2024. augusztus 1., csütörtök

Fejetlenül végrehajtott megszorítások

Ada Község Önálló Szakszervezetei Szövetsége ellenzi a megszorításokat a közszférában és a nyugdíjasoknál, valamint olyan, többségi állami tulajdonú vállalatok esetében, mint az adai Potisje Precíziós Öntöde, amely nyereségesen üzemel, és egyetlen dinárnyi támogatást sem kap a költségvetésből. Miroslav Belančić adai szakszervezeti megbízott szerint az államnak a megszorítások helyett inkább a magánszférában kellene rendet tennie, visszaszorítani a szürkegazdaságot és a feketemunkát, s az ebből származó jövedelemből pótolni az államkassza hiányát.

– Egyes munkavállalók nincsenek bejelentve, vagy tíz-húsz éve már minimálbért kapnak, ami mellé jobbik esetben feketén elkapják a különbséget is. A szakszervezet adatai szerint, ha az állam behajtaná ezt a pénzt, akkor 480 milliárd dinárral több lenne az ország költségvetésének éves bevétele. További 50 milliárd dinárnyi adót és járulékot nem fizettet meg az állam egyes vállalatokkal. Föltételezhetően azért nem bántja ezeket a cégeket, mert a tulajdonosaik jelentős összeggel támogatják a politikai pártokat. Ha az állam ezt a pénzt behajtaná, akkor nem kellene végrehajtani a megszorításokat a közszférában és a nyugdíjasoknál – magyarázta Miroslav Belančić, aki hozzátette: – Az állam az idén hisztérikusan kikényszerítette a munkaügyi törvény módosítását, majd maga sértette azt meg a 2015-ös minimálbér meghatározásakor. Eddig óránként 115 dinár volt a minimálbér, amit 121 dinárra emeltek meg. Jóllehet a törvény által megszabott paraméterek alapján a szakszervezet számításai szerint 137,9 dinár kellene hogy legyen a minimálbér a jövő évben.

– A munkaügyi törvény szerint akkor fizethet néhány hónapig minimálbért egy-egy vállalat, ha válságos helyzetben kerül. Utána viszont rendes fizetéseket kell biztosítani az alkalmazottaknak. Nálunk viszont megszokott dolog, hogy a munkáltatók szeretik az extraprofitot. Vannak vállalattulajdonosok, akik húsz-huszonöt évig minimálbért fizetnek a dolgozóknak, közben ők jachtokat vásárolnak, villákat építenek, és még sorolhatnám. Vannak ilyen vállalatok Adán is, akárcsak az egész országban. Adán tudok olyan munkásról, aki tizenhat évig nem volt bejelentve, feketén dolgozott – közölte a szakszervezeti megbízott, aki szerint Ada községben is jelentős a szürkegazdaság és a feketemunka.

Az állam fejetlenül hajtja végre a közszférában a megszorításokat. Miroslav Belančić megjegyezte, hogy túlságosan bürokratikusan bonyolítják le a folyamatot. Példaként az adai Potisje Precíziós Öntödét említette, amelyet néhány éve privatizáltak. Majd az állam törvénytelenségek miatt felbontotta az adásvételi szerződést a többségi tulajdonossal, és visszavette a céget, amely jelenleg is közel száz embert foglalkoztat.

– A vállalati szakszervezet a segítségünket kérte, mivel november elsejétől rájuk is vonatkozik a megszorítás, vagyis a tízszázalékos bércsökkentés és a létszámstop. Az adai cég azon 502 szerbiai vállalat között szerepel, amelyek továbbra is a magánosításra várnak. A cég többségi tulajdonosa az állam, így rájuk is vonatkoznak a megszorítások, habár egy dinárnyi támogatást nem kapnak a köztársasági, a tartományi vagy a községi költségvetésből. A legnagyobb tragédia számukra, hogy a cégnek sok munkája van, és jelentős részben külföldre szállít. A létszámstop miatt viszont nem alkalmazhatnak új munkásokat. Új munkaerőt meghatározott időre csak a privatizációs ügynökség jóváhagyásával alkalmazhatnának, állandó munkaviszonyra pedig csak a gazdasági minisztérium engedélyével vehetnek föl új embereket. Jól dolgoznak, és megérdemelnék a béremelést, de az állam ehelyett tíz százalékkal csökkenti a járandóságukat. Ez abszurdum, hiszen az országban mindenki arról beszél, hogy mekkora a munkanélküliség, de annak a vállalatnak, amely tudna eredményesen termelni, új munkaerőt is alkalmazva, annak nem engedik meg, hogy dolgozzon. A napokban Aleksandar Vučić kormányfőhöz és a gazdasági minisztériumhoz fordultunk segítségért, és várjuk a válaszukat. Habár jól tudjuk, hogy mi lesz a válasz, hiszen naponta látjuk és olvassuk a médiában, hogy nincs kivétel. Ha ennyire bürokratikusan intézik a dolgokat ebben az országban, akkor nem számíthatunk előrehaladásra – mondta Miroslav Belančić.