2024. augusztus 1., csütörtök

Nagycsaládos célkitűzések

A Vancsesz tanácskozást, gyermektábort, szavalóversenyt és Kárpát-medencei családtalálkozót szervez Moholon, Kishegyesen, Adán és Topolyán

A Vajdasági Nagycsaládos-egyesületek Szövetségének (Vancsesz) elnöke, Krizsán Vilmos elmondta, hogy a szövetség 2014-ben tartalmas évet zárt, amelynek végén az ADRA adventista szervezet jóvoltából 140 dobozos csomagot osztottak szét hat település gyerekeinek a Péterrévén, Óbecsén és Adán megrendezett ünnepségeken. A szövetség decemberben nem szervezett évzáró ünnepséget, hanem azt az idén, január 2-án tartották meg Adán. Az ünnepségen a helybeli nagycsaládosok mellett részt vettek a szerbiai, magyarországi és boszniai partnerszervezetek képviselői is.

– Az évzáró ünnepség után tartalmas megbeszélést tartottunk, amelyen a Banja Luka-i és a szegedi nagycsaládos-egyesületi vezetők mellett részt vett az adai Roditelj egyesület elnöke, Vajer Aleksandra és Világos Tibor, a moholi Pro Communitas civil szervezet képviselője – magyarázta Krizsán Vilmos. – Ezekkel a szervezetekkel az idén közös pályázatot valósítunk meg, amelybe bekapcsoljuk még Horvátországból a slatiniai nagycsaládosokat, valamint Felvidékről a peredi nagycsaládosokat. A pályázat révén októberben Moholon tizen-egynéhány személy részvételével tanácskozást tartunk, amelynek napirendjén szerepel az érintett országokban a civil szervezetek szerepe a döntéshozatalban, illetve egyes népesedési kérdések – közölte a szövetség elnöke.

A Vancsesz a 2015-ös esztendőnek már konkrét tervekkel vágott neki, amelyek között a legfontosabbak a házasság világnapjának megünneplése, a civil szféra szerepéről szóló nemzetközi tanácskozás, a szövetség tisztújító közgyűlése, a nagycsaládosok magyar, szerb és angol nyelvű gyermektábora, a Kárpát-medencei családtalálkozó, illetve a vezetőképző tanfolyam. Krizsán Vilmos közölte, hogy a házasság világnapjára tartandó ünnepség február 12-én lesz Adán, ahova főként a helyi nagycsaládos-egyesülethez tartozó, házassági évfordulót ünneplő házaspárokat hívnak meg. Az idén szerény ünnepséget terveznek, de idővel szeretnék ezt vajdasági szintű rendezvénnyé tenni.

A Vancsesz számára 2015 választási év lesz, a szövetség tisztújító közgyűlését április 25-én tartják meg Adán. A szövetség harmadik alkalommal szervezi meg, ezúttal Adán, a Délvidéki Sajó Sándor hazafias versmondó versenyt május 16-án, amelyre a Kárpát-medence egészéből várnak szavalókat alsós, felsős és középiskolás, valamint felnőtt kategóriában. A Vancsesz első ízben szervez gyermektábort július 6. és 12. között Kishegyesen, a Kátai-tanyán. A szövetség elnöke megjegyezte, hogy a tábor érdekessége, hogy magyar, szerb és angol nyelven folyik majd, ahol a gyerekek húszórás angol nyelvtanfolyamon vehetnek részt. A szövetség augusztus 15-én és 16-án tarja meg a Kárpát-medencei családtalálkozó elnevezésű rendezvényét Adán és Topolyán. Krizsán Vilmos elmondta, hogy Adán augusztus 15-én rendezi meg a nagyboldogasszonyi kirakodóvásárt az Aranykapu ME, amellyel együttműködve szervezik meg a találkozó első napját. A másodikat Topolyán tartják a tóparton, ahol ezzel egy időben kenyérszentelő ünnepség is lesz. A szövetség őszre három hétvégés vezetőképző tanfolyamot is tart Adán a nagycsaládos- és más civil szervezetek vezetőinek. A Vancsesz elnöke közölte, hogy az idén folytatják a péterrévei nagycsaládosház építését is. Tavaszra szeretnének tetőt tenni az épületre, majd beszerelni a nyílászárókat. Októberre szeretnék használatba venni az épületet.