2024. október 5., szombat
MÁRCIUS 15.

Megemlékezés Zentán

„Szeretjük március tizenötödikét, mert egyet jelent nekünk a szabadsággal. Szeretjük, mert számunkra méltóságot és szabadságot adott. Szeretjük, mert nemzeti színt teremtett. A pirosat, a fehéret, a zöldet. Azt, ami számunkra azóta is a magyarságot jelképezi. A piros az erőt, a fehér a hűséget, a zöld a reményt testesíti meg” – hangsúlyozta az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc áldozatainak a zentai Felsővárosi köztemetőben található emléksírhelyénél mondott alkalmi beszédében Pataki Tibor történész.

A megemlékezésen a zentai Emlékiskola tanulói adtak alkalmi műsort, amelyet Molnár Gábor Klára állított össze, majd a rendezvény zárásaként az egybegyűltek elhelyezték a kegyelet virágait is. Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa képviseletében dr. Menyhárt Attila, az általános iskolák diákjai nevében Eszes Kitti és Tóth Réka, a Magyar Nemzeti Tanács nevében mgr. Hajnal Jenő, a zentai önkormányzat nevében Ceglédi Rudolf és Širková Anikó, a VMSZ községi szervezete nevében Ceglédi Ida és Szegedinszki Igor, a DP helyi szervezete nevében Zsíros-Jankelić Anikó és Raffai László, az MPSZ nevében Rácz Szabó László és Miklós Éva, a VMDK nevében Somorai Zsuzsanna, a Wass Albert Követőinek Asztaltársasága nevében pedig Czabafy Ágnes és Körmöczy Violetta koszorúzott.

A Vajdasági Magyar Szövetség Zenta Községi Szervezete szombaton délelőtt 10 órakor a Felsővárosi köztemetőben, Szegfű György honvédhadnagy kálváriadombi sírjánál kegyeletes koszorúzást szervez az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc alkalmából. Alkalmi beszédet Juhász Attila tartományi művelődési segédtitkár, a VMSZ zentai helyi szervezetének elnökségi tagja mond.

CSÓKA

Negyvennyolcnak nagy idejében

Tegnap este a csókai Művelődési Otthonban alkalmi kulturális műsor keretében emlékeztek meg az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc évfordulójáról. Az ünnepségen Balázs Ferenc csókai polgármester ünnepi beszédét követően a helybéli Móra Ferenc Művelődési Egyesület és a község településein tevékenykedő kultúrkörök és általános iskolások léptek fel, és szavalatokkal, népdalokkal és néptáncokkal tették változatosabbá a rangos eseményről való megemlékezést.

ADA

Emlékezés a magyar forradalomra

Ada község önkormányzata és a Szarvas Gábor Könyvtár március 15-én, szombaton 11 órától az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából megemlékezést és koszorúzási ünnepséget tart az adai római katolikus temetőben.