2024. augusztus 1., csütörtök
ADA

Az önkormányzat törvényesen járt el

Bilicki Zoltán adai polgármester szerint a helyi VMSZ-es politikusok valótlanságokat állítanak

Ada község polgármestere, Bilicki Zoltán rágalomnak nevezte azokat az állításokat, amelyeket a napokban a községi képviselő-testület ellenzéki VMSZ-frakciójának képviselői, Világos Tibor és Bálint Ferenc megfogalmaztak a helyi önkormányzattal szemben. Az ellenzéki képviselők jogsértéssel vádolták meg a helyi önkormányzatot, mert a 2015-ös ingatlanadó módosítására vonatkozó határozatot nem a képviselő-testület, hanem a községi tanács fogadta el. Továbbá azt állították, hogy Ada községben tíz százalékkal emelkedik az ingatlanadó.
– Ada község önkormányzatát, sajnos, újból valótlan állításokkal támadta meg a VMSZ helyi szervezete. Ezúton is szeretném hangsúlyozni, hogy minden határon túlmegy már az a fajta negatív politizálás, amit Ada községben a helyi VMSZ-es politikusok próbálnak folytatni. Megkérném önöket a médián keresztül is, hogy hazug állításokkal ne traktálják a községünk lakosait, de jómagamat sem – üzente az ellenzéki képviselőknek Bilicki Zoltán, aki az ingatlanadó módosítására vonatkozó határozat jogszerűségének igazolására több hivatalos dokumentumot is bemutatott. Továbbá közölte, hogy a szomszédos Zentán hasonlóképpen a községi tanács módosította az ingatlanadó adókulcsát, mint Adán. Elmondta, hogy az adófajták közül kizárólag a lakásokra kirótt adó növekszik tíz százalékkal, mivel a lakások értékesítési ára az idén növekedett, a lakóházaké viszont csökkent. Ezért a lakóházak esetében nem lesz adóemelés, sőt, azok, akiknek az idén nem növekedett a vagyonuk, minimális adócsökkenésre is számíthatnak.
A polgármestertől megtudtuk, hogy az önkormányzatnak az ingatlanok adókulcsát minden évben november 30-ig meg kell állapítani, és ezt a törvényes előírások alapján megteheti a községi tanács is, nem szükséges, hogy a községi képviselő-testület hozza meg határozatot. Végezetül arra szólította fel az ellenzéki képviselőket, hogy se szándékosan, se tudatlanságból ne akarják félrevezetni a nyilvánosságot.
Az ellenzéki képviselők közül Bálint Ferenc nehezményezte azt is, hogy az adai önkormányzat által november elsejétől a nyugdíjasoknak biztosított ingyenes tüdőgyógyászati és rehabilitációs szakorvosi rendelés gyakorlatilag nem jelent semmit a többségnek. A helyi önkormányzat október 30-án kiadott közleménye szerint azonban az ingyenes egészségügyi vizsgálatok sorát a következő évben egyéb vizsgálatokkal is bővíteni kívánják, mégpedig szív- és érrendszeri betegségekével, mivel ezek gyakoriak a lakosság körében.