Ülök a kertemben, és nézem a várost. Innen, a Tarcal lankáiról szinte a tenyeremen van a Duna és a mögötte elterülő épületek. Toronyházak, mondhatnám, ám mégsem azok, csak egy kissé magasabb emeletes házak. A felhőkarcolók nem itt vannak, hanem New Yorkban, Tokióban… és persze Dubajban. A jelenlegi világcsúcstartó a dubaji Burdzs Kalifa a maga 829,8 méteres magasságával, de ugyanitt épül a másik, a Jeddah Tower is. Pontosan egy kilométer, azaz 1000 méter magasságra tervezik.
Vajon hol kullog a felhőkarcolók szinonimája, a New York-i Empire State Building ezek mögött az égbe nyúló szörnyetegek mögött? A maga 443,2 méteres magasságával a huszonhetedik. Nyolcvannégy év alatt tehát csak huszonhat ennél magasabb épületet építettek szerte a világban.
Egy ismerősöm nemrég Londonban járt, sokat fényképezett, egyebek között a bankvilág toronyépületeit is. Magasba nyúló üvegpaloták. Az egyik képen egy pirinyó templom látszik, legalábbis pirinyónak tűnik a föléje tornyosuló szörnyek mellett. A kép láttán dicséretet kellene zengenem a londoni tervezőkről, hogy lám, milyen ügyesen bekomponálták a felhőkarcolók közé a templomot. Nem úgy, mint nálunk, mondhatnám, mégsem mondom, mert nem tudom, hogy a londoni templom körül milyen műremekeket nyeltek el az üvegpaloták. Voltak-e körülötte parkok, virágok, fák? Ismerősöm meséli, és mutatja is a képeket, hogy ezekben az óriásokban, a folyosókon, az emeleteken, sőt a tetőkön is csoda szép növényeket ültettek. Visszük tehát magunkkal a magasba a természetet. De csak egy részét, mert hol vannak a madarak, a gyíkok, a hangyák, a méhek? Aligha hiszem, hogy egy ilyen épület tetején levő parkban láthatunk lovas rendőrt, feltéve, ha a turisták kedvéért nem szállítanak fel egyet a liften, amibe kétlem, hogy egy ló beleegyezne.
Persze, odafentről gyönyörű lehet a kilátás, mint mondjuk a Montparnasse Towerról Párizsban, amely épület 210 méterével uralja a várost, méghozzá a történelmi közegének kellős közepén. A párizsiak azt mondják, hogy onnan valóban a legjobb a kilátás, de nem azért, mert Párizs összes nevezetességét megcsodálhatjuk a magasból, hanem azért, mert ez az egyetlen pont a városban, ahonnan nem látszik a Montparnasse Tower.
Ülök a Tarcal lankáin, és azon morfondírozok, hogy miért akar az ember egyre magasabbra kapaszkodni, miért akar az egekbe költözni. Azt gondolja talán, hogy ott, fenn a századik emeleten közelebb lesz Istenhez? Akkor miért nem épít a felhőkarcolók csúcsára templomokat?
Nézem a városomat, de nem egy toronyépület csúcsáról, hanem a hegyoldalról, a kertemből, ahol kibújt a fokhagyma és a vöröshagyma, ahol a gyümölcsfákon már megmutatkoztak a rügyek, ahol a legyek is felébredtek, és ahol ismét üdvözölhetem a visszatérő vagy inkább talán hazatérő örvös galambokat. Nekünk is vannak felhőkarcolóink, de ezeken még átlátok felettük. Látom, vagy csak lelki szemeim láttatják velem, a házak mögött húzódó rónaságot. És örülök annak, hogy városom legmagasabb épülete, a Mária neve római katolikus templom csupán 72 méter magas, de ezzel a magasságával is uralja a képet, amely elém tárul.
Vajon meddig, kérdezem magamtól, és félve nézem a közelében egyre szaporodó emelődarukat.
