2024. augusztus 1., csütörtök
ADA

Megegyeztek az állatkert új helyéről

Hat hónapja van a költözésre az adai állatkertnek

Több hónapos huzavona után az adai strandfürdő déli végén található 3,5 ár nagyságú parcellára költözhet jelenlegi helyéről a Póni állatkert, miután erről január 22-én szerződést írt alá a létesítményt működtető Póni Állatkert Egyesület és Ada község önkormányzata. A szerződés értelmében a helyi önkormányzat húsz évre az állatkert rendelkezésére bocsátotta a strandfürdő és a galambászok telephelye közötti, bokrokkal és fákkal borított területet. Az egyesületnek a szerződés aláírásától számított hat hónap alatt kell áttelepíteni új helyszínre az állatkertet, amely nem maradhat jelenlegi helyén, ahol a tervek szerint wellnessközpont épül.
A Póni Állatkert Egyesület alelnöke, Ljiljana Vlanikolin elmondta, hogy a gyerekek számára szeretnék megőrizni az adai állatkertet, amelynek átköltöztetése miatt nagy munka vár rájuk az elkövetkező hónapokban. Habár az egyesületüknek egyelőre nincs pénze az átköltöztetésre, de bíznak abban, hogy az önkormányzat, a helyi közösségek, a községi és vidéki magánszemélyek, vállalatok és szervezetek támogatásával sikerül ezt megvalósítaniuk. Ehhez tavasszal a köztársasági és a tartományi pályázatok révén is igyekeznek pénzt szerezni. Továbbá más szervezetekkel együttműködve jótékonysági esteket is tartanának az állatkert megsegítésére a közeljövőben. Amennyiben hat hónap alatt nem sikerül az új helyre átköltöztetni az állatkertet, akkor a húszéves fennállása után megszűnik létezni.
– Igyekszünk minél előbb az állatkert igényeinek megfelelően átalakítani az új helyszínt. Ez nyilván nem lesz európai színvonalú, mert annyi pénzünk nem lesz, ezért lépésről lépésre szeretnénk haladni a létesítmény rendezésében. Elsőként a területen ki kell szedni a bokrokat és a fákat, hogy legyen hely a ketreceknek és a többi épületnek. Majd ki kell építeni az infrastruktúrát, mert az új helyen nincs áram és víz, illetve más közmű sem – magyarázta Ljiljana Vlanikolin. – Reméljük, ha a wellnessközpont számára fúrják a kutat, akkor sikerül kieszközölni, hogy támogatásként az állatkertnek is fúrjanak egy kutat. Hiszen a későbbiekben így biztosítva lenne a víz a tavacskák feltöltésére, amelyet a vízimadarak és a halak számára szeretnénk kialakítani. Az új állatkert ötletterve már megvan. Hamarosan szeretnénk tárgyalni az adai önkormányzat vezetőségével is, hogy ők milyen módon tudnának segíteni vagy támogatni bennünket az átköltözésben. Továbbá értesíteni fogjuk az illetékes köztársasági minisztériumot és tartományi titkárságot, hogy új helyre költözünk, ahol szeretnénk építkezni, és ebben számítunk a támogatásukra. Jól együttműködünk a đurđevói állatvédő egyesület vezetőjével, Monika Brucknerrel, aki egy svájci állatvédő alaptól tudna pénzt szerezni. A napokban tárgyalni fogunk vele, és a segítségét kérjük, hogy támogasson bennünket az állatkert kiépítésében – közölte az egyesület alelnöke, aki egyelőre nem tudta megmondani, hogy mennyibe kerülhet a létesítmény áttelepítése, de hozzátette, hogy sok munkát közjóban is el lehetne végezni.
Ljiljana Vlanikolin arra kérte a lakosságot, a cégeket, a községi önkormányzatot és a helyi közösségeket, ha tudnak, akkor mielőbb segítsenek a munkájukkal vagy pénzadományokkal az állatkert kiépítésében az új helyen.
Az adai állatkertben jelenleg több mint száz darab és harmincöt fajta kisebb-nagyobb állat látható. Főként madarak, köztük egzotikus és védett állatok is, a kerecsensólyomtól kezdve a páváig. Továbbá látható itt még nyúl, mókus, borz, sül, különféle kecske, sertés és birka, valamint láma és vaddisznó.