2024. augusztus 2., péntek

Fogathajtó verseny, íjászbemutató…

A hétvégén Moholon megtartották a 3. lovastalálkozót

Az adai Halász József Lovasklub moholi fogatosszekciójának szervezésében harmadik alkalommal tartottak lovastalákozót Moholon a vásártéren. A rendezvényen húsz fogat és fogatos, valamint négy hátaslovas vett részt Adáról, Moholról, Törökbecséről, Nádaljáról, Csúrogról és Topolyáról. A fogatosok vasárnap délelőtt a vásártérről vonultak föl a moholi utcákon. A lovastalálkozó fő szervezője, Danijel Kašai közölte, hogy a találkozó után ebéd és meglepetés ajándék várta a fogatosokat a vásártéri csűrben.

– A moholi lovastalálkozóval tradíciót kívánunk teremteni, és jövőre is szeretnénk megrendezni. A fogatosok és a lótartók igénylik a találkozót, amellyel igyekszünk összefogni őket. Vannak olyan fogatosok a találkozón, akik tavaly távol maradtak, az idén viszont eljöttek. A lovastalálkozó számomra azért fontos, mert ezzel egy érdekes és színes rendezvényt szervezhetünk Moholon. A rendezvényen 300-400 helybeli és vidéki ember fordult meg – nyilatkozta a fő szervező.

A lovastalálkozón a délutáni órákban fogathajtó versenyt tartottak. Ezen a fogatosok két számban mérhették össze ügyességüket és tudásukat, mégpedig akadályhajtásban és parádés bemutatóban. Mindkét számban kilenc-kilenc fogat indult, amelyeket három versenybíró minősített. A főbíró Hanák László, a Halász József Lovasklub elnöke volt, a bírói testületet alkotta még Bor Imre és Vikor Gábor.

A fogathajtó akadályversenyben a dobogós helyezéseket a törökbecseiek szerezték meg. A versenyt Dragan Galetin nyerte meg, a második helyen Goran Mortvanski végzett, Ivica Šijački lett a harmadik. A parádés bemutatóban az első helyezést a beodrai Svetozar Glavaški érdemelte ki, a moholi Tubicsák Zoltán lett a második. A bírói testület két harmadik helyett osztott ki két moholi versenyzőnek, Grujo Ćorićnak és a 2005-ös korosztályhoz tartozó Faragó Orsolyának.

A lovastalálkozó az adai Boldizsár Kornél és csapata íjászbemutatójával zárult.