egy kicsit! A szervezőknek ez nem áll érdekükben, nincs belőle hasznuk. Magyarországon, Szlovákiában, Erdélyben lépünk fel, nemrég voltunk Szlovéniában és Horvátországban is. Régebben, amikor még jó idők jártak, Vajdaságban voltak az igazi mulatságok, tízszer több pénzt kerestünk, mint most. Pedig nem nagy összegekről van szó, de egyszerűn még annyi sincs... Igény pedig lenne, de sajnos ilyen a helyzet. A mulatságokon önkíséretes hangszereken játszik egy-két zenész, az ilyesmire még valahogy összeszedik a pénzt. Gondolkodok olyasmiről, hogy esetleg én magam is megszervezhetnék egy vajdasági körutat – Temerin, Zenta, Szabadka, esetleg Zombor –, saját erőnkből, a lehetőségünk talán meg is lenne, felszerelést is biztosíthatnánk – minél kevesebben lennénk a körben, annál olcsóbban megúsznánk. Vajdaságban utoljára az újvidéki Csárdásbálban játszottunk két évvel ezelőtt, és hagyományosan a temerini Tini Táncdalfesztiválon kísérjük a fiatalokat. A külföldi fellépések miatt lakodalmakat sem vállalhatunk, ráadásul Vajdaságba gyakran Magyarországról hozzák a zenészeket – erre, úgy látszik, van pénzük... Na meg, ugye, az ember saját „falvában” nem lehet próféta, mi a külföldi közönségnek vagyunk érdekesek, a magyarországiak meg Vajdaságban nagyok.
Merre zenéltek mostanáig?
– Vajdaságon és a jugoszláv tagköztársaságokon kívül legtöbbet természetesen Magyarországon koncerteztünk, sok szlovák helységben is felléptünk. 1993-ban Szlovákiába egy rövidebb, 12 fellépésből álló turnéra jöttünk, aztán végül itt maradtunk másfél hónapig – 45 koncert lett belőle. Voltunk Svédországban, háromszor jártunk Ausztráliában, több hónapos körutakon léptünk fel. Nagy a piac, nem sokat válogatunk – nekünk a magyar az mindenhol magyar: ahogy Vajdaságban, úgy bárhol a világon. A közönség a lényeg, mindenhol szívből játszunk.
Melyek a jövőbeni terveik?
– Most kaptunk egy meghívást Kanadából, ezt el is fogadtuk, ott fogunk szilveszterezni. Kéthetes Torontó–Montreal körutat tervezünk, a régi felállításban már voltunk ott, most a fiatalokkal is kimegyünk – lássanak világot. Egy ilyen körút után nagyon sok élmény marad. Felvételezzük a koncertjeinket, szeretnénk kiadni egy DVD lemezt is.
