2024. augusztus 2., péntek

A kiskondás

A hódmezővásárhelyi Cibere Meseszínház mesejátékot mutatott be az adai gyermekeknek

Nagy sikerrel mutatta be A kiskondás című előadását szerda este az adai Szarvas Gábor Könyvtár képtárában az adai Kerekítő Magyar Pedagógusok Egyesülete programsorozata keretében a hódmezővásárhelyi Cibere Meseszínház, amelynek tagjai ezúttal is a hagyományőrzés fontosságára, valamint az interaktivitásra próbálták helyezni a hangsúlyt, maradandó élményt szerezve ezáltal nemcsak a gyermekeknek, hanem szüleiknek is.
– A Cibere Meseszínház egy hagyományőrző meseszínház. Az elmúlt évek során nagyon sok népmesét dolgoztunk fel, amelyek mindegyikében fontos szerep jut a hagyományőrzésnek, hiszen megpróbálunk sok-sok népdalt, sok-sok népies elemet becsempészni a gyermekek életébe, ugyanakkor nagyon szeretjük bevonni a gyermekeket is a mesejátékainkba, ezáltal kísérelve meg interaktívabbá és élményszerűbbé tenni azokat számukra – magyarázta Tölgyesi Tünde, az előadás egyik szereplője.
Az adai Kerekítő Magyar Pedagógusok Egyesületének munkájában évek óta fontos szerepet kapnak a mesedélutánok.
– A Cibere Meseszínház mostani vendégszereplése hagyományos Kerekítő-program volt, hiszen rendszeresen szervezünk mesedélutánokat. Elsősorban a szülőket próbáljuk meggyőzni az ilyen mesedélutánok jelentőségéről. A programjaink iránt szerencsére mindig nagy az érdeklődés, sokan járnak a Kerekítő-foglalkozásokra is, amelyeket a háromévesnél fiatalabb gyermekeknek, illetve szüleiknek szervezünk – mondta Lehoczki Gabriella, a Kerekítő Magyar Pedagógusok Egyesületének elnöke.
– Az a tapasztalatunk, hogy a gyermekek nagyon szeretik a bábokat, és nagyon kötődnek hozzájuk. Mivel a bábelőadásoknak nagyon fontos szerepük van a gyermekek életében és fejlődésében is, rendkívül fontosnak tartjuk, hogy már egészen pici koruktól kezdve megpróbáljuk hozzászoktatni őket a bábelőadásokhoz. A bábos torna során is fontos szerepet kap a bábozás, ugyanis a foglalkozások mindig valamilyen rövid, ám a gyermekek számára érdekes bábjelenettel indulnak, amelynek főszereplője a Kerekítő Manó, aki a gyerekekhez hasonlóan mindenféle huncutságokban benne van, és akit éppen ezért a gyerekek is nagyon kedvelnek – tette hozzá Nagy Mónika óvónő, a Kerekítő Magyar Pedagógusok Egyesületének alelnöke.