2024. augusztus 2., péntek

Jól felszerelt, színvonalas iskola

Az adai Műszaki Iskolában a következő tanévben nyolc osztályban 224 elsős beiskolázását tervezik

Az adai középiskolában az iratkozási terv szerint szeptembertől hét magyar és egy szerb nyelvű osztályban 224 elsős kezdhetné meg középiskolai tanulmányait gépészet és fémmegmunkálás, elektrotechnika, építészet és textilipari szakterületen. Miklós Nándor iskolaigazgató elmondta, hogy a Műszaki Iskola és az adai önkormányzat közösen állította össze az iratkozási tervet, amelyet abban a reményben juttattak el jóváhagyásra a Tartományi Oktatási Titkárságnak, hogy változatlan formában elfogadják, bár ez egyelőre még nem történt meg.

– Az iratkozási terv összeállításánál fontos szempont volt, hogy szakkádert biztosítsunk az adai és környékbeli ipar számára, mivel szakiskolaként ez az egyik fő feladatunk – magyarázta Miklós Nándor. – A gépészet és fémmegmunkálás szakterületen három tagozat megnyitását terveztük. A négyéves képzésen a gépésztechnikus – számítógépes szerkesztő, valamint a számítógépes vezérlés technikusa, vagyis CNC-technikus szakot 30-30 fővel. Ezeken a szakokon már régóta folyik az oktatás az iskolában. A tanulók részéről is van kellő érdeklős, mivel alapos felkészítést kapnak a felsőoktatási tanulmányokhoz is. A hároméves szakon képezzük a CNC-marósokat, vagyis a fémmarósokat számjegyvezérlésű gépeken. A szak iránt folyamatosan nagy az érdeklődés, mivel akik ezt sikeresen befejezik, azokra biztos munkalehetőség vár az adai és környékbeli fémipari cégekben. Emellett beterveztük az autószerelő szakot is, amelyre az idén is kellő létszámú tanuló jelentkezett, de jelenleg is vannak érdeklődők nemcsak a helybeliek közül, hanem a környező községekből is. A tanulók a szakon nemcsak a hagyományos autószerelői munkálatokat sajátítják el, hanem megtanulják használni a korszerű autódiagnosztikai eszközöket is. Mindkét szakra 15-15 elsős iratkozását tervezzük magyar nyelven. Az elektrotechnika szakterületen egy-egy magyar és szerb tannyelvű osztály megnyitását tervezzük. A számítógépek elektrotechnikusa szakon magyarul folyna az oktatás, 30 diák beiratkozását tervezzük. Ez iránt a szak iránt nagy az érdeklődés, mivel jó alapot nyújt a továbbtanuláshoz, hiszen nagyon alapos informatikai, elektrotechnikai és matematikai ismereteket szereznek a diákjaink. Az iskolánkban a matematikaoktatás ugyanakkora óraszámmal folyik, mint a gimnáziumokban. A másik szakon a számítógép-hálózat üzemeltetőinek, vagyis a rendszergazdáknak a képzése folyik 20 fő részére szerb nyelven. Ez kísérleti szak, emiatt az oktatásügyi minisztérium a magyar nyelvű tagozat megnyitását tavaly sem engedélyezte. Az építészeti szakterületen két magyar első tagozat megnyitását tervezzük: a négyéves képzést nyújtó építésztechnikus-magasépítész szakon 30 diák számára, a kísérleti jellegű tetőfedő szakon 24 tanuló részére. Az utóbbi tagozat megnyitását támogatja a magyarkanizsai Potisje-Tondach cserépgyár is. A diákok a tetőfedés mellett az ácsszakmát is megtanulják, amelyre szintén van igény az ipar részéről. A textilipari szakterületen magyar nyelven, hároméves szakon 15-15 ruhakészítő-szabót és textilipari munkást – kötőt képezünk, mivel Adán fejlett ez az iparág, ezért ezeket is belefoglaltuk az iratkozási tervbe – közölte az iskolaigazgató.

Miklós Nándor elmondta, hogy az elmúlt tíz év sikeres pályázatainak köszönhetően az adai Műszaki Iskola a környék egyik legjobban felszerelt szakiskolája. Ezt igyekeznek bemutatni az általános iskolai diákoknak és tanároknak. A középiskola az önkormányzat támogatásával bemutatja az iskolát az adai, a moholi, a törökfalui, a zentai, a péterrévei, az óbecsei, a szajáni, a padéi és a tiszaszentmiklósi felsős diákoknak. Az iskolalátogatások már javában zajlanak.