2024. augusztus 1., csütörtök

Szolgáltatások és fürdőjegyek régi áron

Adán a községi képviselő-testület megszavazta a jövő évi költségvetést

Ada község képviselő-testülete kedd este megtartotta 23. ülését, amelyen húsz napirendi pontról döntöttek a képviselők. A szavazás alkalmával a demokrata párti hatalmi többség akarata érvényesült az ülésen, amelyen ismét részt vettek a Vajdasági Magyar Szövetség frakciójának tagjai is. A részvételt Világos Tibor frakcióvezető azzal indokolta közleményében, hogy továbbra is vitatják ugyan a 21. ülés törvényességét és jogszerűségét, és emiatt az illetékes minisztériumhoz fordultak véleményezésért, azt sem engedhetik meg azonban, hogy a szavazóik képviselet nélkül maradjanak a testületben, ezért úgy döntöttek, hogy ismét részt vesznek az ülésen.
A képviselők a testület ülésén megszavazták többek között a 2015-ös községi költségvetést. Eszerint Ada község jövő évi költségvetésének tervezett összege 681,9 millió dinár. Ebből 136,9 milliót tesz ki a különféle állami donáció, 4 millió dinárt az önkéntes átutalások a természetes és jogi személyektől, továbbá 1,2 millió dinárt a felhasználatlan adomány az előző évekből, valamint 539,7 millió dinárt a költségvetés eszközei. A jövő évi községi költségvetésből a tervek szerint 149 millió dinárt fordítanak nagyberuházási projektumokra. Köztük a szennyvízhálózat, a wellnessközpont kiépítésére, a középiskolai kollégium felszerelésére, valamint a közintézmények fejlesztésére és karbantartására, illetve egyéb kisebb infrastrukturális beruházásokra. A fennmaradó összeget, mintegy 536 millió dinárt az önkormányzat rendeltetés szerinti működésére fordítják. A községi költségvetésből fizetendő bértömeget 2,5 százalékkal csökkentették az állami útmutató alapján, amely szerint a továbbiakban sem haladhatja meg a községi közigazgatásban az alkalmazottak száma a 78 állandó dolgozót, illetve határozott időre 8 személy alkalmazását engedélyezi.
A képviselők elfogadták a 2014-es községi költségvetés kilenchavi megvalósulásáról szóló jelentést is. Eszerint a 2014-re tervezett 735 millió dináros költségvetés szeptember végéig ötven-egynéhány százalékban valósult meg, és 30 millió dináros a többletjövedelem. A bevételek 403 millió dinárt tettek ki, a kiadások pedig 373 millió dinárt a kilenc hónap alatt.
A testület emellett jóváhagyta az Adica üdültetési közvállalat 2015-ös munkatervét. Eszerint a következő évben változatlan marad a belépőjegyek ára a strandfürdőbe. Újdonság, hogy a közvállalat ingyenes idényjegyeket ad ki a községi nyugdíjasoknak és 14 éves korig a fiataloknak, akik ezzel hétfőnként ingyenesen léphetnek be a strandfürdőbe. Továbbá a község lakosainak kiállított idényjegyek és hatvannapos belépők 2015-ben már érvényesek lesznek a hét minden napjára.
A képviselők megszavazták a Standard kommunális közvállalat 2015-ös munkatervét is. Eszerint a következő évben a kommunális szolgáltatások ára szintén változatlan marad.