2024. augusztus 2., péntek

Vasárnaptól Vadvirág-tábor

Az adai Vadvirág Hagyományápoló Kör vasárnaptól huszadik alkalommal tartja meg Adán a lóversenypálya területen az egyhetes Vadvirág néptánc- és népzenei tábort. A helyszínen a néptánc- és népzeneoktatás mellett kézműves-foglalkozások, honismereti előadások és szabadidős programok is várják a táborlakókat. Továbbá esténként kísérőprogramok és táncház a táborba kilátogató gyerekeket és felnőtteket. A jubileumi tábor ünnepélyes megnyitója vasárnap 20 órakor lesz. Az elmúlt táborokról Varga Lívia, a Vadvirág HK elnöke tart összefoglaló előadást. Hétfőn 21 órától Kuka banya mesél a vadvirágos szülők közreműködésével, akik mesébe foglalt környezetvédelmi előadással várják a vendégeket. Kedden 20 órakor lesz a vajdasági hagyományőrzők estje, amelyen adai és környékbeli, valamint muzslyai énekesek és zenészek népdalcsokrokat és népzenét adnak elő. Szerdán 21 órától gyermekbált tartanak, nem csak kicsiknek. Csütörtökön 21 órától kerül sor a tábor néptánc- és népzeneoktatóinak bemutatkozó estjére. Pénteken 21 órától táncházat tartanak a tábortűz körül, majd szombaton 20 órakor kezdődik a jubileumi gálaműsor, amely után az adai Baraparty zenekar koncertezik. Az esti programok után minden alkalommal táncházat is tartanak, amelyen a szervezők szívesen látnak minden táncos kedvű gyermeket és felnőttet.

Akik kívülállóként szeretnének néhány napra bekapcsolódni a tábor munkájába, megtehetik, ha a helyszínen kiváltják a napijegyet, amely gyerekeknek 800 dinárba, felnőtteknek 1000 dinárba kerül. A napijegy magában foglalja a napi háromszori étkezést, az oktatás és a programok költségeit.

A szervezők szeretettel várnak minden érdeklődőt a táborba és a kísérőrendezvényekre.