2024. augusztus 2., péntek

Tévesen tüntették fel a szervezőt

Bilicki Zoltán adai polgármester szerint nem történt visszaélés

A hétvégén Világos Tibor, az adai képviselő-testület VMSZ-frakcióvezetője sajtótájékoztatón számolt be, hogy egy nem létező önkormányzati szolgálat Ada község pecsétjével ellátott levélben kérte fel a közintézményeket, vállalkozókat és a polgárokat, hogy vegyenek részt a rászoruló gyerekek számára szervezett tanszergyűjtési akcióban. Világos Tibor szerint vélhetően visszaélés történt, ezért vizsgálatot követelt a községi illetékesektől, hogy állapítsák meg, történt-e törvénytelenség, ki írhatott egy nem létező állami szerv nevében átiratot, ki használhatta illetéktelenül egy állami szerv pecsétjét, illetve ki tette mindezt lehetővé. Az ügyben megszólaltattuk Bilicki Zoltán polgármestert, aki a következőket nyilatkozta:

– Ada községben létezik egy szegénységcsökkentő bizottság, amelyet 2005-ben alakított meg a községi képviselő-testület. A bizottság hét volontőr tagot számlál. A bizottság feladata többek között a szociális karton létrehozása, szegénységcsökkentő községi stratégia kidolgozása, a lakosság informálása a szociális szférát érintő problémákról – magyarázta Bilicki Zoltán. – A bizottság tette közzé a felhívást a tanszergyűjtési akcióra. A levelet a bizottság egyik tagja, Vesna Civrić írta alá, és a községi pecséttel látta el. Nem történt visszaélés, és a felhívás hátterében negatív szándék nem állt. A község polgárainak tudniuk kell, hogy ezt az akciót már évek óta sikeresen megszervezik. Az akció révén fizikai és jogi személyek adományaikkal nagymértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy a szegény gyerekek íróeszközökhöz, füzetekhez és tankönyvekhez jussanak. Az idén első alkalommal tette közzé a bizottság a felhívást, a korábbi években ezt a Duga civil szervezet vállalta magára. A levélnél a pecsét használatával nincs gond, mivel szinte teljesen biztos vagyok abban, hogy a bizottság használhatja azt. Viszont a fejléc elhibázott, mert Ada község szegénységcsökkentő bizottsága helyett Ada község szociális és egészségvédelmi, szegénységcsökkentési és nemi egyenlőségi szolgálata lett feltüntetve, ami egyébként már megszűnt létezni – nyilatkozata az adai polgármester.